Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. március 17 (131. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - Vigh László (Fidesz) - az egészségügyi miniszterhez - “Mentőállomás 2030-ban?” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - VIGH LÁSZLÓ (Fidesz):
1036 Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt képviselő csoportja a szükséges aláírásokat csatolva kezdeményezte, hogy az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. §a alapján a kormányzati negyed beruházás részeként létrejövő kormányzati épületegyüttes megvalósítását célzó közbeszerzési eljárás megkezdéséhez és az eredményes közbeszerzési eljárás esetén a szerződések kötéséhez tárgyú 48/2007. (V. 31.) országgyűlési határozat hatályon kívül helyezéséről szóló H/5140. számú országgyűlési határozati javasl at általános vitájára a mai napon utolsó napirendi pontként kerüljön sor. A változtatásnak az az indoka, hogy az előterjesztéshez módosító javaslatot kívánnak benyújtani e tárgyban. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak, aki ezt az indítványt támogatja! (Szav azás.) Köszönöm. Az Országgyűlés jól látható többsége támogatja ezt az indítványt. Az ülés napirendjének elfogadása ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtársaim! Most az elnöki jogkörömben előterjesztett napirendi ajánlásról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae napirendi ajánlásomat. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendi ajánlást elfogadta. (15.10) Tisztelt Ké pviselőtársaim! Most már napirendünk is van. 15 óra 10 perc van, áttérünk az interpellációk , azonnali kérdések, kérdések tárgyalására. További jó munkát kívánva önöknek átadom az elnöklést Világosi Gábor alelnök úrnak. Viszontlátásra! (Szórványos taps az M SZP soraiban.) (Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Vigh László (Fidesz) - az egészségügyi miniszterhez - “Mentőállomás 2030ban?” címmel ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Tisztelt Országg yűlés! Vigh László, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be az egészségügyi miniszterhez: “Mentőállomás 2030ban?” címmel. Képviselő urat illeti a szó. VIGH LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisz telt Államtitkár Úr! A Zalalövőn létesítendő mentőállomás ügye már egy nagyon régóta húzódó ügy. Lassan tíz éve várnak már az itt élők arra, hogy ők is olyan ellátásban részesülhessenek, mint bármelyik más városban élő állampolgártársuk. A mentőállomás gon dolata még 1999ben vetődött fel, amelynek eredményeképpen 2002ben sikerült aláírni egy együttműködési megállapodást az Országos Mentőszolgálattal, és a zalalövői önkormányzat is hozzájárult ehhez. Az önkormányzat ennek érdekében elkészítette az építkezés engedélyezési és kivitelezési dokumentációját, de a beruházás a mai napig nem indult meg. A minisztérium még 2002ben úgy tájékoztatott, hogy kiemelt helyen szerepel az állomás megépítése, de erre csak a mentőszolgálat 20032006 évekre vonatkozó stratégia i beruházásai keretében kerülhet sor. Ma már 2006 is régen elmúlt, és természetesen nincs semmi előrelépés. Változás viszont van, hiszen a jelenlegi miniszter elődje, Molnár miniszter úr 2007 márciusában már arról tájékoztatott, hogy a projekt a 20072013 közötti időszakra vonatkozó Új Magyarország fejlesztési terv keretében