Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 18 (90. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János): - KORÓZS LAJOS (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz):
471 az a bizonyos bizottság, szakértői bizottság, amiről a módosítás szól, ez akár az is lehetne, amelyik már működik, azt mondom, hogy egyet fogunk érteni. Ott látom a problémát, hogy idejött elénk egy előterjesztés, amely nem mondja meg, hogy mit akar az e lőterjesztő. És különböző, innétonnét fölbukkanó egyéb anyagokból lehet kideríteni, hogy mivel fog majd járni az a módosítás. Mert most hallottuk Nyul képviselőtársunktól azt, hogy 250 millió forintot próbálnak erre fordítani. Most hallottuk, másfél óráva l vagy két órával ezelőtt, Nyul képviselőtársamtól azt, hogy hogyan akarják fölállítani azt a bizonyos bizottságot. (Az asztalra mutatva:) Miért nincs itt? Miért nincs itt ebben a bizonyos… (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból.) Nincs benne az anyagban, képviselőtársam, ebben az anyagban, a törvénymódosításban nincs benne, én legalábbis nem olvastam, és úgy nézem, hogy többen ingatják a fejüket, hogy nem látták ők sem, és nem hiszem, hogy ez az olvasástudás hiánya miatt történt, hanem az anyag nem tartal mazza. Tehát ez a probléma! Nem kaptunk olyan anyagot, amiből tökéletesen tájékozódni lehetett volna. Önök tudtak tájékozódni, mi meg nem. Köszönöm szépen. Elnézést, hogy túlléptem az időt, elnök úr. ELNÖK (dr. Áder János) : Vojnik Mária képviselő asszony ú jabb kétperces hozzászólásra jelentkezett? DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP) : Igen. Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy a képviselő úr nem tud olvasni; nem létezik, hogy ezt így értette. Éppen azért, mert abban reménykedem, hogy nincs köztünk a tartalmat illetően semmilyen lényegi vita, szeretném elmondani, hogy a szociális törvény módosítása 19. §ának (8) bekezdése azt mondja: “ha a szolgáltatást igénylő személy egészségi állapota vagy személyes körülményei a s zolgáltatás átmeneti jellegű vagy halaszthatatlan biztosítását teszik szükségessé, a házi segítségnyújtás legfeljebb három hónapos időtartamra a gondozási szükséglet külön vizsgálata nélkül is nyújtható”. Csak a félreértések elkerülése végett, és mert azt gondolom, egymásról kölcsönösen csak a jó szándék feltételezhető. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Áder János) : Korózs Lajos képviselő úr következik, az MSZPfrakcióból. KORÓZS LAJOS (MSZP) : Elnök Úr! Elállok a felszólalás lehetőségétől. Köszönöm szépen. (Szó rványos taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Ez a bejelentés nem váltott ki olyan fergeteges tapsot, mint amilyennel az imént a képviselő úr jutalmazta az államtitkár úr felszólalását, de ami késik, nem múlik. Mátrai Márta képviselő assz ony jelentkezett hozzászólásra, tíz perc áll rendelkezésére. DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Látom, államtitkár úr nem szívesen veszi a hozzászólásomat, pedig vezérszónoklatom során már megfogalmaztam e nnek a törvénynek a kritikáját, most azonban egy másik szeletét szeretném bemutatni, illetőleg máshonnan közelíteném meg. Nevezetesen onnan, hogy a szocialista kormány programjának 66. oldalán az olvasható, tisztelt Országgyűlés, hogy fordulatot hirdet a s zociálpolitikában, és kiemelt célként hangsúlyozza az idős emberek életkörülményeinek a javítását. Aztán ugyanennek a kormányprogramnak a 70. oldalán található: megbecsülés az idős embereknek. Majd folytatják: minden idős embernek joga van a tisztességes m egélhetést nyújtó, biztonságos nyugdíjasévekhez. Ezekkel a mondatokkal persze semmi baja nincs az embernek, csak ma már valamennyien tudjuk, hogy megtévesztőek, álságosak, és leplezni kívánják a megdöbbentő és szomorú valóságot.