Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. május 19 (147. szám) - Demeter Ervin és dr. Balsai István - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - “Kísért a múlt, avagy Keller kudarcos kutakodásai” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. BALSAI ISTVÁN (Fidesz):
2511 A Miniszterelnöki Hivatal a botrány kirobbanását követően vizsgálatot folytatott a közpénzügyi államtitkárság irattárában, amellyel azt kívánták igazolni, hogy Keller László nem hagyott m aga után olyan iratot, ami bizonyítaná a megfigyelés tényét. A vizsgálat azonban számos dologra nem terjedt ki, például hogy milyen kapcsolatot ápolt Keller László a magánnyomozó céggel, mint ahogy arra sem, hogyan fordulhat elő, hogy egy államtitkár nyomo zókkal gyűjtet információkat. Tisztelt Miniszter Úr! Kérem, tegye világossá a kormány álláspontját a kelleri módszerekről, a vizsgálat kiterjedte arra, hogy milyen kapcsolat volt Keller László és a magánnyomozó iroda között, kiterjedte arra, hogy kapotte és ha igen, milyen információt az államtitkár úr (Az elnök a csengő megkocogtatásával a hozzászólási idő leteltét jelzi.) , illetve megengedhetőe egy jogállamban, hogy a kormány egyik államtitkára politikusok és közszereplők levadászására információt gyű jt. Köszönöm. (Taps a Fidesz, a KDNP és az MDF padsoraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : A válaszadásra megadom a szót Kiss Péter miniszter úrnak. KISS PÉTER , a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A képviselő úr utolsó felvetései és kérdése az interpelláció szövegében nem szerepel, de azért, hogy ezt ne kerüljem ki, a válaszom arra: nem. Ami pedig a további, írásban is eljuttatottakat illeti, tájékoztatom önöket, hogy az általam elrendelt vizsgálat keretében a Miniszterelnöki Hivatal ellenőrzési főosztálya Keller államtitkár úr tevékenységének egész irattári anyagát áttekintette. Jelentésükből az derül ki, semmiféle olyan adatot nem találtak, illetve semmiféle olyan körülmény nem merült fel, ami bármilyen módon alátámasztaná az ön által megfogalmazottakat. Az erről szóló jelentés tizennégy napja teljeskörűen nyilvános, május 5e óta bárki számára olvasható a Miniszterelnöki Hivatal honlapján, ott is ellenőrizhető, semmiféle olyan adatra nem bukkantak az ellenőrö k, ami bármilyen összefüggésben állna bármely magánnyomozó irodával. Ha a képviselő urak szerint az eddigiek, tehát a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter hatásköre szerintiek nem elegendőek a megfogalmazott gyanú tisztázásá hoz, van lehetőségük, hogy kezdeményezzék nyomozás elrendelését az ügyben, hiszen így az alkotmány 51. § (2) bekezdése alapján a feladat- és hatáskörrel rendelkező független ügyészség a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényben meghatározott valame nnyi bizonyítási eszközt felhasználva dönthet a gyanúsítgatás megalapozottságáról. Fel szeretném hívni a figyelmüket, hogy a büntetőeljárási törvény 171. § (2) bekezdése szerint az országgyűlési képviselők kötelesek a hatáskörükben tudomásukra jutott bűncs elekményt feljelenteni. Azzal, hogy ezt az elmúlt néhány hétben nem tették meg, csak azt a vélelmet erősítik, hogy pusztán politikai kabátlopásügybe kívánják keverni Kapolyi és Keller képviselő urakat. Tisztelt Ház! Ami engem illet, a köztársaság kormányán ak tagjaként én is az alkotmány megtartására és megtartatására tettem esküt. Ha a legkisebb gyanú is felmerül azzal kapcsolatban, hogy bárki az alkotmánnyal ellentétes tevékenységet folytatott, akkor a magam részéről a jövőben is minden rendelkezésemre áll ó eszközzel élni fogok az esetleges jogsértések feltárása érdekében. Ebben kérem önöket együttműködésre, és kérem válaszom szíves elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, miniszter úr. Megkérdezem Balsai Is tván képviselő urat, elfogadjae a választ. DR. BALSAI ISTVÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Azzal eddig nem voltunk tisztában, hogy kabátot loptak volna a képviselőtársaink, azzal viszont igen, hogy a múlt héten ön nem volt hajlandó bef ogadni ezt az interpellációt, nem tudjuk, mi történt. Úgy látszik, a kisebbik botrányt tetszett választani.