Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. december 4 (117. szám) - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újra megnyitott részletes vitájának folytatása - VÍGH ILONA (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
3972 Szintén két percre megadom a szót Vígh Ilona képviselő asszonynak, Fi desz. VÍGH ILONA (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Sajnálom, hogy Korózs képviselőtársam kiment (Korózs Lajos belép az ülésterembe.) - de már vissza is érkezett az ülésterembe. Képviselőtársam, ugye szót ejtettem a fogyatékos emberek parlament i napjáról, amelyet sajnos, a résztvevők kifogásoltak. A Nonprofit Média Központ Alapítvány által szervezett program - úgy tűnik - nem érte el a célját, hiszen az általam itt részt vevő ismerősöm említette, aki 250 kilométerről utazott el erre a konferenci ára, hogy úgy ment ki a meghívó, hogy a kérdéseikre választ kapnak. Tisztelt képviselőtársam, a másik pedig: nagyon örülök annak, hogy az Autisták és Autisztikusok Országos Szövetsége költségvetési támogatásban fog részesülni vélhetően. Nagyon örülnék, ha ezt az 57 millió forint támogatást megkapnák. A képviselőtársam tudja, hogy mi első körben benyújtottuk ezt a módosító javaslatot, és akkor nem támogatták. Nagyon örülök annak, hogyha Béki képviselőtársam ugyanerre irányuló módosító javaslatát el fogják fo gadni, és támogatásban részesülne. Ugye, képviselőtársam, itt mélyebb problémáról van szó, mert nem csak ezt a költségvetési támogatást kellene biztosítani a szinte a legnehezebb helyzetben lévő, majdnem 60 ezer főt érintő csoport számára, hiszen tudjuk, h ogy az autista emberek láthatatlan állampolgárként többségükben kirekesztve élnek ma Magyarországon, és hogyan tudnánk javítani az autisták élet- és munkakörülményein, főképp vidéken, ahol helyzetük halmozottan kilátástalan. A vidék- és területfejlesztés k eretein belül vane lehetőség régiónkénti rehabilitációs központok, például ír mintájú majorságok felállítására, amelyek megoldást adhatnának az autizmussal élő emberek problémáira, egyúttal munkát biztosítva a kistérségben élőknek is? Tehát ezen a terület en van bőven mit tennünk, tehát nemcsak a költségvetési támogatást kell majd megszavazni, hanem további lépéseket kell megtenni, és remélem, hogy ebben partner a képviselőtársam és valamennyi szocialista és liberális képviselőtársunk is, és köszönöm szépen a támogatásukat. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Két percre megadom a szót Pettkó András képviselő úrnak, MDF. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt percekben két témában folyt a tisztelt Ház falai között vita, én mindkét témához szeretnék egyegy álláspontot, véleményt hozzátenni az MDF képviselőjeként. Nézzük a bérlakás kérdését: lehet azon vitatkozni, hogy melyik kormány idején hány bérlakás épült, milyen módszerrel, melyik a j obb vagy melyik a rosszabb. Én az MDF képviselőjeként mindenesetre azt gondolom, az a helyes, hogyha az önkormányzatok az állammal összefogva - és erre megfelelő költségvetési forrást találva - építenek minél több, az önkormányzat területén lévő bérlakást, és ezeket a bérlakásokat, ahogy Kékesi képviselőtársam is mondta, igaz, hogy 40, 50 vagy 60 ezer forintért lehet bérbe adni, de egyetlen önkormányzatnak sincs tiltva az, hogy az az évi költségvetéséből ezt a 40, 50 vagy 60 ezer forintot néhány ezer forint tal, 10 vagy 20 ezer forinttal megtámogassa szociális részről. Tehát azt gondolom, vége van a szocializmusnak, lakásokat kell építeni, de más módon kell tartani, hiszen ha valaki, mondjuk, 2008ban vagy 2007ben szociálisan rászoruló, az nem biztos, hogy 2 012ben is szociálisan rászoruló. Először is, egy családot addig kell támogatni szociálisan lakáshoz jutással vagy lakástámogatással, ameddig szociálisan rászoruló. A szocializmusban egy csomó olyan ember kapott szociális lakást, aki nem is volt rászorulva , és utána továbbadta, vagy egyéb módon kereskedett vele. Ez az egyik, amit szerettem volna mondani. A másik, Korózs Lajos képviselőtársam Vígh Ilonával vitatkozott egy konferencia sorsáról. Tisztelt Korózs képviselő úr, azt tudom mondani, hogy sajnos, én nem tudtam elmenni a konferenciára, de egy biztos, hogy az interneten a Vígh Ilona képviselő asszony által elmondottakat olvastam több internetes portálon. Tehát több internetes portálon bírálták a konferenciának azt az anyagát és azt a leírását, ami ott t örtént. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret