Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. május 20 (148. szám) - Bejelentés mentelmi ügyről - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Lezsák Sándor): - SIMON GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár:
2652 Azt kérem az államtitkár úrtól, és azt kérem a kormányzó párttól, hogy vizsgáljuk felül a z összes ilyen törvényünket, vizsgáljuk meg valóban, ne egy éjszaka kelljen ezt a vitát a parlamentben lefolytatni, és ne szembesüljünk azzal, hogy az akkori államtitkár - azt lehet mondani - kioktatott bennünket, hogy mi nem ismerjük a rendszert. Sajnos, mi lehet, hogy nem ismerjük a rendszert, önök meg még kevésbé (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , de az esetek számából adódóan a betegek nagyon jól ismerik, és nagyok kérik önöket arra, hogy a törvényt vizsgáljuk felül, és p róbáljunk meg emberségesen viselkedni a törvények alkotásánál. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. A kormány nevében Simon Gábor államtitkár úr kíván válaszolni. SIMON GÁBOR szociális és munkaügyi minisztérium i államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ha három szót mondhatok azzal kapcsolatban, amit ön felvetett, akkor azt mondom, hogy méltányosság, humánum és az érdekek harmonizációja. Ez az a három szó, ami szerintem legink ább át kell hogy üsse a jogalkotó szellemiségét, és minden olyan egyéni sorsot bemutató drámai helyzet, amit ön mondott, csak abban kell hogy bennünket erősítsen, hogy méltányosan és a jog szellemét helyesen alkalmazva kell ezeket a rendszereket formálnunk . A minap, amikor Komlón jártam és bányászokkal találkoztam, ők maguk is elmondták, hogy bizony ebben a helyzetben várják azt, hogy ez a szemlélet az ő támogatásuk során is jelentkezzen. Amikor érdekharmonizációról beszélek, képviselő úr, akkor viszont egy picit tágabb metszetben is ezt a kérdést meg kell nézni, a tágabb metszet pedig azt mondja, hogy Magyarországon indokolatlanul is alacsonyabb a foglalkoztatottság szintje. A sokfajta összetevő mellett ennek része az is, hogy nagyon sok munkavállaló a rejt ett gazdaságban dolgozik, a fekete- vagy szürkegazdaságban, és nagyon sokan az inaktív kategóriában megváltozott munkaképességűként nincsenek jelen a munkaerőpiacon. Sajnálatosan azt kell mondanom, hogy az európai uniós összehasonlításhoz képest is Magyaro rszágon ebben a kategóriában, ahol a megváltozott munkaképességű munkavállalók vannak, a foglalkoztatási arány a 10 százalékot sem éri el, miközben az Európai Unióban ez az arány 3040 százalékra tehető, tehát lényegesen, többszörösen nagyobb, háromnégysz erese a magyarországi foglalkoztatási lehetőségnek. Amikor a 10 százalékról beszélek, akkor pusztán a legális foglalkoztatásról beszélek, tehát annak a kereteit szeretnénk ilyen értelemben erősíteni. Ebben a körben nagyon sokat találkozom és beszélgetek me gváltozott munkaképességű, fogyatékkal élő emberekkel. Ebben a körben nagyon sokuknak megmaradt szerencsésen olyan képessége, ami talán fejleszthető, és lehetővé teszi azt, hogy a munkaerőpiacon meg tudjon jelenni. Azt gondolom, ez nem önmagában társadalmi érdek, hanem az egyén érdeke is, az egyén érdeke, hogy teljes értékű életet tudjon élni; hogy az egzisztenciát a család számára biztosítani tudja; hogy a munkája révén maga is értékteremtő része legyen annak a társadalmi együttlétnek, amelynek mindannyian részesei vagyunk. Éppen ezért gondolom azt, hogy minden olyan szándék, ami a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását szeretné elősegíteni, nem önös érdek, hanem társadalmi és egyéni hasznossággal bíró fontos feladatunk. Törvényi szinten ez a rehabi litációs járadékellátásban testesült meg. Az új szabályozás, aminek talán a ma is felvetett megközelítése van, tulajdonképpen a rokkantnyugdíj mellé, az eddigi három csoport mellé kialakított egy negyediket, a rehabilitációs járadékosok csoportját. Ebbe a csoportba azok kerülhetnek, akik saját egyéni élethelyzetük, életkoruk, egészségi állapotuk, képzettségük, munkaerőpiaci helyzetük alapján megfelelő állami segítséggel visszahelyezhetők a munka világába. Azt gondolom, hogy itt kell nagyon körültekintően, nagyon humánusan, nagyon emberien eljárni, hogy valójában ez az ellátás a munkaerőpiacra való visszajutást jelentse méltányos formában, és ne valamilyen, az egyéni sorsot tovább nehezítő helyzet előidézését. Tulajdonképpen pont ennek a
