Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. május 14 (146. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Harrach Péter): - MOLNÁR BÉLA (KDNP):
2407 többszöri megszólalása a parlamentben azt eredményezte, hogy éppen a tárca találta meg azt a lehető séget, hogy hogyan lehet ezt megcsinálni. Most arról szeretném tájékoztatni, hogy ettől sokkal nagyobb léptékű projekteken dolgozunk és haladunk előre. Nem olyan régen került itt szóba a költségvetés gazdálkodási rendszere, ami egy közel 12 milliárdos proj ekt. Örömmel tudom mondani, hogy ez a projekt gyakorlatilag olyan helyzetbe jutott, hogy néhány napon belül a támogatási szerződés aláírásra kerülhet, és ez alapvetően meg fogja változtatni az államigazgatáson belül a költségvetés tervezését, az előirányza tok kezelését. (9.20) De ugyanúgy szeretném tájékoztatni a képviselő urat, hogy az elektronikus fizetés megvalósítására vonatkozó európai uniós projekt, amely 4 milliárd forintos összegben került kidolgozásra és elfogadásra: itt is csak napok kérdése az, h ogy a támogatási szerződést aláírjuk. Azt gondolom, a képviselő úrnak ez is örömet tud okozni, hiszen pontosan ebben az irányban szólalt hozzá a parlamentben többször is, most is. Még szeretném hozzátenni: be fog érni az egyablakos vámügyintézés megvalósít ása, amit hosszú ideje szeretnénk realizálni. Ez is egy 2,5 milliárdos projekt. Az európai uniós projektek előkészítése meglehetősen hosszú időt vesz igénybe, aprólékos munkát jelent. Az a horizontális együttműködés az államigazgatásban működő szervezetek között, amire utalt a képviselő úr is, most kezd beérni az az előkészítő munka, amit a projektek kidolgozására szánt a kormányzat. Nagyon remélem, hogy ezt követően már ön is és más képviselők is, akik adott esetben kisebb mértékben érdeklődnek úgy a kormá nyzati informatika kiépítése iránt, mint ahogyan teszi azt ön, jó lelkiismerettel fogják látni, hogy ezek a projektek beindulnak. Meggyőződésem, hogy az az aggodalma, ami itt a szervezeti struktúra kialakítását illeti, megítélésem szerint megnyugtató módon rendeződni fog. Megítélésem szerint sokkal fontosabb az a horizontális együttműködés, aminek meg kell valósulnia a projektek kidolgozása során, mintsem az, hogy most egy helyre koncentrálódik, vagy több helyen lelhető fel az informatika irányítása. Köszön öm a képviselő úr hozzászólását, köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Molnár Béla frakcióvezetőhelyettes úr, a KDNPből, a következő napirend előtti felszólaló. Felszólalásának címe: “Mi lesz vele d, MVM? - Útkeresés közgyűlés után”. Képviselő úr! MOLNÁR BÉLA (KDNP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem akármilyen bátorságról tett tanúbizonyságot a miniszterelnö k. Mint mondta, soha ekkora nyomás nem nehezedett még rá gazdasági ügyben, amióta miniszterelnök, soha ilyen erők nem mozdultak meg bejelentett intézkedésével szemben. Soha ennyi barát és ellenség nem szólalt meg, hogy márpedig nem szabad ezt megtenni. Soh a ennyi, önmagát függetlennek mondó szakértő nem hívta fel a figyelmünket arra, hogy az MVM szétválasztása nem jó. Államtitkár Úr! Ön előző napirend előtti felszólalásomkor azt mondta, jöjjön a szakma, és mondja el véleményét, önök nyitottak. Nos, érdemes számba venni, hogy kik is voltak, akik a miniszterelnököt elhamarkodott bejelentésének megváltoztatására kérték. Csak néhány a sok közül: Aszódi Attila, az MTA energetikai bizottságának jelenlegi és dr. Csont Gyula professor emeritus, a bizottság korábbi e lnöke, dr. Büki Gergely, az energetika tanszék nyugalmazott professzora, dr. Jánosi Márton, az MVM volt vezérigazgatóhelyettese, Kerényi A. Ödön állami díjas MVMT nyugalmazott vezérigazgatóhelyettes, Gál Rezső, az MVM szakszervezeti szövetségének elnöke, a szakmai szervezetek közül az Energiapolitikai Társulat, a Reális Zöldek. Tucatnyi értelmiségi szakértő, mérnök, egyetemi tanár, akadémikus, továbbá a Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, s annak lapjában cikk jelent meg. Rendezvényr e is sor került “Kereszttűzben az MVM” címen a Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezésében, nagyon nagy