Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. április 21 (139. szám) - A vasúti szárnyvonalakon történő közösségi közlekedés fenntarthatóságával kapcsolatos döntések megalapozásához szükséges társadalmi és szakmai egyeztetések elvégzéséről, valamint a szükséges döntések előkészítéséről szóló országgyűlési határozati java... - ELNÖK (Harrach Péter): - BEBES ISTVÁN (Fidesz):
1792 eredmény nélkül, ezt szeretnénk azokra a hosszú távú, száz kilométert meghaladó v agy megközelítő vasutakra vagy az elővárosi vasutakra költeni, ahol nagyon sok utas van, nagy a zsúfoltság, motorvonatok kellenének, több vonat kellene, és komoly vasúti pályafejlesztés kellene. Tehát mi igyekszünk ilyen komplex módon gondolkodni a vasút f ejlesztésében. Tehát nem leépítésről van szó, hanem egy dinamikus fejlesztésről; bizonyos területeken kevesebb központi állami forrás felhasználása, és más területeken pedig annál több is. Tehát úgy gondolom, hogy az a circulus vitiosus, az az ördögi kör, amit Fónagy János úr említett, nem biztos, hogy igaz, mert nem biztos, hogy semmi esetre sem lehet kilépni ebből a körből, méghozzá egy jó megoldással. Amit Manninger képviselő úr mondott, hogy a fejlesztési forrásokat nem rendeljük hozzá a mellékvonalakho z, erre utaltam az előbb, és még egyszer szeretném ezt hangsúlyozni, hogy nem győzzük elégszer elmondani, hogy nem kiszállni akar az állam ezeknek a mellékvonalaknak a normatív finanszírozásából, keresi hozzá azokat a regionális vasúti fejlesztésben érdeke lt partnereket, közlekedési társaságokat, önkormányzatokat, akik valóban fantáziát látnak ennek a működtetésében. De ha ők sem, akkor mi innen, Budapestről biztos, hogy nem tudunk, hiszen nem a mi dolgunk, hogy innen, íróasztal mellől döntsük el, hogy mely ik régióban milyen fejlesztési lehetőségek vannak. Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Bebes István a következő felszólaló. BEBES ISTVÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, most már közel másfél éve vitatkozunk a vasúti szárnyvonalak kér déséről, és itt már számtalan alkalommal kérdések, azonnali kérdések és interpellációk érintették ezt a témát. Mégis azt gondolom, hogy a legelső szinten is Fónagy János képviselőtársam hozzászólásához szeretnék egy pillanatra visszatérni, hiszen éppen a k épviselőtársam is említette, hogy most folyik az országos területrendezési tervről szóló törvény vitája, holnap lesz majd az általános vitája, és teljesen természetesen a bizottsági tárgyalása során már említésre került az, hogy ezek a mellékvonalak egész egyszerűen nem szerepelnek a területrendezési tervben. Tehát számunkra ez egyértelműen azt jelenti, hogy azokon a mellékvonalakon, amelyeken a vasúti közlekedés szünetel, legalábbis erre való hivatkozás van, megszüntették a vasúti közlekedést, tehát azt go ndolom, itt megszüntetésről kell szólni. Pontosan a bizottsági vitában próbáltunk arra kitérni, hogy egyáltalán hol kezelhető ez a kérdés, ha nem ebben a területrendezési tervben. Erre valami olyasmi választ kaptunk, hogy igen, hát ez majd egy másik helyen fog szerepelni, többek között a térségi vasutak majd valahol, valamilyen törvényi helyen meg fognak jelenni mint fogalmak. Ma még ugyan nem látjuk, hogy igazából miről van szó. Nincs egy kidolgozott álláspont, nincs egy kidolgozott pályázati lehetőség. Pe rsze az egyeztetések során is felmerült az, hogy vannak olyan mellékvonalak, ahol már előrehaladott tárgyalások folynak, és talán meg is van a lehetőség arra, hogy a térségi vasúttá nyilvánításban az együttműködő partnerek megjelenjenek, hogy a pályázatok kiírásra kerüljenek, de van, ahol ez nincs, ott egyértelműen csak arról van szó, hogy a személyszállítás veszteséges. Igazából ezeken a vonalakon várhatóan ugyanaz fog bekövetkezni, mint más vasúti mellékvonalak esetében is. Azt gondolom, hogy ezeket a kér déseket jó lenne az elkövetkezendő időszakban tisztázni. Tisztázni kell többek között azt is, hogy azok a vonalak, ahol a személyszállítás ugyan veszteséges, mégis például a teherforgalom nagyon nagy, most éppenséggel hol tudnak majd szerepelni a területre ndezési törvényben, miként tudja majd a leendő tárca ezt megjeleníteni. (18.50) Azt gondolom, képviselőtársam, Fónagy János hozzászólása is érzékeltette azt, hogy ennek a kérdésnek az előkészítésében még sok feladat vár a gazdasági tárcára, és én abban bíz om, hogy az