Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. május 26 (150. szám) - Az esélyegyenlőség érvényesülésének közoktatásban történő előmozdítását szolgáló egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (Mandur László): - TÖRÖK ZSOLT jegyző: - ELNÖK (Mandur László):
3013 Az ajánlás 13. pontjában Pósán László a 7. §ban a közoktatási törvény 58. § (1) bekezdésében a szakmai munkaközösség létrehozására vonatkozó szabályt változtatja meg. Az előterjesztő támogatja, de a Fidesz kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 356 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. A kiegészítő ajánlás 15. pontjában Hoffmann Rózs a a 10. § (3) bekezdésében a közoktatási törvény 94. § (4) bekezdésében az ösztöndíjalapítás szabályát módosítja. Ennek alternatíváját terjeszti elő az ajánlás 27. pontjában. Először a kiegészítő ajánlás 15. pontjáról szavazunk. Az előterjesztő támogatja, de a Fidesz kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 168 igen szavazattal, 187 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el. Most az ajánlás 27. pontját teszem fel szavazásra. Az oktatási bizott ság támogatja, az emberi jogi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 205 igen szavazattal, 151 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta. (19.40) A kiegészítő ajánlás 20. pontjában az oktatási b izottság a 11. §ban a törvény 95/C. §át új bekezdéssel egészíti ki. Az előterjesztő támogatja, de a Fidesz és az SZDSZ kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 353 igen szavazattal, 5 ellenében, tartóz kodás nélkül elfogadta. A kiegészítő ajánlás 26. pontjában Vidorné Szabó Györgyi és mások a 15. §ban a gyermekvédelmi törvény 20/C. § (1) bekezdésének a) pontja helyébe új rendelkezés felvételét, (3) bekezdésének módosítását és új bekezdéssel történő kieg észítését javasolják. A javaslatra alternatíva található a kiegészítő ajánlás 27. pontjában, továbbá az ajánlás 37. és 38., valamint az azzal összefüggő 40. pontjában. Ezek mellett elfogadható az ajánlás 36. pontjában szereplő indítvány. Most a kiegészítő ajánlás 26. pontjáról döntünk. Az előterjesztő támogatja, de az MSZP és az SZDSZ kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 19 igen szavazattal, 331 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el. Mos t a kiegészítő ajánlás 27. pontjáról döntünk, Szabó Éva és TataiTóth András indítványa szerint. Az oktatási bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 339 igen szavazattal, 1 8 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Most az ajánlás 36. pontjáról szavazunk, TataiTóth András és mások indítványa szerint. A bizottságok támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el. Tisztelt Országgyűlés! Most azokról a módosító javaslatokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében egyáltalán még szavazni lehet.