Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. május 27 (151. szám) - A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - HALÁSZ JÁNOS (Fidesz):
3073 hanem azt is nézi, hogy az átlag környékén milyen a szóródás, mennyire sűrűsödnek a filmgyártási költségek, illetve hány olyan alkotás van, ami kiugróan eltér ettől, akkor ez az összeg már 210 millió forint. Tehát bőven belefér az Unió által javasolt határba a magyar filmek gyártási költsége is. Sőt, bizo nyos szempontból itt még nyerhet is a magyar filmipar. Nyerhet, mert bizonyos speciális esetekben megengedi az Európai Unió, hogy térjünk el attól az általános szabálytól, hogy csak 50 százalékban támogatható a filmgyártási költséget alapul véve a filmek k észítése, az egész filmgyártás. Ezen a két területen ugyanis az Unió engedi az egyes nemzeteknek, hogy eltérjenek ettől a szabálytól, és a törvény él is ezzel az eséllyel, él is ezzel a lehetőséggel, mert az alacsony költségvetésű filmek vagy az úgynevezet t nehéz filmek esetében ez a támogatási arány 90 vagy akár 100 százalékig is elmehet. Tehát itt sincs jelentős és lényeges módosulás, sőt, ahogy mondtam, itt inkább egy pici tendenciajavulás várható. Végül szót kell ejtenünk néhány olyan módosításról, amel y nem nagyon lényeges, de az európai jogharmonizáció szempontjából mégiscsak kiemelten fontos lehet. (10.20) Ilyen például az a szabály, hogy az Unió javasolta, hogy ne csak a filmgyártást támogassa a magyar állam, hanem általában a filmipar egészére is te rjessze ki a támogatási lehetőségeket. Ez nagyon lényeges elem, mert ettől a pillanattól kezdve a film terjesztése, illetve a filmmel kapcsolatos, a filmszakma egészével kapcsolatos egyéb tevékenységek is támogathatóvá válnak. Ezen a ponton hadd említsem m eg, hogy példaértékű volt a törvénymódosítás előkészítése. Ritka ugyanis az a jelenség a magyar törvényalkotásban a rendszerváltás óta - pedig jogszabályok írják elő , hogy egy törvény benyújtását háttérelemzéseknek, háttértanulmányoknak kell kísérniük, e z megtalálható az OKM honlapján attól a pillanattól kezdve, hogy a kormányülésre előkészítette a tárca a javaslatot. De az is igaz, hogy emellé már oda tudta tenni azt a miniszteri rendeletet, amely például az egyéb filmszakmai tevékenységek támogatásának lehetőségét és feltételeit teremti meg. Azt javaslom én is a tisztelt Háznak, hogy próbáljuk meg ezt a törvényt ebben az ülésszakban elfogadni. A módosító indítványok kapcsán azt javaslom mindenkinek, fontolja meg, hogy mit nyújt be, hiszen alapvetően ez a z egész csomag jogharmonizációs célokat szolgál. Több mint egyéves egyeztetés után állt össze szinte minden eleme, amit, ha megpróbálunk felborítani, akkor újra szembemegyünk az Európai Unió követelményeivel, újrakezdődnek a tárgyalások, és addig, amíg mi ezt le nem zárjuk, vagy az Európai Unió le nem zárja, addig nem tudunk támogatást adni a magyar film számára, illetve a koprodukciós filmek számára. Ezért lenne nagyon lényeges, hogy minél előbb fogadjuk el ezt a törvényt, hogy folytatható legyen az a támo gatási rendszer, amely tényleg eddig is elősegítette, és a jövőben is erősíteni fogja a magyar film európai elismertségét és a magyar filmgyártó bázis megőrzését. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az MDF padsoraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most megadom a szót Halász János képviselő úrnak, Fidesz. HALÁSZ JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hogyan is kezdődik a kormány részére készített előterjesztés? Ezt írják a tartalmi összefoglalóban: “Az Országgyűlés 2003 d ecemberében egyhangú szavazati aránnyal fogadta el a mozgóképről szóló törvényt, amely 2004. április 1jén lépett hatályba. A törvény teljes szakmai és politikai konszenzuson alapulva szabályozta a mozgóképkultúra és a mozgóképipar támogatásának rendszerét , rögzítette a mozgóképszakmai, hatósági eljárások alapjait, és rendelkezett a nemzeti filmvagyon védelméről.” Így kezdődik a vezetői összefoglaló, és ez így is igaz. So kat dolgoztak, sokat dolgoztunk azon, hogy ez a törvény így kerüljön elfogadásra, azonban az még valamikor 2003ban volt. A törvény azóta létezik, szabályozza ezt a területet, és rengeteg