Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. június 3 (153. szám) - A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP):
3359 pillanat erejéig is megkérdőjelezzem. Ugyanakkor ezt kérem kormánypárti képviselőtársaimt ól is, amikor a törvénymódosítással kapcsolatos hiányérzetemről fogok beszámolni, annak előrebocsátásával, hogy támogatom a javaslatot. Tudjuk, hogy a családtámogatás szoros összefüggést mutat nemzeti sorskérdésünkkel, a súlyos demográfiai mutatókkal, a ne mzet fogyásával. Emlékeztetnék május 19ei napirend előtti felszólalásomra, amelyben egy három kisgyermekes, egy 2, 4 és 6 éves kisgyermek édesanyja, Szőke Krisztina kérését tolmácsoltam a Magyar Országgyűlésnek, ismertetve a levélíró “S. O. S., fogy a nem zet” című beadványát, már amennyire az ötperces időkeret számomra ezt lehetővé tette. Bár tudtam, hogy mindannyian megkaptuk a szóban forgó levelet, fontosnak tartottam a nyilvánosság elé vinni, mert ha már a civil szféra érzékeli a “fogy a nemzet” veszély ét, akkor erre a törvényhozóknak hatványozottan figyelni kell. Amikor a törvényjavaslatot olvastam, akkor arra az alapvető kérdésre kerestem a választ, hogy a törvényjavaslat mennyiben szolgálja egy kereszténydemokrata számára a prioritást jelentő népesség fogyás megállítását. Hát, hiányérzetem van. Azért van hiányérzetem, mert nem látom biztosítva a családok támogatásáról szóló törvény módosításáról szóló javaslatban a számomra alapvető cél szolgálatát, hogy megálljon a népességfogyás. Továbbmegyek, hogy nö vekedjen a magyarok lélekszáma. Arra van szükség, hogy a családtámogatást szolgáló törvénynek egyértelmű elvi alapja legyen annak deklarálása, amit Szőke Krisztina, a három kisgyermekes édesanya megfogalmazott: “Magyarországon édesanyának lenni hivatás, fe lelős társadalmi szerepvállalás, és ne megtűrt passzió, kaland legyen, a családok ne érezzék büntetve magukat a gyermekvállalás miatt.” Ez az édesanya, sok más gyermekeket nevelő édesanyával együtt, saját maga szeretné nevelni a gyerekeit, mert tudják, és mi is mindannyian tudjuk, amit a pszichológusok is megerősítenek, hogy a gyermek első három életévében pótolhatatlanul szüksége van az egészséges biztonságérzetéhez, az egészséges pszichés fejlődéséhez az édesanyai jelenlétre, nevelésre. Miért van az, hogy ha van egy problémás iskolás gyerek vagy felnőtt, akkor az orvosok, a pszichológusok egyszerre a gyerekkor, a szülői, elsősorban az anyai háttér után kutakodnak? Hogy ingerszegény környezet lenne a kisgyereknek az otthon, az édesanya? Erről is sokat lehet olvasni, hallani manapság. Egy kisgyerek lelki fejlődésében a lelki, szellemi és testi fejlődés harmóniája a lényeg, és kétéves korban nem a leendő Nobeldíjas szempontjai szerint neveltet egy felelős szülő. A lelki, szellemi, testi harmóniát pedig a csal ád, az anya és a testvérek biztosítják. A törvényjavaslat az anyák mielőbbi munkába állítását ösztönzi, a gyermekek óvodai, bölcsődei elhelyezését kívánja segíteni. Én nem ezt tartom igazi családtámogatásnak, ezzel több gondom is van. 1. Jelenleg nincs elé g óvodai és bölcsődei férőhely. Bölcsődékben 128 százalékos a kihasználtság, óvodákban az átlag csoportlétszám 23 fő. Kérdezem: mennyivel tud ingergazdagabb lenni ilyen körülmények között a bölcsőde vagy óvoda, mint a család anyával, testvérekkel? Ilyen bö lcsődei és óvodai túlterheltség mellett mennyivel tud többet foglalkozni vagy akár csak mennyivel tud jobban ráfigyelni egy kisgyerekre a bölcsődei gondozó- vagy óvónő, mint az édesanya vagy a nagyobb testvér? 2. A mai 8 százalékos munkanélküliség mellett éppen az édesanyákat kellene elvinni a munka világába? Nem kellene inkább először a munkanélkülieket munkába állítani? Mi a garancia a kisgyerekes anyák foglalkoztatására? 3. A munkaadók jó szemmel nézike, amikor a kis bölcsődés vagy óvodás gyerek betegsé ge miatt a foglalkoztatott édesanya kiesik a munkából? Szőke Krisztina ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet, mint írta, “arra az apró momentumra, hogy ritkán betegszik meg a gyerek a szülő figyelmetlensége miatt. Az esetek 99 százalékában a kicsik a köz össégből - óvoda, bölcsőde - hozzák haza a betegséget, amit sikeresen továbbítanak a testvérek felé.” És így folytatja: “Ez abból adódik,
