Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 2 (94. szám) - A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és az ezzel összefüggésben a 2005. évben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés; a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és az ezzel össz... - ELNÖK (dr. Áder János): - TÓTH FERENC, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
875 gyermekek és ifjúság helyzetét, életkörülményeinek javulását segítő újabb elképzelések, indítványok az előttünk lévő anyag ismeretében megfogalmazhatóvá váljanak. Többségében azt az álláspontot képvi seltük, hogy a jelentés mostani megtárgyalásakor - szakmai bizottság lévén - lehetőleg ne politikai jellegű megközelítéseket, hanem olyan szakmai értékelést adjunk, amely értékelésben a számunkra már rendelkezésre álló egyéb információkra, tapasztalatokra, továbbá olyan kutatási eredményekre is tekintettel legyünk, amelyeket a kutató szakemberek a 2005. évet követően már szintén letettek az asztalunkra. Többségünk a jelentést olyan összegző jelentésnek tekinti, amelyben a megjelenő adatbázisok további szakm ai kutatásoknak képezhetik majd az alapját. A több mint 130 oldalas anyagot rendkívül sokrétűnek, sokszintűnek véljük, olyannak, amely informatív adatbázisként is kiválóan felhasználható. A kiadványnak nem az értékelés a célja, de véleményünk szerint ennek alapján készülhet egy olyan trendvizsgálat, értékelés, amely a mi szakterületeinken belül az egyes szeleteket értékelő módon is elénk tárhatja majd. Az összegző jelentésből számunkra egyértelműen az derült ki, hogy van az állampolgárok széles tömegei szám ára talán nem is mindig ismert jó néhány olyan programunk, amelyek a 2005. évben vonzóvá, a nevelésioktatási intézményekben hamar ismertté és közkedveltté váltak, és akár személyes tapasztalataink alapján is elmondható, hogy jól működtek. Ilyen programok például az egészségfejlesztési programok a gyermek- és ifjúsági korosztály számára, az egészséget támogató iskolák rendszere, a gyermekbarát büfék létesítésének támogatása, a gyermek- és ifjúságpszichiátriai ellátás fejlesztése, OKJs képzések felülvizsgál ata, a közlekedésre nevelés, intézmények informatikai felszereltségének fejlesztése, program a szélessávú internetinfrastruktúra országos kiépítésére, képzések a drogprevenció témájában, a gyermekszegénység leküzdése érdekében tett intézkedések, az ingyen es tankönyv és ingyenes étkeztetési program, a nyelvi előkészítő évek bevezetésének lehetősége, az “Útravaló” ösztöndíjprogram, a nemzeti fejlesztési terv humánerőforrásfejlesztési operatív programja, az “Utolsó padból” program. Természetesen mi is tisztá ban vagyunk azzal, hogy a továbbiakban is keresnünk kell annak a lehetőségét, hogy ezeket a kormányzati intézkedéseket értékes kutatások témájává tegyük, és monitoringvizsgálatoknak vessük alá. Az oktatási és tudományos bizottság kormánypárti képviselői, t ehát a bizottság többsége a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és ezzel összefüggésben a 2005. évben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentést 13 igennel, 4 tartózkodás mellett elfogadta, és a határozati javaslat ot is ugyanilyen arányban támogatta. Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Tóth Ferenc képviselő úrnak, aki a kisebbségi véleményt ismerteti velünk. TÓTH FERENC , az oktatási és tudomány os bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány újra és újra elismeri a növekvő gyermekszegénységet, a társadalom csaknem harmadának szociális, kulturális, oktatási leszakadását, rossz egészségü gyi mutatóit. A miniszterelnök - szokatlanul önkritikus módon - egyenesen förtelmesnek és szégyenteljesnek nevezte a helyzetet. Egyetértünk: a gyermekek és a fiatalok isszák meg az elhibázott kormánypolitika levét. Az ellenzék az oktatási bizottság ülésén mindenekelőtt kifogásolta, hogy a jelentés a tárgyévet követő másfél évvel kerül a parlament elé. Kifogásolta, hogy a jelentés adatok és intézkedések leltára, azok hatásvizsgálata nélkül. Így az önmagában igen keveset mond a kormányzati intézkedések eredmé nyességéről, illetve arról, hogy a kormány felismertee a tévedéseit, mulasztásait. A kétely már csak azért is jogos, mert a jelentésből épp az ellenkezője derül ki. Mert mit sorol az oktatási tárca eredményként? Az ingyenes tankönyvjuttatást, és hallgat a rról, hogy a támogatottak köre radikálisan szűkült, és a támogatás összege nem fedezi a növekvő tankönyvárakat,