Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 10 (87. szám) - A külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala - A köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2007. június 25-ei ülésén elfogadott, az állami vagyonról szóló törvény záróvitája és zárószavazása - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. KELEMEN ANDRÁS (Fidesz):
98 GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Javaslom az indítványok kis szá mára figyelemmel, hogy egy vitaszakaszban vitassuk meg az egészet. Köszönöm szépen. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Akkor Göndör képviselő úr ügyrendi indítványát teszem fel szavazásra. Amennyiben ezzel egyetértenek, kérem, kézfelemeléssel jelezzék . (Szavazás.) Köszönöm szépen. Látható többség. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt megnyitnám a záróvitát, felhívom figyelmüket, hogy a vitában kizárólag a benyújtott módosító javaslatokat lehet indokolni, ezért kérem a felszólalni kívánó képviselőket, hogy fe lszólalásuk elején jelezzék az érintett módosító indítvány ajánlási sorszámát. Megkérdezem, hogy kíváne valaki felszólalni nyolcperces időkeretben. Kelemen Andrásnak adom meg a szót, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr. DR. KELEMEN AND RÁS (Fidesz) : Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Én a 8. §hoz - amit a köztársasági elnök úr hivatkozása alapján megnyitott a vitára - szeretnék felvezetést mondani, bár ennek a sorsa eléggé különlegesen alakult a mai nap folyamán. Hölgyeim és Uraim! Újratá rgyalásra áll előttünk egy törvény, amelyet egy kihalt éjszakán átcsempésztek a parlamenten. Szerencsére a köztársasági elnök visszadobta, és ezzel lehetőséget adott arra, hogy újratárgyaljuk most már a törvénymódosítás által érintett területek ismeretében . A törvény elfogadására válaszul hatvankettedmagammal július 2án a köztársaság elnökétől a törvény felülvizsgálatát kértem. A szeptember 3i tanácskozásunkkor pedig hatvanketten a képviselőtársainkhoz fordultunk, hogy ne fogadják el ezt a törvényt, amely a közvagyon kiárusításához szabad kezet ad a kormánynak. A köztársaság elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy alkotmánysértő, ha a jelenlegi kormány szabad kezet ad magának a közvagyon kiárusítására, s ezt pláne úgy teszi, hogy a kormányzati időszakon túl , nevezetesen hat évre biztosítja a döntés kizárólagos jogát olyan testületnek, amelyet az eredeti beadott anyag szerint a jelenlegi miniszterelnök nevez ki. Rátérek még arra is, amit a pénzügyminiszter úr mondott módosításként. A hatvankét közéleti személ yiség ez ügyben az Országgyűlés elnökének, Szili Katalinnak írt levélben kért lehetőséget arra, hogy ebben a hosszú távra meghatározó döntésben hallgasson meg minket vagy szakértőinket. A válasz az volt, hogy az elnök asszony egyetértett azzal, hogy az Ors zággyűlés első munkanapján, ma zárószavazást rendeljen el a törvényről, összhangban azzal a kormányzati politikával, amely immár munkamódszerré teszi, hogy nem hallgat meg senkit, sem szakértőt, sem érdekeltet, ha egy törvényt keresztül akar hajtani. Talán személyes érintettség okából mondhatom azt is, hogy ez illeszkedik a parlamentnek ahhoz a magatartásához, ahogy az Országgyűlés kormányzati többsége kizárta az igazi MDF politikusait saját képviselőcsoportjukból, valamint ahogy elutasította az elnök asszo ny azt az őszi petíciót, amely a Kossuth téri tüntetők részéről érkezett és tárgyalásokat kért a hazug helyzet megoldására. Mindezek miatt a Makovecz Imre vezette Magyarországért Egyesület felkérésére módosító javaslatot nyújtottam be a köztársasá gi elnök kérésével összhangban, amelynek indoklása felveti azt a kérdést, hogy ha az állami vagyon hasznosítása, elidegenítése és megterhelése egy, a miniszterelnök által kinevezett zrt. joga és feladata, akkor hogyan lehet hat évre kinevezni a zrt. tagjai t. Mert vagy a kormányzati felelősségre tartozik ennek a hatásköre, és akkor ez véget ér a jelenlegi kormányzati ciklussal, vagy a kormánytól független alkotmányos intézmény - én sok alkotmányjogásszal egyetértésben ezt ilyennek tartom , akkor pedig a par lament elnöke a parlament jogfosztásához segédkezik, amikor hagyja, hogy elvonják a közvagyon ügyében történő döntéseket a nemzet választott képviselőitől, és egy mégiscsak időleges miniszterelnök rendelkezzék azzal a