Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. április 21 (139. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - FIRTL MÁTYÁS (KDNP):
1718 képviselőcsoportjából: “Miért bünteti a kormány Sopront?” címmel. Öné a szó, frakcióvezetőhelyettes úr. FIRTL MÁTYÁS (KDNP) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Mélységesen felháborító és méltatlan az a di szkrimináció, amelyet Sopronnal szemben alkalmazott a Nyugatdunántúli Regionális Fejlesztési Tanács. Szakmai kifogások nélkül pénzhiányra hivatkozva, továbbá egy elfogadhatatlanul döbbenetes indokkal próbálta magyarázni azt, hogy miért hozta azt a döntést , amit általában mi megszoktunk, hogy a regionális fejlesztési tanácsokban azok a politikai komisszárok hozzák, akiket annak élére tettek. Tisztelt Ház! “A leghűségesebb város” címet megszerzőket, az utódaikat a történelem során kitelepítéssel bü ntettek, majd büntették a várost vasfüggönnyel, igazoltatással és több évtizedes elzártsággal. Most úgy tűnik, hogy maga a kormány megint bünteti Sopront, az önkormányzatát a sanyargatásán túl még külön is, ugyanis a Nyugatdunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a közelmúltban döntött öt megyei jogú város kiemelt városrehabilitációs projektjének támogatásáról. Az érdekelt öt város közül egyedüliként Sopron részére a belváros felújítására kért 900 millió forint helyett 600 milliót szavaztak meg. (Moraj az M SZP soraiban.) A tanács hivatalos álláspontja: azért, mert Sopron 2004ben és 2006ban az NFT I. keretében egy tér felújítására részesült már támogatásban, most csak 300 millióval kap kevesebbet. A hírre a jobboldali elfogultsággal egyáltalán nem vádolható megyei média is felkapta a fejét (Derültség az MSZP soraiból.) , de ami annál még fontosabb, a soproniak maguk joggal tartják felháborítónak és méltatlannak, hogy városuktól, amely az elnyomó rendszer évtizedeiben a határközelisége miatt jelentős hátrányok at szenvedett, most ismételten visszavesznek forrásokat. A soproniak joggal sérelmezik és érzik úgy, hogy újból büntetik a leghűségesebb várost, mert a műemléki belváros rehabilitációjára kért pénzből attól a várostól vesznek el 300 milliót a kormány deleg áltjai, amely a budai vár után rendelkezik a legtöbb műemlékkel, és rendelkezik az Európadíjjal is. Sopron Magyarország nyugati kapuja, ezért sem a régiónak, sem az országnak nem lehet közömbös, hogy a Magyarországra érkezőket milyen városkép fogadja, mil yen városba érkeznek. Az elhangzott gyenge érvek, hogy összességében a szükséges 4,5 milliárd forint helyett csak 4,2 milliárd állt rendelkezésre, illetve hogy egy másik városrészben található térre már valamikor kapott forrást, nem elfogadhatók; a fentiek en kívül azért sem, mert Sopron számára köztudottan az idegenforgalom az egyik legfontosabb húzóágazat. Másrészt azért sem, mert amennyiben kevesebb forrás igazságos elosztásának szándéka állt volna fenn, akkor például mindenkinek csökkenthették volna 50 m illióval a támogatási összeget, és ezzel nem veszélyeztettek volna egyetlen más projektet sem, és Sopront sem sújtották volna. Tisztelt Ház! Annak a kormánynak a delegált emberei vesznek részt a Soprontól 300 milliót elvevő regionális fejlesztési tanácsban , amely kormányfőjének, tisztelettel, mostanság 450 millió forinttal emelték a protokollkeretét. (Derültség az MSZP soraiból. Tisztelt Miniszterelnök Úr! A 450 millióból nyugodtan vissza lehet forgatni 300 milliót Sopronnak. (Moraj az MSZP soraiban.) (13.30) A végső döntés a kormányé, amely ha az rft döntését helybenhagyja, akkor az egyenként is elvonásokkal sújtott önkormányzatokat, azaz a soproni embereket arra kényszeríti, hogy előteremtsék a hiányzó összeget. Ezért a soproniak nevében kérem, hogy a döntés jogával élve fontolják meg, és a rendelkezésre álló összegeket igazságosan, Sopron számára is kedvezően változtassák meg. Tisztelettel kérdezem, mikor állítja meg a kormány azt a folyamatot, hogy a regionális tanácsba helyezett végrehajtói szakmai érvek helyett rejtett indokokkal döntsenek a pályázatok felől. Miért