Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. május 20 (148. szám) - A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor):
2659 Az oktatási intézményekben már hagyománnyá vált, hogy ezt a feladatot a munkaközösségvezetők látják el. Tudnunk kell azonban, hogy nem mindenhol működik olyan szakmai munkaközösség, amelynek vezetője a gyakornokkal azonos szakkal, képzettséggel rendelkezik. Így lehetőség nyílik arra, hogy egy másik, tapasztalt kollégát bízzanak meg a munkaközösségvezető mellett a szakmai segítő feladatok ellátására. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy egy kis tantestület esetében adódhat olyan is a létszámból következően, hogy a gyakornokkal azonos szakos kolléga nincs is foglalkoztatva. Tisztelt Képviselőtársaim! A javaslat 13 . §a a Kjt. 44. § (1) bekezdésében az alábbi módosításokat javasolja. A közalkalmazottnak eddig is volt lehetősége és kötelezettsége arra, hogy bejelentse a további munkavégzésre irányuló jogviszonyát, ugyanakkor ez alól a javaslat alapján mentesül akkor, ha tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői tevékenységet végez, illetve ha közérdekű önkéntes tevékenységet fog ellátni. A törvénymódosítás foglalkozik a minősítés részletes szabályozásával, ennek közoktatási törvényben való megjelenítésével is. A közoktatási törvény módosítása mindössze annyi új elemet tartalmaz, hogy az értékelés rendjét az alábbiak szerint jeleníti meg: kiválóan alkalmas, alkalmas, kevésbé alkalmas, alkalmatlan. Tisztelt Képviselőtársaim! Köztudott, hogy a közalkalmazottak a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő alapján háromévenként eggyel magasabb fizetési fokozatba lépnek. Az új rendelkezés szerint a várakozási idő tartósan magas színvonalú munkavégzés esetén csökkenthető. Tartósan magas színvonalú munkavégzésnek minő sül az, ha a kiválóan alkalmas és az alkalmas eredményű minősítést éri el. A várakozási időt csökkenteni kell akkor, ha miniszteri vagy állami kitüntetésben részesül a közalkalmazott. A módosítás szabályozza a megbízott vezető vezetői pótlékát. Magasabb ve zető esetén a pótlékalap jelenleg 200300 százalék, a módosítással 100500 százalék lesz ez. A vezetői megbízatással rendelkező esetében a pótlékalap jelenleg 100200 százalék, a módosításban pedig 100250 százalék szerepel. További illetménypótlék állapít ható meg abban az esetben, ha az általánostól eltérő munkafeltételek ezt indokolják. A magasabb vezető pótléka nagyobb differenciálásra ad így lehetőséget. Ezt indokoltnak tartjuk azért is, mivel az elmúlt időszakban az intézmények nagysága, mind a tantest ületek létszáma, mind pedig a tanulók tekintetében rendkívüli változáson ment keresztül. Ugyanakkor köztudott az is, hogy az intézmények olykorolykor több profillal, tagozattal rendelkeznek, és egy magasabb képzettséggel, több irányú képzettséggel jelen l évő vezetőnél ezt pótlék formájában mindenképpen meg kell jeleníteni. A kinevezett magasabb vezető anyagi felelőssége is növekszik. A vezetői munkájával összefüggésben szándékos károkozás esetén, nem vezetői tevékenység körében elvégzett tevékenységből adó dóan, ha gondatlan károkozást tesz. (10.20) Gondatlan károkozás esetén a felelősség mértéke a vezető hathavi átlagkeresetéig terjedhet ki. Ha magasabb vezető közalkalmazotti jogviszonyát jogellenesen szünteti meg, akkor is hathavi átlagkeresetével felel. M indezek előrebocsátásával az oktatási és tudományos bizottság a T/5726. számú törvényjavaslatot megvitatta, általános vitára alkalmasnak tartotta, és módosító indítványokkal az alaptörvény olyan változáson mehet keresztül, amellyel még reálisabb lesz, és n apjaink közalkalmazotti viszonyához közelít. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. A kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Tóth Ferenc képviselő úrnak.