Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 24 (91. szám) - A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF):
585 keresztül sérülnek meg a csoport tagjainak személyiségi jogai, és a jogalkotó, az előt erjesztő, azt gondolom, ezt ismerte föl, amikor beterjesztette ezt a javaslatot; magyarán, hogy ne lehessen a közösségek gyalázásán keresztül sok ezer, sok tízezer vagy akár sok százezer ember becsületébe gázolni büntetlenül. A másik, amit kiemelnék a törv ényjavaslattal kapcsolatban, amit szintén bíráltak képviselőtársaim, a keresetindítási jog kiterjesztése, az, hogy nem kell és ne kelljen személyesen fellépni. Úgy vélem, hogy ez ezekben az esetekben nagyon komoly előrelépés, hiszen így kizárjuk mindannak a lehetőségét, hogy egyes embereket megfélemlítenek esetleg, félnek a személyes bosszútól, ezért nem terjesztik elő a keresetet. Egyébként is, úgy gondolom, hogy azok a szervezetek, amelyeket a törvény meghatározott, sokkal relevánsabb módon léphetnek föl a közösség védelme érdekében, mint a közösségnek egy véletlenszerűen kiválasztott tagja. Jelentős még, amiről szintén szó esett, a példálózó jellegű felsorolása azoknak a cselekményeknek, amiket a jogalkotó úgy gondol, hogy mindenképpen beletartoznak a sze mélyiségijogsértésbe. Salamon képviselőtársam úgy fogalmazott, hogy a Ptk. ma is egyértelmű. Nos, lehet, hogy az, a bírák mégis másként értelmezik, és ha a jogalkotó úgy látja, hogy a bírák, a jogalkalmazó nem úgy értelmezi a jogszabályt, ahogy az a jogal kotó szándékában áll, illetve a jogalkotó célja, akkor magyarázatot, törvényi magyarázatot fűzhet a jogszabályhoz. Ez történik jelen esetben, megmondja a jogalkotó, hogy ezeket mindenképpen annak kell értékelni, és egyébként a bíróság szabadon dönthet afel ől, hogy még mi az, amit ide kell sorolni, vagy mi az, amit nem. Természetesen vet fel kérdéseket a szabályozás. Meggondolandónak tartom én is, meggondolandónak tartjuk mi is, hogy érdemese a jogszabály szövegén olyan módon változtatni, hogy ne feltétlenü l a kisebbségekre fókuszáljon a törvényjavaslat. Ha tisztelt képviselőtársaim a már beterjesztett büntetőjogi szabályozást és annak a tervezetét megnézik, akkor ott mi sem szűkítettük le a jogsértések körét a kisebbségekre, hanem ez a jogvédelem abban az e setben mindenkit megillet. Én is úgy gondolom, hogy ezt érdemes esetleg egy módosító javaslattal kezelni. Érdemes megfontolni továbbá azt is, amit Hankó Faragó képviselő úr mondott, hogy csak az emberi méltóságot sértő megnyilvánulások tartozzanak ebbe a k örbe. Itt is jelzem, hogy a beterjesztett, büntető törvénykönyvet módosító javaslatnál már ez a verzió szerepel, tehát mi is úgy gondoltuk, hogy az emberi méltóságot kell megsérteni ahhoz, hogy alkotmányosan korlátozható legyen a szólásszabadsághoz fűződő, egyébként nagyon komolyan veendő és komolyan védendő alkotmányos alapjog. Fölvetődött az, hogy egyértelműeke a kifejezések. Talán mindkét ellenzéki képviselőtársam utalt erre. Persze, sok mindent rá lehet bízni a bírói jogértelmezésre, és azt gondolom, h ogy ezt rá is kell, de ahogy a bizottsági ülésen is kifejtettem már, azok a kifejezések akár a szavak szintjén, akár együtt kifejezésként értelmezve, évek óta vagy évtizedek óta részei a polgári, illetve a büntetőjognak, tehát az értelmezésük egyértelmű és kialakult a magyar jogalkalmazásban. Végül hadd vessem azt föl, hogy ha egyetértenek - és biztos vagyok benne, bízom benne, hogy ez tényleg így van - ellenzéki képviselőtársaim is azzal, hogy az emberi méltósághoz való jog érdekében korlátozható a szóláss zabadsághoz való jog, és ez a javaslat nem felel meg nekik, és ezt a javaslatot alkotmányellenesnek tartják, akkor szeretném kérdezni azt, hogy eddig miért nem történt más ilyen tartalmú javaslat benyújtása az ellenzék részéről, és hogy esetleg tervezike a jövőben, ha ezt a javaslatot nem szavazzák meg. Mindazonáltal kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a javaslatot támogatni szíveskedjen. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : További hozzászóló k jelentkeztek, egészen pontosan hárman. Csáky Andrást illeti elsőként a szó; őt majd Szanyi Tibor követi. DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF) :