Országgyűlési napló - 2007. évi téli rendkívüli ülés
2007. december 17 (120. szám) - Tóth Gyula (MSZP) - az egészségügyi miniszterhez - “Gyermekvállalás miatt nem jár a táppénz?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - TÓTH GYULA (MSZP):
48 Ezúton kívánok az államtitkár úrnak békés karácsonyt! (Taps az MDF soraiból.) ELNÖK (Ha rrach Péter) : Az államtitkár úr válasza következik. KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Még egyszer szeretném aláhúzni, hogy ez most nem környezetvédelmi kérdés, hanem jogi kérdés. A jogi szakállamtitkárság adta azt a véleményt már a törvényjavaslat benyújtása során és most is az elfogadás időszakában, amely ezt a pontos értelmezést és ezt a pontos különbségtételt teszi. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy a közlekedési felügyeletnek és a környezetvédelmi hatóságnak eltérő a feladat- és hatásköre. A környezetvédelmi hatóság természetesen azt, amit ön említett, hogy éjszaka milyen mennyiségben fognak vagy nem fognak repülni bizonyos körzetekben áruszállítással, fuvarozáss al, futárszolgálattal foglalkozó légi járművek, a jövőben is tudja kontrollálni, de hogy az adott légi jármű adott alkalmassági területen milyen tevékenységet végez, ezt inkább a közlekedési hatóság kell hogy meghatározza. Azt gondolom, hogy az ésszerű, ra cionális szétválasztása a tevékenységnek éppenséggel helyes, egyfajta derogáció, egyfajta rendbetétele a jogi feltételeknek azért, hogy mindenki pontosan és világosan tudja, milyen engedélyhez, milyen hatósághoz kell fordulni. Köszönöm szépen, és kívánok a képviselő úrnak, valamennyiüknek kellemes karácsonyt! Tóth Gyula (MSZP) - az egészségügyi miniszterhez - “Gyermekvállalás miatt nem jár a táppénz?” címmel ELNÖK (Harrach Péter) : Tóth Gyula, az MSZP képviselője, kérdést kí ván feltenni az egészségügyi miniszternek: “Gyermekvállalás miatt nem jár a táppénz?” címmel. Kérdezem a képviselő urat, hogy elfogadjae az államtitkár urat mint válaszadó személyt. (Tóth Gyula: Igen.) Öné a szó. TÓTH GYULA (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Álla mtitkár Úr! Akinek az ügyéről szólni kívánok, 32 éves, veszélyeztetett terhes, fogorvos, ikergyermekeit e hónapban váró anyuka. (15.50) Jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik, mivel sebészorvos férje egyéves ösztöndíjat kapott tudományos kutatásaira. A kismamának 2002 októberétől folyamatos volt a munkaviszonya 2007 januárjáig, és természetesen fizette a társadalombiztosítási járulékot is. 2007. januárban és februárban munkanélküli volt, amit a terhességét megelőző kezelések tettek indokolttá. Mehetett volna táppénzre is, de ő nem volt beteg, csak már nagyon szeretett volna gyermeket. Márciustól, már áldott állapotban, újra munkába állt, de gyakori rosszullétei miatt kezelőorvosa javaslatára táppénzes állományba kérte magát. Mivel azonban a biztosítási jogviszonya március 1jén, keresőképtelensége április 1jén kezdődött, nulla nap előzmény figyelembevételével, 31 nap biztosítási idő alapján, jogosultsága május 21én lejárt. Ennek alapján a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár a táppénz ir ánti igényét elutasította. Fellebbezését az Országos Egészségbiztosítási Pénztár érdemi vizsgálat nélkül ugyancsak elutasította. Rendjén van ez? Jogszabálysértés nem történt, a bürokrácia él és jól érzi magát. Érdemi vizsgálat nem szükséges. A nemzet meg f ogy? Gyermekáldás miatt sem jár már táppénz? Tisztelettel várom válaszát.