Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 17 (89. szám) - Új bizottsági tagok megválasztása - Az egységes élelmiszer-biztonsági szervezetalakítással összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár:
368 A mezőgazdasági bizottság mint elsődlegesen kiemelt bizottság, az ülésén döntött a módosító indítványokról. Elfogadott - Font képviselő úrnak mondom - ellenzéki és elu tasított kormánypárti módosító indítványokat. Tehát nem elsősorban politikai szempontok szerint, hanem szakmai alapon történt meg a döntés a mezőgazdasági bizottságban. Azt is hozzá kívánom tenni, hogy amit Font képviselő úr kifogásolt, olyan és ahhoz haso nló, azzal egyező kormánypárti módosító indítványok is beadásra kerültek, és azok viszont el lettek fogadva, úgyhogy kérem, hogy tessék majd összevetni ezeket, és utána mondani véleményt erről a dologról. A döntések a bizottságban a módosító indítványok ka pcsán az egészségügyi terület erősítését szolgálták, illetve ebben a kérdésben a fogyasztóvédelem szerepének rendezését célozták. Azzal mi is egyetértettük a kormánypárti oldalról, hogy a fogyasztóvédelem kicsit talán túl lett hangsúlyozva az eredeti előte rjesztésben. Az a véleményem, hogy továbbra is a felelősségviselés a meghatározó ebben a kérdésben, a rendszer hatékony működése nem viseli el, hogy olyan területek is nagy súlyt kapjanak, ahol nincs felelősség, és nem is jelenik meg konkrét munka. De néhá ny gondolatot szeretnék szólni arról a módosító indítványról, amit Herbály Imre képviselőtársammal adtunk be. Mi is fontosnak tartottuk azt, hogy a fogyasztóvédelemért felelős miniszter a 20. § (3) bekezdése alapján úgymond csak az élelmiszerjelölésért, k ereskedelemért felelős miniszterrel egyetértésben és az élelmiszerhatóság ellenőrzésének szabályaiba kerüljön bevonásra. Ugyanakkor fontosnak tartjuk ennek a pontnak a másik részét, aminél viszont egyértelműen azt fogalmaztuk meg a módosító indítványunkba n, hogy az élelmiszerbiztonságért felelős miniszter egyedül szabályozza az élelmiszerelőállítás feltételeit, az ivóvíz és az ásványvíz palackozásának és forgalomba hozatalának szabályait, a szükséges engedélyek és vizsgálatok díját, továbbá a díjak megfi zetésének és felhasználásának módját, természetesen itt az adópolitikáért felelős miniszterrel együtt, valamint az élelmiszerelőállítás és forgalomba hozatal élelmiszerhigiéniai feltételeit. A módosítási javaslatunknál a 9. pontban fontosnak tartottuk az t, hogy kikerüljön a kereskedelemért felelős miniszter, valamint a fogyasztóvédelemért felelős miniszter, ugyanakkor itt az államtitkár úr ma említést tett róla, hogy egyeztetés történt, és a kapcsolódó módosító indítványba ennél a passzusnál, ahol a vendé glátás higiéniai feltételeinek a szabályozását írja elő vagy célozza a törvénytervezet, az Egészségügyi Minisztérium szintén bekerül. Fontosnak tartottuk azt is, hogy az élelmiszerbiztonságért felelős miniszter egyedül szabályozza rendeletben a vendéglátó i termékek előállításának a feltételeit, hiszen ez a legtöbb esetben gyártástechnológiai kérdéseket jelent, illetve a forgalomba hozatalnál itt a kereskedelmi miniszter bevonását és a fogyasztóvédelmi miniszter bevonását is indokoltnak tartottuk. (19.40) T isztelt Ház! Ennyiben kívántam a módosító indítványunkkal kapcsolatos véleményt elmondani. Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a vitát lezárom. Megkérdezem az államtitkár urat, hogy kíváne válaszolni. (Gőgös Zol tán: Igen.) Öné a szó. GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném még egyszer hangsúlyozni a zárszóban, hogy a törvényjavaslat elsősorban a szabályozási, azaz a rendeletalkotási felhatalmazásokat csoportosítja át. Ezenkívül csupán a szabálysértésekről szóló ’99. évi LXIX. törvény vonatkozásában tartalmaz új rendelkezéseket, az élelmiszerbiztonsági szerv szabálysértési hatóságként történő eljárásához szükséges h atáskört biztosító módosítást.