Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. április 7 (135. szám) - Pánczél Károly (Fidesz) - az oktatási és kulturális miniszterhez - “Mit kíván tenni a kormány annak érdekében, hogy a pedagógusok fizikai fenyegetettség nélkül végezhessék munkájukat?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter):
1373 szakértői grémiumban, bizottságban, amelyet felkértem, és amely a munkáját néhány nappal ezelőtt kezdte meg. Azt kértem tőlük, hogy egymá sfél hónap alatt tegyék le a javaslatot az asztalra, és ezt természetesen akár a képviselő úrnak, akár az Országgyűlésnek, nyilván a teljes magyar közvéleménynek szívesen bemutatom. Az pedig, hogy milyen konkrét lépések kerülnek ezután sorra, szeretném a k épviselő urat tájékoztatni arról, hogy a magyar közoktatás új, átfogó programja, az új tudás program tartalmaz olyan részt, amely az iskolapszichológiai tevékenység és az iskolapszichológusi tevékenység anyagi és személyi megerősítése, ami a legkorábbi gye rmekkortól a védőnői tevékenység, az óvópedagógusi tevékenység és az alsó tagozatos tanítói munka nevelői tevékenységének megerősítésére is szolgál. Ezt a programot az elmúlt hetekben számos szakmai szervezettel megtárgyaltam, megvitattam, többek között a védőnők és óvónők, óvópedagógusok szakmai szervezeteivel is; a Közoktatáspolitikai Tanáccsal, ami a törvényben nevesített testület és az elkövetkező napban, napokban az Országos Köznevelési Tanáccsal. Nem is akarom titkolni, hogy a legnagyobb támogatottsá got szeretném megnyerni ennek a programnak; annak a programnak, amelynek nyilván a támogatottsága szakmai oldalról, civil oldalról és a politika oldaláról is vár támogatást, ezért minden parlamenti pártot megkerestem, illetve megkeresek, ellenzéki és kormá nypártiakat is. Szívesen várom a FideszMagyar Polgári Szövetség képviselőit is ennek a programnak a megbeszélésére, ahogy a többi párt már jelezte, hogy ezen nem együttesen, hanem különkülön részt kíván venni. (Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgy űlés alelnöke foglalja el.) Ez a program tehát azokkal a kérdésekkel, amelyeket felvetett, nemcsak foglalkozik, hanem azt gondolom, hogy helyes megoldási irányt nyújt. A nevelési tevékenységgel kapcsolatban pedig hasonlóan, mint ön, fontosnak tartva: a köz társaság kormánya a Nemzeti alaptanterv módosításával fontos lépéseket tett, illetve folytatott. Ennek figyelembevételével kérem a képviselő urat, fogadja el válaszomat. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Ké rdezem a képviselő urat, elfogadjae a miniszter úr válaszát. PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Balliberális kormányzás van ebben az országban immár hat éve. Az életünknek szinte nincs olyan területe, ahol ne lenne válság vagy ne lennének a válságnak fenyegető jelei, legyen az gazdaság vagy az ország pénzügyi helyzete, erkölcsi, morális válság, és ez a válság most már - nap mint nap megmutatkozó jelei vannak - elérte a köznevelést is. Azt szeretném kérni, hogyha nemcsak az oktatási eredményekkel foglalkozna a minisztérium, nemcsak a felmérésekkel, hanem nagyobb hangsúlyt fektetnének a közoktatásban a nevelés területére is, mindarra, amiről egyébként ön beszélt. Azt gondolom, hogy ön egy előző válaszában említette, hogy botra és bilincsre nincs szükség. Valóban, ebben egyetértünk. Azt gondolom, hogy az intézményekben fegyelemnek, rendnek és kölcsönös tiszteletnek kell lenni, ehhez azonban önnek jogszabályilag is meg kell erősíteni a nevelőtestületeket és az iskolában folyó egy üttműködést a különböző szereplők között. Ezen a területen ön az elmúlt években nem tett semmit, pedig az eszközök ott vannak az ön kezénél. A választ nem tudom elfogadni. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Mivel a képviselő úr nem fogadta el a miniszteri választ, kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)