Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. december 4 (117. szám) - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újra megnyitott részletes vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz):
3989 meg igényét, ezzel szemben 70 milliárd for int volt ténylegesen az elfogadott bírósági költségvetés. Csupáncsak megjegyezni kívánom, hogy ez majdnem 3,5 milliárd forinttal volt kevesebb a 2006. évi bírósági költségvetésnél. A 2007. évi költségvetési törvény tárgyalásakor is megállapítható volt, hog y a bíróságok dologi kiadásokra, valamint fejlesztésekre jóval kevesebbet kaptak a jogosan felmerült igényüknél. Például a több mint hatéves számítógéppark már rég megérett a cserére, amelyre 2007ben sem került sor, s erre a mostani költségvetés sem bizto sít lehetőséget. Tisztelt Ház! Az elmúlt évben 1 milliárd forint állt rendelkezésre a költségvetésben az igazságszolgáltatás beruházásainak finanszírozására. Ugyanerre a célra 2008ban 1 milliárd 350 millió forint van. 2008ban tulajdonképpen két beruházás befejezésére és három bíróság rekonstrukciójának folytatására nyílik lehetőség. Befejeződik a Fonyódi Városi Bíróság, valamint a Kiskunhalasi Városi Bíróság rekonstrukciója, a kettő összesen 400 millió forint, az előbbire 100, az utóbbira 300 millió forin t van a költségvetésben, míg folytatódik a Pesti Központi Kerületi Bíróság épületének felújítása 400 millió forint összegben, valamint ugyanilyen összegben a Budapesti IVXV. Kerületi Bíróság épületének felújítása. A Pesti Központi Kerületi Bíróság épületé nek rekonstrukciója 2000ben, még egyszer hangsúlyozom, 2000ben kezdődött el, azaz hét évvel ezelőtt, és ha ilyen ütemben halad, akkor mire befejeződik az utolsó emelet rekonstrukciója is, kezdhetik előről a felújítást. Tisztelt Ház! Több vidéki bírósági épület állapota is indokolttá tenné, hogy minél előbb sor kerüljön a szükséges felújításra, de erre a jelenlegi költségvetési javaslat nem biztosít forrást. Álláspontom szerint legfontosabb feladat a Debreceni Városi Bíróság új épületben történő elhelyezés e. Már az elmúlt évi költségvetéshez is nyújtottam be módosító javaslatot, hogy a kormányzati kommunikációra szánt 3 milliárd forintból legalább 1 milliárd forintot fordítsunk az új Debreceni Városi Bíróság felépítésének a megkezdésére. (15.00) A bíróságon dolgozók, az ügyfelek, a jogszolgáltatást igénybe vevők, amikor a Debreceni Városi Bíróság épületébe belépnek, valóságos életveszélynek vannak kitéve. Ezen túlmenően az ítélkezés tekintélyét is rontja az épület tűrhetetlen állapota. Debrecen megyei jogú v áros már az ítélőtábla felépülésekor jelentős mértékben hozzájárult a beruházás megvalósításához, és már akkor olyan nagyságú telket adományozott ingyenesen, amely lehetővé tenné a városi bíróság felépítését. Az alkotmányügyi bizottság kihelyezett ülést ta rtott néhány héttel ezelőtt Debrecenben, ahol a résztvevők személyesen meggyőződhettek arról, hogy elodázhatatlan az új városi bíróság felépítése. Sajnos, módosító indítványom, amely ebben az évben is arra irányult, hogy a költségvetés legalább 1 milliárd forintot biztosítson a beruházás elindulásához, tekintettel arra, hogy most már 3 milliárd forint kellene a teljes megvalósításához, a kormányoldalról süket fülekre talált, és elutasításra került. Bízom abban, hogy az alkotmányügyi bizottság kihelyezett ül ésén jelen lévő Kósa Lajos, Debrecen megyei jogú város polgármestere által javasolt beruházási konstrukció, amely a bíróság épületének felépítésére vonatkozik, a közeli jövőben megvalósítható. Tisztelt Ház! A módosító indítványaim másik része HajdúBihar m egye 5. számú választókörzetéhez kapcsolódik; ezen belül a berettyóújfalui hidroterápiás gyógyközpont létrehozása, a PocsajLétavértes közötti útszakasz felújítása, Berettyóújfalu, Mezősas, Körösszakál, Magyarhomorog és Komádi települések közötti útszakasz felújítása, valamint Püspökladány és Ártánd közötti vasúti szakasz villamosításának a megkezdése. Az általam indítványozott beruházások megvalósulásuk esetén jelentős mértékben csökkentették volna a biharisárréti térség hátrányos helyzetét, és akkor nem is beszéltem arról, hogy a 4es és a 42es főút gyorsforgalmivá tétele mennyire szükséges, hiszen a mostani elképzelések szerint Püspökladányig 2013ig fog eljutni a gyorsforgalmi út. Sajnálattal kellett megállapítanom, hogy az indítványaim a kormánypárti képviselők nem szavazatain elbuktak.