Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 17 (89. szám) - Új bizottsági tagok megválasztása - Az egységes élelmiszer-biztonsági szervezetalakítással összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - FONT SÁNDOR (Fidesz):
364 Megállapítom, hogy a jelen lévő képviselők többsége az összevont tárgyalást elfogadta. Megnyitom a vitát az ajánlás 114. pontjaira. Kérdezem, hogy kíváne valaki felszólalni ötperces időkeretben. Font Sándor képviselő úré a szó. FONT SÁNDOR (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! (Zaj.) Amint szocialista képviselőtársam befejezi itt a kiabálást, mert én most hozzá szólok - legyen szíves hátul megbeszélni ezt most , köszönöm szépen a lehetőséget a hozzászólásra. (Zaj. - Az elnök csenget.) , Az összevont vita alkalmával meg szeretném ismételni, hogy általánosságban szinte mindegyik, a részletes vitához ajánlott ajánláspontjához illik az az általános gondolat, amit a Fideszfrakció kifejtett az általános vita alkalmával. Azt gondoljuk, hogy n agyon fontos szerepe van a fogyasztóvédelemnek, és mint említettem, a FideszMagyar Polgári Szövetség véleménye szerint ezt minisztériumi megnevezésben is kellene majd tükrözni, legalábbis mi erre törekszünk, amint erre lehetőségünk lesz. De úgy gondoljuk, hogy a fogyasztóvédelmet nem szabad összekeverni a humánegészségüggyel, az állategészségüggyel, a tudományos alapokra helyezett élelmiszerbiztonsági szervezetekkel, kutatóintézetekkel és azok munkáival, amelyek alapját adják annak, hogy tulajdonképpen mi t is kell, mit is kellene ellenőrizni. Fontos szerepük van a civil szervezeteknek is a fogyasztóvédelem területén. Legyenek ők az elő- és vészcsengői ennek az ágazatnak, hogy a legnagyobb társadalmi felhívás mellett tegyék közzé észrevételeiket, és szoríts ák vissza az ipari méretekben gyártott, élelmiszernek álcázott szemetet. De azt gondoljuk, hogy nem lehet fölcserélni a szerepeket. Nem lehet a fogyasztóvédelmet olyan helyre bevinni, amire sem infrastruktúrája, sem szakembergárdája, sem előélete és jelenl eg élete sincs. Erre nem predesztinálja, hiszen erre a magyar humán- és állategészségügynek és a mögötte álló szervezeteknek, kutatóintézeteknek minden apparátusuk megvan. Így konkretizálva néhány olyan módosító indítványt, amelyet dr. Mikola István képvis előtársammal nyújtottunk be, és döntő többségét a bizottságok elutasították - kivétel az egészségügyi bizottság , amely a legtöbbet ezen indítványokból támogatta, ugyanakkor a kormány egyiket sem támogatta, hogy érzékeltessem képviselőtársaimmal is, és az ülést figyelemmel kísérő, médián keresztül bennünket hallgató lakosok is érezhessék, hogy miről beszélek: például nem értjük azt, hogy hogyan gondolja az előterjesztő, hogy a Magyar Élelmiszerkönyv Közlönyben való közzétételét és annak feltételét majd eze k után a fogyasztóvédelemért felelős miniszterrel kell egyetértésben kialakítani, és ebből kifelejtették az egészségügyi minisztert. Tehát az Élelmiszerkönyvről: aki egy picit is ért a szakmához, és tudja, hogy mit jelent az, hogy Élelmiszerkönyv, annak mo st van fogalma arról, hogy mekkora képtelenséget próbál a minisztérium itt törvény formájába önteni. De folytathatnám a továbbiakban is az indítványainkat. Ezt az indítványunkat elutasította a kormánytöbbség. Folytathatnám tovább a dr. Mikola Istvánnal ben yújtott módosító indítványainkkal, amelyben például ki van emelve, hogy az előterjesztő szerint a fogyasztóvédelemért felelős miniszter, egyébként ez most Lamperth Mónika, akihez tartozik a fogyasztóvédelem - csak teszem hozzá, az ő minisztersége, felelőss ége kell majd innentől kezdve az élelmiszerhigiéniai feltételek megállapításához, és az egészségügyi miniszteré és a minisztériumé már a későbbiekben nem kell. De mint említettem, nem kell most már a továbbiakban például az Élelmiszerkönyvben a kötelező e lőírási rend kialakításáért sem az egészségügyi miniszter felelőssége. Most a fogyasztóvédelemért felelős miniszter fogja ezeket megmondani. Nem tudjuk, honnan, mert annak a minisztériumnak, amit Lamperth Mónika felügyel, erre sem apparátusa, sem kutatóbáz isa, sem háttérintézménye nincs. Itt élelmiszerbiztonságról van szó, ezt nem lehet bemondás alapján majd eldönteni, hogy én egyetértek vele vagy nem értek egyet. Ezt tudományos háttéradatokkal lehet