Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. június 2 (152. szám) - Önkéntes, tartalékos területvédelmi erő létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. VADAI ÁGNES honvédelmi minisztériumi államtitkár:
3264 választási programunkban is benne volt az önkéntes haderőre történő nem áttérés, hanem annak megteremtése, és mi mindig is azt mondtuk, hogy ezt a jelenlegi honvédség keretében, a Magyar Néphadsereg, bocsánat, magyar hadsere g keretében tudjuk elképzelni, akkor bizony most öröm azt mondani, hogy igen, itt állunk a kapuban. De szeretném a mai vitából csak azt az egy mozzanatot kiemelni, és talán a legfontosabbikat, hogy mivel itt már hangzottak és hangzanak el olyan eltérő állá spontok is vagy értelmezések, hogy akkor a területvédelem vajon egy önkéntes haderő feladatát képezhetie egy Magyar Honvédség mellett, ami értelmezésem szerint teljesen nyilvánvaló, hiszen a honvédségnek magának a dolga, alapfeladata az ország védelme, ha ennek a tartaléknak nem ez volna a feladata, akkor nem is tudom, mi volna a feladata a sok egyéb mellett. Tehát azt hiszem, az a munka, amit itt az államtitkár asszony is jelzett, hogy ebbe menet közben, ahogy most a tervezőmunka indul és folyik majd, bev onják az ellenzéki képviselőket is, és ha kell, akár a nyáron is megajánlhatjuk ezt a munkát, hogy mikor odaérünk majd szeptemberben vagy októberben, hogy valóban itt van előttünk egy javaslat, vagy a honvédelmi bizottság előtt, akkor az tényleg azt a fajt a konszenzust bírja, amit most így a vitának ebben a szakaszában érzékelni lehet. De hogy azt a célt és azt a feladatot teljesítse majd ez a haderő, amit mi elgondolunk, azt gondolom, nélkülözhetetlen, hogy egyfajta közös munkával teremtsük meg, hogy egyfo rmán értsünk fogalmakat, egyformán értsünk terminológiákat, egyformán értsünk olyan dolgokat, amiben most láthatólag vagy érezhetően itt különbségek vannak. Így tehát azt mondom, hogy a Magyar Demokrata Fórum üdvözli, hogy egy ilyen határozati javaslat az asztalunkon van, és szeretném bejelenteni az igényünket, ha úgy tetszik, arra, hogy a tervezés, az előkészítés folyamatában továbbra is részt vegyünk, mert meggyőződésem, hogy ha ez így folytatódik, akkor ebből lesz valami. Ha nem, akkor ugyan azzal kezdte m a felszólalásomat, hogy lassú víz partot mos, de akkor ez a víz sajnos, még tovább fog csordogálni. És nyilván az az érdekünk a parlament bármelyik oldalán, hogy egy ilyen önkéntes tartalékos haderő valóban abban a formában álljon föl és álljon rendelkez ésre, ha kell, amit azért itt sokan egyformán gondolunk. Ehhez kívánok magunknak akár - még egyszer mondom - a nyáron is jó munkát, és köszönöm Simicskó képviselőtársamnak, hogy ezzel a határozati javaslattal tulajdonképpen elibénk állt. Mi ezt maximálisan támogatni fogjuk. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Ismét két percre megadom a szót Vadai Ágnes államtitkár asszonynak. DR. VADAI ÁGNES honvédelmi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtár saim! Azt hiszem, van itt egy kis félreértés a területvédelem kapcsán. Az országgyűlési határozat eredeti címe az volt, hogy önkéntes, tartalékos területvédelmi erő létrehozásáról szóló országgyűlési határozat. Pontosan tudjuk, hogy a 2004. évi CV. törvény alapján a tartalékos rendszer, a tartalékos katonák egy új állománykategória a Magyar Honvédségben, tehát természetesen nem kell ezt az új tartalékos rendszert létrehozni, hiszen ez egy létező rendszer. (21.50) A probléma, amit mindannyian látunk, az, hog y ezt a létező rendszert - amelyet, mondom, a honvédelmi törvény módosításával megalkottunk, amikor áttértünk az önkéntes haderőre - hogyan tudjuk valóban föltölteni, és milyen feltételeket, egyébként a honvédség érdekeltségi körén kívül eső feltételeket k ell ehhez megteremteni. Hiszen mondjuk, ahhoz, hogy a munkavállaló elmenjen, vagy éppen a munkaadó elengedje az ő munkavállalóját ebbe a rendszerbe, természetesen a honvédségen és a Honvédelmi Minisztériumon kívül álló jogszabályokat kell megalkotni, akár ahogy a képviselő úrral beszéltük, éppen a Startkártya lehetőségével.