Országgyűlési napló - 2007. évi téli rendkívüli ülés
2007. december 17 (120. szám) - Dr. Legény Zsolt (MSZP) - a külügyminiszterhez - “Hogyan áll a magyar-ukrán kishatárforgalmi megállapodás ügye?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP):
55 közösségekhez. Abban nem vagyok egészen bizonyos, hogy a két cél összekapcsolása szerencsése, valóban segíte. Köszönöm szé pen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) : A képviselő úr viszontválasza következik. DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Ha esetleg valaki arra gondolna, hogy a 35 euró, a 8,5 ezer forint sok volna, akkor megismét lem azt az adatot, hogy a nemzeti vízummal rendelkezők, tehát az érintett vajdasági és kárpátaljai magyarságnak mintegy a fele nem fizet vízumdíjat. Egyébként pedig a magyar nemzethez való tartozás spirituális. A magyar kultúrnemzet, ebbe a magyar kultúrne mzetbe a román, most esetünkben a szerb és az ukrán politikai nemzet magyar születésű, magyar kultúrában felnőtt tagjai is beletartoznak, következésképpen ez egy spirituális, egy szellemi, az anyanyelvet és a kultúrát jelképesen erősítő gesztus volna. Pers ze, hogy nem akarok én árnyat borítani vagy pénzt elvenni a regionális és az egyéb fejlesztésektől és a kapcsolattartás más praktikus értelmezésétől. Dehogy! Én csak azt az ajánlatot, előterjesztést vagy javaslatot mondtam el itt a Ház előtt, és ajánlom a tárcának megfontolásra, hogy ne cselezzük ki saját magunkat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , ne támadjunk saját magunk hátába a 720 millió forint rovására. A magyar irodalmat, a magyar kultúrát is ilyen jelképes gesztusokkal is talán érdemes volna eljuttatni az érintetteknek, akik máshoz nem juthatnak hozzá. Egyebekben persze egyetértünk, államtitkár úr. Köszönöm. ELNÖK (Harrach Péter) : Államtitkár úr viszontválaszát halljuk. ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi ál lamtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Még egyszer mondom: jól látható az, hogy közös szándékok vezetnek minket akár a kulturális kapcsolatok erősítése, akár a kapcsolattartás támogatása kérdésében. Én azt ígérem a képviselő úrnak, az t tudom vállalni, hogy a határon túli szervezetekkel, az érintettekkel konzultálunk a képviselő úr javaslatáról. S ha ez támogatást kap, akkor ettől a kormány nem fog elzárkózni. Köszönöm szépen, elnök úr. Dr. Legény Zsolt (MSZP) - a külügyminiszterhez - “Hogyan áll a magyarukrán kishatárforgalmi megállapodás ügye?” címmel ELNÖK (Harrach Péter) : Legény Zsolt, az MSZP képviselője, kérdést tesz fel a külügyminiszternek: “Hogyan áll a magyarukrán kishatárforgalmi megállapodá s ügye?” A képviselő úré a szó. DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! 2007. szeptember 18án Ungváron a Magyar Köztársaság és Ukrajna külügyminiszterei aláírták az Európai Unió á ltal is elfogadott kishatárforgalmi megállapodást. Ezt tekinthetjük közös sikernek, hiszen számos országgyűlési képviselő részt vett az aláíráson mind a kormánypártok, mind az ellenzék részéről. Az anyaországi szándék egyértelmű volt: biztosítani schengeni körülmények között is a kárpátaljai