Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. május 27 (151. szám) - A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - HALÁSZ JÁNOS (Fidesz):
3081 Természetesen akkor, amikor ezeket a kételyeimet hangoztatom, azt gondolom, hogy a jövőre nézve ajánlottam föl az együttes gondolkodást a magyar filmipar érdekében, ugyanakkor nem feltétel nélkül, hiszen úgy vélem, hogy közös érdekünk, hogy a törvény betűjével élni lehessen, és ne visszaélni. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most kétperces felszólalás következik. Megadom a szót Szabó Zoltán képviselő úrnak, MSZP. DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZ P) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Lukács Tamás képviselőtársunk nemrégen ül itt velünk a parlamenti patkóban, talán nem tudja, ezért szívesen elárulom neki, hogy jogharmonizációs és kizárólag jogharmonizációs célú törvényjavaslatoknál eddig is b evett szokás volt, hogy a kormány, amikor benyújtotta a törvényjavaslatot, megkérte a tisztelt Házat, hogy ne nyújtson be hozzá módosító indítványt. Nem is elsősorban a sürgősség miatt, hanem azért, mert olyan módosító indítványokat nyújthat be és esetleg fogadhat el a tisztelt Ház vagy valamelyik képviselő, amely keresztbeveri azokat az uniós előírásokat, amelyek miatt a jogharmonizációs célú törvénymódosítást benyújtották. Ez tehát nem egy új gyakorlat, és ehhez nem is szükséges a parlamenti pártok konsze nzusa, tudniillik a jogharmonizációs célú törvényjavaslatok esetében nem a pártoknak egymással kell konszenzusra jutniuk, hanem Magyarországnak, a magyar kormánynak és a magyar parlamentnek a brüsszeli hatóságokkal, az Unió Bizottságával, az Európai Parlam enttel, illetőleg az Unió Tanácsával. A brüsszeli bürokráciát lehet kárhoztatni, de a dolog mégiscsak a “take it or leave it” elve alapján működik, senki nem köteles európai uniós tag lenni, de aki tagja az Európai Uniónak, annak el kell fogadnia azokat a szabályokat, amelyeket bizony Brüsszelben határoznak meg, egyébként közösen. Hasonló okból teljesen felesleges arra várni, hogy Brüsszel jóváhagyjae ezt a törvényjavaslatot vagy sem, Brüsszelnek nincs olyan joga, hogy magyar törvényjavaslatot jóváhagyjon vagy elutasítson. Ezt a törvénymódosítást nyújtotta be a kormány azzal, hogy megfeleljen az uniós célú előírásoknak. (11.00) Az uniós előírásoknak, az előzetes egyeztetések szerint Brüsszelnek ez megfelel. Ha mégsem, akkor Brüsszel ismét kifogást fog emeln i, és akkor ismét keletkezik egy hasonló eljárás. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Nem mondom, hogy ez kényelmes, de sajnos, így működik. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szintén két percre megadom a szót Halász Jáno s képviselő úrnak, Fidesz. HALÁSZ JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Szabó Zoltán! Velünk ellentétben, mármint önnel és velem, aki matematikus, Lukács képviselő úr jogász, higgye el, hogy tisztában van a jogharmonizáci ós célú módosításokkal. Velünk ellentétben ő egyébként már az első ciklusban is parlamenti képviselő volt, tehát van némi tapasztalata annak kapcsán, hogy hogyan is történik a jogalkotás. A személyes részen túl, merthogy ön kezdte ezzel, mégse feledjük már el, hogy miről van szó. Arról van szó, hogy van egy brüsszeli vizsgálat, amely nem zárult le, nem tudjuk az eredményét. Még azt sem tudják megmondani pontosan, hogy mikor kapunk választ onnan. Egy le nem zárult vizsgálat nem tudott eredményéhez akarunk ig azítani egy jogharmonizációs célú törvénymódosítást. Ez valahogy nem normális. Előbb meg kellene várni a brüsszeli végleges választ - ahogy most