Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. február 11 (121. szám) - Mádi László (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - “Halljuk a bocsánatkérést!” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz):
106 számolnak, modelleztéke ezt a kérdést, hogyan fogják tudni adott esetben megakadályozni ennek a fellépését? Mindenképpen fontosnak tartom leszögezni, hogy a hatósági ü gy ebben két lépésből áll: az első maga a sebességellenőrzés, a második a bírság kiszabása, tehát itt az első lépést mindenképpen magánkézbe tudják kiadni. Azt mondta, hogy zéró toleranciára van szükség, hiszen sok a baleset. (19.30) Szeretném a figyelméb e ajánlani, hogy évente sok százezer bűncselekmény történik ebben az országban. Egy nagyon nagy részét a rendőrség nem tudja felderíteni. Ebből a logikából következtetve a bűnüldözés egyéb területeit is lehet félig privatizálni. Majd a bíróság fogja elítél ni a delikvenseket. Ennek tükrében sajnos nem tudom elfogadni a válaszát. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) : Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a miniszter úr válaszát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 158 igen, 116 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett a választ elfogadta. Mádi László (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - “Halljuk a bocsánatkérést!” címmel ELNÖK (Harrach Péter) : Mádi László, a Fidesz képvisel ője, interpellációt nyújtott be a pénzügyminiszterhez: “Halljuk a bocsánatkérést!” címmel. A képviselő úré a szó. MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az MSZPSZDSZkormány 2003ban lecserélte a Központi Statisztikai Hiva tal szinte teljes vezetését. Az azóta megszületett bírósági határozatok törvénytelennek minősítették az önök döntését. Sőt, Soós Lőrinc alelnök esetében jogerős bírósági döntés alapján önnek a parlament plenáris ülésén nyilvánosan kell bocsánatot kérnie a törvénytelen döntésükért, illetve az azt kommentáló, a parlamentben elhangzott szavaiért. Kérem, ezt most haladéktalanul tegye meg! Más kérdésben is kérdezném, tisztelt miniszter úr. Más minisztériumokhoz hasonlóan az elmúlt öt évben összességé ben kormányzati szinten a 3 milliárd forintot meghaladja az 5 millió forint fölötti megbízásokért kifizetett kormányzati kifizetés. A Központi Statisztikai Hivatal Ecostat intézete több mint negyedmilliárd forint kifizetéséről hozott döntést a tavalyi évbe n, közismerten balliberális kötődésű cégeknek az 5 millió forint fölötti értékhatárú megbízásokért. Tisztelt Miniszter Úr! Rendben van ez így? Ön milyen megállapításokat fogalmazott meg a kormánya számára mindezekből a tanulmányokból? A kormányzat apparátu sa szakmailag olyan gyenge alapokon áll, hogy az Ecostaton keresztül több mint negyedmilliárd forintot kell költeni szakértői munkákra? Mennyit fizetett ki összesen 2007ben 5 millió forint alatti megbízásokra az Ecostat? Azért kérdezem, mert ez a rész ne m nyilvános, legalábbis ezt nem sikerült megtudni mind ez idáig, de közpénzről van szó. A szociális népszavazás előestéjén nem árt leszögezni, hogy ebből a pénzből tehát csak az 5 millió fölötti megbízási díjakból és csak az Ecostat esetében közel egymilli ó ember vizitdíjára futná. Kérem, miniszter úr, válaszoljon a kérdéseimre, illetve tegye meg ezt a nyilvános bocsánatkérést, hiszen erre bírósági ítélet kötelezi.