Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. május 13 (145. szám) - Dr. Nagy Andor (KDNP) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez - “Környezeti kármentesítés - még mindig állami pénzen?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter):
2244 optimizmussal, de nem elbizakodottsággal nézünk a terméskilátások elé, viszont a betakarításhoz minden rendelkezésre áll. Azt gondolom, hogy ugyanazt a mechanizmust fogjuk működtetni a minisztérium rendszerében, mint korábban. Tehát a megyei hivatalo k fogják ezt az aratási ügyeletrendszert, koordinációt végezni, ahogy eddig is bármikor. Náluk lehet majd bejelentéseket tenni bármilyen problémáról. Nem gondolnám, hogy magában a szervezésben, a technika mozgatásában effektíve közre kell működnünk. Úgy go ndolom, hogy ezt nélkülünk is a termelők pontosan meg tudják oldani. A szállítással kapcsolatban kerestük meg nyilván az illetékes társintézményeket, a MÁV Startot, a Mahartot, hogy megfelelő kapacitásokkal készüljenek ők is. Hiszen, ha igazak a várakozása ink, akkor messze a magyar igényeken túl, igényeket meghaladó átlagtermés várható. Ez azt jelenti, hogy ennek nagy része nyilván exportra megy, aminek a kiszállítását folyamatosan ütemezve bonyolítani kell. Ebben nagyon fontos szerepe lesz annak, hogy megf elelő eszközpark, megfelelő járműpark álljon majd a rendelkezésünkre. Ugyancsak várható még az aratásig, hogy a szárítóink, a szárítóberendezéseink egy része megújulhat, hiszen most áprilisban elindítottuk a szárítófejlesztési programot, ahol befogadjuk ko rábban megrendelt berendezések elszámolását is főleg a komplett új berendezéseknél. Ez azt jelenti, hogy a leggyengébb láncszem, ami eddig volt ebben a rendszerben - hiszen a kombájnpark, ahogy mondtam, az elmúlt években cserélődött, a tárolókapacitások me gújultak , a gabonaszárítók voltak, és ezek is elsősorban nem is kapacitás, hanem inkább környezetvédelmi oldalról várhatóan, ha a nyárra még mind nem is, de az őszre, a kukoricabetakarításra nagy részük megújul, és sokkal jobb kilátásokkal várhatják a na gyobb terméshozamot. Természetesen örülünk ennek a helyzetnek. Azt gondolom, hogy most egy közös dolgunk van, hogy az égiekhez forduljunk, hogy ez a következő hét nehogy 30 fokos meleggel érkezzen, mert akkor hasonlóan a tavalyi helyzethez, egy viszonylag jól induló pozícióból akár nagyon rossz termés is lehet. Nyilván ezt senki nem kívánhatja, sem én, sem más. Úgyhogy technikailag rendben vagyunk, úgy gondolom, hogy jó aratási időszak elé fogunk nézni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban. ) ELNÖK (Harrach Péter) : Kérdezem a képviselő urat, elfogadjae az államtitkár úr válaszát. HERBÁLY IMRE (MSZP) : Államtitkár úr, bízva abban, hogy az égiek velünk lesznek, és egy normális gabona, illetve repcetermés betakarítása vár ránk, elfogadom a vála szát azzal, hogy szeretném fölhívni a magyar gazdák figyelmét, hogy az áruértékesítésnél használják ki azokat a lehetőségeket, amelyek rendelkezésre állnak. A kereskedőket pedig arra kérem, hogy ne éljenek vissza azzal a helyzettel, hogy esetleg a gazdák a nyagilag meg vannak szorulva. Bízom abban, hogy a minisztérium, a minisztérium megyei hivatalai, az érdekképviseletek mindent megtesznek a sikeres betakarítás érdekében. Elfogadom az államtitkár úr válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) Dr. Nagy Andor (KDNP) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez - “Környezeti kármentesítés - még mindig állami pénzen?” címmel ELNÖK (Harrach Péter) :