Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 2 (94. szám) - A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és az ezzel összefüggésben a 2005. évben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés; a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és az ezzel össz... - ELNÖK (dr. Áder János): - TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója:
871 például a Startkártyával célzott segítséget, célzott támogatást nyújt azoknak az elhelyezkedni kívánóknak, akik például életkezdésük elején vannak, életkezdésüket jellemzi az az időszak, amikor a munkaerőpiacra szeretnének belépni. A jelentéstervezet kitér többek között arra is, hogy a mai fiatalok hogyan viszonyulnak a különböző társadalmi problémá khoz, úgymint a drogkérdés, úgymint a migráció kérdése vagy éppen azok a szociális problémák, amelyek általában az egész magyar társadalmat jellemzik. A bizottsági ülésen heves vita nem alakult ki ezeknek az ügyeknek az elemzése során, azonban kormánypárti és ellenzéki oldalról egyaránt megfogalmazódott, hogy a határozati javaslat, amely előttünk fekszik, és amely az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság határozattervezete, bővítésre kerüljön. Fontosnak tartjuk, és a Szocialista Párt szeretne is ennek az élére állni, hogy a következő időszakban készüljön olyan ifjúságkutatás, mint a 2000., illetve a 2004. évi volt - szándékosan említem a két évszámot is, hiszen a kormány színétől függetlenül, folyamatosan és rendszeresen kell ilyen kutatásokat végezni , valamint kezdeményezzük, és azt hiszem, hogy ebben ötpárti egyezségre tudunk jutni, hogy az egész országban oly fontos ügy, az ifjúság ügye egy nemzeti ifjúsági stratégia kimunkálásában is jelenjen meg, testesüljön meg, és a későbbiekben kerüljön a parl ament elé. Bízom benne, hogy ez az ügy is egy olyan fontos területe lehet az Országgyűlés munkájának, amelyben a jelentés megvitatása során persze biztos, hogy lesznek közöttünk véleménykülönbségek, viták, de ez természetes, hiszen az ország házában kell e zeket megbeszélnünk, de hogy a végkifejletben, a végkövetkeztetésekben sok esetben egyet fogunk érteni, abban már a bizottsági vita alapján is biztos vagyok. Éppen ezért az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság nevében javaslom a tisztelt Országgyűlé snek, hogy az ifjúság helyzetéről szóló 2005. évi jelentést tárgyalja meg, a vita során esetleges módosító indítványokat a határozati javaslathoz tisztelt képviselőtársaim nyújtsanak be, nyújtsunk be akár közösen is, és a végén fogadjuk el ezt a jelentéste rvezetet. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok és a bizottsági üléseken elhangzott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerinti 55 p erces időkeretben. Az emberi jogi bizottság ülésén többségi és kisebbségi vélemény egyaránt megfogalmazódott. A többségi véleményt Tóth Gyula képviselő úr tolmácsolja nekünk. TÓTH GYULA , az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és ezzel összefüggésben a 2005. évben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés általános vitára alkalmass ágának tárgyalásánál bizottságunk - ez, azt gondolom, értelemszerű - az országgyűlési határozati javaslatot is megvitatta. Bizottságunk többsége a helyzetképpel, amely - tudottan - olyan kutatási és statisztikai adatokból áll, amelyet ifjúságkutatók szerke sztettek és állítottak össze, a tárcáktól érkezett 2005ös kormányzati intézkedések összesítésével, valamint a melléklet demográfiai, pénzügyi, statisztikai elemzésével összességében egyetértett. Elhangzott, hogy a helyzetelemzésben mélyreható adatok vanna k, azokat a területeket ölelik át, amelyekkel az ifjúságkutatásban valóban foglalkozni kell, tudván persze azt is, hogy egy ilyen jelentés naprakész sohasem lehet. Ez azzal is igazolható, hogy egykét tendencia problémaként való megfogalmazásában azokat a sztenderdeket, amelyeket korábban használtak, használtunk, bizony ma már nem célszerű alkalmazni; azért sem, mert az ifjúság az emberi élet legtöbb romantikával, nosztalgiával, pozitív érzésekkel emlegetett szakasza, a szabadságvágy, az önmegvalósítás, a k eretekből való kitörés szakasza ez.