Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. június 2 (152. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Mandur László): - DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter:
3151 Hozzátenném azt is, hogy most egy újabb reform előtt állunk. Én a reform első lépésének tekintem azt is, amit Gyurcsány miniszterelnök úr bejelentett, hogy lehetőséget adnak, hogy a gyest egy évvel megkurtítva munkavállal ó legyen az anyuka, ugyanakkor ezt az egy évet kifizessék számára. Tudnia kell mindenkinek, hogy a 03 év közötti gyerekek közösségre csak nagyon nagy megszorításokkal alkalmasak. Azt is tudni kell, hogy ekkor a gyerekek immunbiológiai fejlődése a legaktív abb, például az agyuk nagysága 300 grammról 1300 grammra nő. Ekkor tudnak megtanulni védekezni a fertőzések ellen. Gyakorlatilag a program pénzért vásárolja meg, a gyerekeink egészségét pénzért adja el; a gyerekeknek szükségük van 2 és 3 év között az édesa nyjukra. Közben előzőleg már tönkretették a bölcsődéket, a bölcsődék száma jelentősen lecsökkent, a gondozott gyerekek száma pedig megemelkedett olyan mértékben, ami elfogadhatatlan. Ez gyakorlatilag maga után vonja azt, hogy egyre több beteg gyerek lesz e gy olyan éretlen biológiai korban, amikor nagyon gyakran kórházba kerülnek a gyerekek, sokszor életveszélyes állapotban. A véleményünk az, hogy ezt a programot nem szabad megvalósítani, továbbá az a véleményünk, hogy a következő programok megvalósítását - amiket már az egészségügyi miniszter előre jelzett - abban a formában, ahogy eddig folyt, ellenezzük. Köszönöm szépen. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, frakcióvezetőhelyettes úr. A kormány nevében Székely Tamás e gészségügyi miniszter úr kért szót. Parancsoljon! DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló 2008. évi I. törvény rendelkezéseinek többségét hatályon kívül helyező törvényjavaslat vitája során magam is jeleztem, hogy az egészségbiztosítási rendszerünk felülvizsgálatát fogom kezdeményezni a kormánynál. A pénztártörvény ugyanis nem csak a versenyről és a magánszektor szerepvállalásáról szól, több rendelke zése önmagában is reformértékű lépésnek minősíthető, és alkalmas eszköz lehet a ma működő egészségbiztosítás korszerűsítéséhez. A kormány május közepi ülésén úgy döntött, hogy az egészségbiztosítási rendszert felül kell vizsgálni, és egyben döntött a felül vizsgálat fő irányairól. Szeretném képviselő urat megnyugtatni, illetve tájékoztatni, hogy bár a kormány hatályon kívül helyezte a pénztártörvény szerinti modell kialakítását, arról nem mondott le, hogy konszenzusos megoldásokkal, ha úgy tetszik, kis lépés ekkel elinduljon az egészségbiztosítás korszerűsítésének útján. Egyszerűen arról van szó, hogy a ma működő rendszer már nem rendelkezik tartalékokkal a hatékonyabb és felelősebb gazdálkodás tekintetében. Az MSZP képviselőcsoportja és a kormány határozottan kiáll az egészségbiztosítási rendszer szükségessége és folytatása mellett. A kormány közzétett határozata egyértelműen fogalmaz. A magyar egészségbiztosítás rendszere a nemzeti kockázatközösségen alapul, amelyben érvényre jut a szolidaritás és a biztosítá s elve. Minden biztosított személy azonos minőségű, az egészséget megőrző vagy helyreállító egészségügyi szolgáltatásra jogosult. Ezek pénzügyi fedezetét a biztosítottak és a munkáltatók által fizetett, valamint a járulékfizetésre önerejükből képtelen szem élyektől az állam által átvállalt járulékok képezik. Ennek érdekében a kormány elrendelte a kötelező egészségbiztosítási rendszer felülvizsgálatát, ennek keretén belül a területi egyenlőtlenségek fokozatos felszámolását, az egészségügyi szolgáltatók felelő s és rugalmas gazdálkodási feltételeinek kialakítását. Szükségesnek tartja a kötelező egészségbiztosítás társadalombiztosítói szerepének megerősítéséhez a forrásokkal való gazdálkodás és szolgáltatásvásárlás felelősségének és szabadságának kiterjesztését, a szolgáltatók tevékenységének és az Ealapból származó források felhasználásának fokozott ellenőrzését, és az ehhez szükséges informatikai rendszerek megteremtését. (13.20)