Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 25 (92.szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Lezsák Sándor): - ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár:
623 mondani bármit, a lényeg ettől nem változik: amikor eljön a z idő, akkor majd be kell fizetni azt a bizonyos csekket. Államtitkár úr, miért nem mondták a kampányban büszkén, határozottan azt, hogy a tandíj bevezetésére készülnek, amikor korábban ön úgy vélekedett, hogy nem támogatja a képzési idő alatt fizetett tan díjat, hiszen az távol tartja a hallgatókat az egyetemektől? Akkor miért szavazta meg azt? És most, amikor mindenkinek több mint százezer forintot kell majd fizetnie, elismerie azt - és a jelentkezési adatokból egyértelműen kiderül, hogy csökkent a jelent kezők száma , hogy igaza volt korábban, és rossz döntés volt ennek a tandíjnak a bevezetése? Itt a büszkeség (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) és a határozottság ideje. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Lezsá k Sándor) : Köszönöm, Ágh Péter képviselő úr. A kormány nevében Arató Gergely államtitkár úr kíván felszólalni. Öné a szó, államtitkár úr. ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A képviselő úr megtisztel azzal, hogy ilyen gondos figyelemmel kíséri politikai pályafutásomat és nyilatkozataimat, de nem ezek az igazán lényeges kérdések, képviselő úr, hiszen éppen a képviselő úr került abba a helyzetbe a hét végén, hogy egy látván yos sajtótájékoztatón bejelentette például azt, hogy a kormány megszünteti a jegyzettámogatást és a lakhatási támogatást, amiből kiderült, hogy egy szó sem igaz. Azt gondolom, talán az a helyes, ha a képviselő úr is elgondolkozik azon, hogy bizony megfelel ő óvatossággal érdemes nyilatkozatokat tenni. Biztosan van számomra is ilyen tapasztalat. De nem ez az igazán fontos kérdés, képviselő úr, nem erről érdemes beszélni az ország Házában, hanem arról, hogy fenn lehete tartani, fenn lehetette tartani egy haz ug rendszert, egy olyan rendszert, amelyik azt mondta, hogy van ingyenes felsőoktatás, persze nem mindenkinek, annak, aki be tud kerülni, annak, aki be tud kerülni az államilag finanszírozott helyekre. Érdemese fenntartani egy olyan hazug rendszert, amely nek az a következménye, amelyet bizonyára a képviselő úr is olvasott, ha olvasta az OECDkutatást, tudniillik, hogy Magyarországon ennek a rendszernek a következtében a legnagyobbá vált a különbség abban, hogy milyen esélye van egy szegény gyereknek bekerü lni a felsőoktatásba? Nem a képzési hozzájárulástól, képviselő úr, annak a rendszernek a következtében, amelyik a diákok egy részének odaadott évente 400500600 ezer, 1 millió, 1 millió 500 ezer forint állami támogatást anélkül, hogy megkérdezte volna, ho gy utána milyen teljesítményt nyújt a diák, és anélkül, hogy figyelemmel lett volna arra, hogy a diák szociális helyzete indokoljae ezt az állami ajándékot. Közben a diákok másik felének pedig az önök által kiterjesztett költségtérítéses rendszer következ tében meg azt mondta, hogy te viszont, barátom, fizess a képzésedért. Na, ennek a következménye lett az, hogy lett kétsebességű felsőoktatás, lett egy államilag finanszírozott, soksok adóforintból fenntartott ingyenes felsőoktatás a jobbmódúaknak és egy s aját forrásokból valóban nagyon sok munkával és áldozatvállalással fenntartott költségtérítéses felsőoktatás a szegényebbeknek, a rosszabbul élőknek. Mi pedig azt mondtuk, hogy nem ez a helyes szempont. Az a helyes szempont, hogy ha valaki kap valamit, már pedig az állami felsőoktatásban nagyon komoly esélyeket és lehetőségeket kapnak a hallgatók, bizonyára a képviselő úr is olvasta az OECDkutatásban, hogy az OECD országai közül Magyarországon a legnagyobb a különbség aközött, hogy valaki szerzette diplomá t vagy nem, tehát az egyén számára itt a legértékesebb az a befektetés, amelyet a diploma megszerzése jelent, akkor bizony aki ezt a befektetést az államtól megkapja, saját maga is vállaljon ebben áldozatokat. Vállaljon áldozatokat, de abban igaza van a ké pviselőtársamnak, hogy arról gondoskodni kell, hogy ne következhessen be az, amire figyelmeztettem annak idején, hogy emiatt kiszorulnak nehéz sorsú, hátrányos helyzetű hallgatók a felsőoktatásból.
