Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. április 21 (139. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter:
1716 magyar gazdaság egyik súlyos problémája a rossz adórendszer, amely alapvetően változtatásra szorul. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha a kormány magától bizonytalankodik vagy fél megtenni ezeket a lépéseket, akkor kényszerítse rá a három ellenzéki párt az SZDSZszel kiegészülve. A Magyar Demokrata Fórum vitára bocsátotta a reform programját, a nemzeti adószabadság programját. Az öt parlamenti párt a következő tanácskozásig várja a legilletékesebbeknek, a magyar gazdasági élet szereplőinek, az érdekvédelmi s zervezeteknek és egyesületeknek a véleményét és javaslatát, elsősorban arra vonatkozóan, hogy ítélik meg az adóamnesztia gazdaságra gyakorolt hatását, hogy ítélik meg az egykulcsos adó bevezetését, és hogy ítélik meg azt, hogy a munkát, a jövedelmet terhel ő hangsúlyos adóztatás helyett a fogyasztási és a vagyoni típusú adókra kellene ezt áthelyezni. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezúton is szeretném kérni önöket és a legérintettebbeket, az érdekvédelmi szervezeteket, hogy a nagy nyilvánosság előtt tegyék meg, i lletőleg a nekünk címzett irományaikban juttassák el hozzánk a véleményüket, hiszen jövő héten, a hét közepén folytatjuk tovább az ötpárti tárgyalásokat. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Economist idézett elemzése rámutat problémáink megoldásának egyik legfőb b gátjára, különösen ezzel az alábbi idézettel: “Magyarország politikusai pontosan azt teszik, amihez a legjobban értenek, képviselik önmaguk rövid távú érdekeit, és érintetlenül hagyják a szerkezeti problémákat, amiből a legtöbb problémája van ma Magyaror szágnak.” Itt az alkalom, tisztelt képviselőtársaim, hogy bebizonyítsuk a hazai és a nemzetközi közvélemény előtt is, hogy a magyar politika nem ilyen, hanem az ország jövője érdekében képesek vagyunk összefogásra, képesek vagyunk kompromisszumot kötni és a szükséges változtatásokat elindítani. Hiszek abban, hogy erre képesek vagyunk. Miután az öt parlamenti párt egyetértett abban, hogy nem szabad tovább várni az adórendszer átalakításával, úgy gondolom, hogy hasonló kis lépésekben haladva komoly eredmények et érünk el. (13.20) Egyet ne hagyjunk, képviselőtársaim: tétlenül, értelmetlenül sodródni hagyni Magyarországot még az elkövetkező két évben. Arra kérem önöket, hogy folytassuk az Országgyűlésben azt, amit az ötpártin elkezdtünk. Számoljuk fel együtt a ma gyar rendetlenséget, tegyük együtt rendbe először a magyar adórendszerünket! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MDF soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, frakcióvezetőhelyettes asszony. A kormány részéről megadom a szót Veres János pé nzügyminiszter úrnak. Miniszter úr! DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Frakcióvezetőhelyettes Asszony! Azt gondolom, hogy az elhangzott mondatok féligazságot tartalmaztak. Nagyon fontos ezt megjegyezni mind járt az elején, ugyanis súlyos tévedés, ha valaki azt gondolja, hogy egy adócsökkentéssel, egy adórendszerbeli átalakítással minden gondra egy csapásra orvoslást tud nyújtani. Nem hangzott el a képviselő asszony mondataiban egyszer sem az, hogy az adórends zer átalakításához, az önök által javasolt adócsökkentéshez teret kell teremteni. Nem hangzott el egyszer sem az a kifejezés, hogy milyen kiadáscsökkentéssel kívánja az MDF a javaslata alapján vagy bárki más megteremteni azt a mozgásteret, amely ahhoz kell , hogy Magyarországon úgy lehessen adót csökkenteni, hogy közben ne romoljon az államháztartás hiánya. Egyoldalú volt a képviselő asszony beállítása, az idézete is egyoldalú volt ebből a bizonyos The Economistcikkből. Egyoldalú volt, mert a The Economist azt is leírja - már bocsásson meg, ha azt mondja, hogy nem így van, akkor próbálom én is idézni az újság írását , nevezetesen azt mondja,