Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. december 10 (118. szám) - Becsó Zsolt (Fidesz) - a szociális és munkaügyi miniszterhez - “Szocialista esélyegyenlőség Nógrádban?” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - CSIZMÁR GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár:
4097 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Nógrád megye önkormányzata 2004 májusától - központi támogatás segítségével - sikeresen működtette a Nógrád megyei esélyegyenlőségi koordinációs iro da salgótarjáni esélyek házát 2007. június 30ig. 2007. július elsejétől két hónapon keresztül pedig - egyelőre központi támogatás nélkül - volt biztosítva a működés. 2007. szeptember 1jével a koordinációs iroda - a minisztérium kiszámíthatatlan finanszír ozási gyakorlata, illetőleg a kormányzati együttműködés hiánya miatt - bezárásra került. A Nógrád megyei esélyegyenlőségi koordinációs iroda a mögöttünk hagyott három évben számtalan, a minisztérium által is elismert sikeres programot és akciót bonyolított le, a melyek kereteiben igyekeztek megteremteni a megyében élők számára a társadalmi szemléletváltást, az esélyegyenlőség biztosítását, az arra rászorultak felzárkóztatásának elősegítését. Az országos esélyegyenlőségi hálózaton belül a megyei iroda tovább i működésével kapcsolatosan a közgyűlés 2007. június 28i ülésén határozatában egyhangúlag fogadta el, hogy a továbbiakban is szükségesnek tartja az iroda működtetését, ennek érdekében a minisztériummal megkötött támogatási szerződés meghosszabbítását. Az együttműködési szándék azonban egyoldalúra sikeredett. Indokolás nélkül a minisztérium úgy döntött, hogy a koordinációs iroda további működésével kapcsolatban nem a megyei önkormányzatot bízza meg a feladatok ellátásával, így a támogatási szerződés meghoss zabbítása elmaradt. Tisztelt Államtitkár Úr! Az üggyel összefüggésben a kérdéseim a következők. Tekintettel arra, hogy a Nógrád megyei önkormányzat ellenzéki vezetésű, politikai motivációk húzódtake meg a döntés mögött? Ha esetleg szakmai döntés született - amivel kapcsolatban vannak kétségeim , miért nem indokolták a döntés hátterét? Mi az oka annak, hogy az önkormányzatunk által megelőlegezett 2,6 millió forintot három hónap elteltével sem képesek kiegyenlíteni? (Az elnök a csengő megkocogtatásával figy elmeztet az idő leteltére.) Kinek az érdekét szolgálta az önök működtetéssel kapcsolatos döntése? Várom őszinte válaszát. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Válaszadásra megadom a szót Csizmár Gábor államtitkár úrnak. CSIZMÁR GÁBOR szociális és munkaü gyi minisztériumi államtitkár : Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az országos esélyegyenlőségi hálózatot alkotó esélyek házainak működtetését a 17/2007. számú SZMMutasítás szabályozza. A minisztérium 16 megyében helyi önkormányzatra, 4 megyében területileg illetékes regionális munkaügyi központra bízta a működtetési feladatok ellátását. A 16 helyi önkormányzat közül 10 ellenzéki vezetésű. Ebből talán érzékelhető, hogy a minisztérium nem politikai szempontok alapján hoz ta meg a döntését. Ha így lenne, akkor nyilván nem ilyen arányok lennének igazak. Az országos esélyegyenlőségi hálózat leghatékonyabb szakmai működtetésének biztosítása céljából fontosnak tartottuk a regionális munkaügyi központokkal való együttműködés erő sítését, mivel a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokkal szembeni diszkrimináció, az esélykülönbségek okozta problémák leginkább a munka világában érzékelhetők. A salgótarjáni esélyek háza működtetőjével kapcsolatos döntés meghozatalát követően a minisz térium felvette a kapcsolatot a megyei önkormányzat illetékes munkatársával, tájékoztattuk az önkormányzatot, hogy a 2007. július 1je után felmerült költségek elszámolása a költségeket igazoló pénzügyi beszámoló, valamint az ellátott szakmai feladatokat b emutató szakmai összegzés alapján lehetséges. Várjuk e két beszámoló megérkezését, ami alapján a minisztérium az igazolható költségek fedezetét biztosítani fogja. A minisztérium célja az, hogy az országos esélyegyenlőségi hálózat működtetésével elősegítse a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok integrációját az élet valamennyi területén. A legalkalmasabb partner kiválasztásánál ezt mérlegeljük. A döntés azon célcsoportok érdekeit szolgálja, akik segítése