Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. június 2 (152. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Mandur László): - DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter:
3153 Tisztelt Képviselőtársaim! Ezekben a percekben azonban még korai lenne a haláladó eltörlését ünnepelni, hiszen az elmúlt hetek során kiderült, hogy a parlamenti pártoknak másmás elképzelésük van az illeték jövőjével kapcsolatban; van, aki 4, van, aki 18, van, aki pedig 25 millió forint alatt szüntetné meg. A Magyar Demokrata Fórum továbbra is a haláladó teljes eltörlését szorgalmazza, ugyanakkor a középosztály terheinek enyhítése érdekében nyitott a kompromisszumra, amely az adónemet az első lépésben csak részlegesen törölné el. Ezért a ma délutáni ötpárti egyeztetésen pontot kell tennünk a vita végére, és döntenünk kell, hogy milyen mértékben csökkentjük az örökösödési illetéket. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon, ha őszinte vol t a szándék és az akarat bennünk, végre javíthatunk a magyar középosztály utóbbi években egyre csak rosszabbodó helyzetén. A mai napon végre egy olyan megállapodást köthetünk, amely nem elvesz, hanem otthagy az embereknél. Bízom benne, hogy győzedelmeskedn i fog a konszenzuskeresés és a józanság politikája, ehhez azonban arra van szükség, hogy a délutáni egyeztetésen részt vevők végre egyetértésre jussanak a haláladó részleges eltörlésének mértékében. Higgyék el, tisztelt képviselőtársaim, ha ma pozitív dönt és születik, akkor ez egy tipikusan győztesgyőztes játszma. Ez egy olyan eredmény, amelynek nincs kimondott győztese, de a pozitív eredmények részese mind az öt parlamenti párt, és a haszonélvezője pedig a magyar nemzet és ezen belül a középosztály. Ehhez a délutáni döntéshez kérem képviselőtársaim bölcsességét a döntés meghozatalához. Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. A kormány nevében Veres János pénzügyminiszter úr kért szót. Parancsoljon! DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Az MDF elmúlt hónapokban tett kezdeményezései közül immáron másodízben kell úgy reagálnom egy felvetésre, hogy a felvetés megtételét me gelőzően célszerű lenne és szükséges is, hogy a szükséges forrásokról is szó essék. Azaz nagyon könnyű, azt is mondanám, hogy népszerű valamilyen közteher csökkentéséről, adott esetben megszüntetéséről javaslatot megfogalmazni, ugyanakkor meggyőződésem sze rint a felelős politikusi viselkedéshez az is hozzátartozik, hogy ebben az esetben kiki azt is fogalmazza meg, hogy az ilyen módon költségvetésbe be nem folyó összegek milyen forrásból, milyen módon kerülnek pótlásra. Úgy gondolom tehát, hogy amikor egyál talán ez a kérdés napirendre kerül, akkor nemcsak azt kell nézni, hogy lehet csökkenteni a költségvetés bevételeit, hanem azt is nézni kell, hogy honnan lehet pótolni, milyen módon az ilyen módon esetleg kieső bevételeket. Van egy másik dimenziója is ugyan ennek a kérdéskörnek, és ezzel is érdemes foglalkozni egy kicsit. Amikor a képviselő úr ennek az illetéknek az igazságtalan voltát hangsúlyozza, akkor azt gondolom, hogy érdemes ennek a másik oldalát is megvilágítani, nevezetesen azt, hogy természetesen az adott illetéket nem azért használják több mint 150 éve Magyarországon, de úgy is mondhatnám, hogy a Monarchiában sem azért használták annak idején, és nem azért használják az Európai Unió országai közül nagyon sokban, mert ez egy igazságtalan teher lenne. Éppen hogy azt a fajta igazságosságot szolgálja ennek a tehernek a léte, hogy differenciált módon, egyrészt rokonsági foktól differenciáltan, másrészt pedig értékhatártól differenciáltan teszi szükségessé, írja elő valakik hozzájárulását a költségvetési b evételekhez. Ezért azt gondolom, hogy amikor erről beszélünk, akkor ez egy elég végletes megfogalmazás, hogy az egész öröklési illeték elvetéséről ejt szót valaki. Úgy gondolom tehát, hogy helye van annak, hogy ennek az illetéktételnek a differenciált megk özelítését és az adott esetben szóba jöhető