Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 14 (110. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. CZINEGE IMRE (MSZP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - ÉKES JÓZSEF (Fidesz):
3201 számoltak azzal, hogy mindennek ára van? Milyen felelőssége van annak, hogy visszacsináljuk? Ezzel riogatni, és kivinni az utcára az embereket, hogy ma jd úgyis visszacsinálunk mindent, és felelősségre vonjuk azokat, akik megszavazzák ezt a törvényt! Hát hol van itt a demokrácia és az egyenlőség?! Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szintén két percre megadom a szót Czinege Imre képviselő úrnak, MSZP. DR. CZINEGE IMRE (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Ékes képviselő úr, talán nem eléggé hangsúlyoztam a beszédemben, hogy egyformán azonos eredetűnek és egyformán hibásnak tartom, ha valaki mindig igent mond, illetve eg yből direkt nemet. Én a magam részéről ezt így értettem, és azt hiszem, ez egyértelmű. Azt is tudom, hogy egy ilyen nagy jelentőségű törvényjavaslatnál megvan a kormányzó párt felelőssége, de azért azt higgyék el nekem - s önök sokkal tapasztaltabb politik usok , hogy megvan az ellenzék felelőssége is. Nem lehet úgy tenni, hogy hátradőlök, mert ellenzéki vagyok, és a kormányzópártiak majd elviszik a bajt. A visszacsinálás tekintetében egy kicsit ellenkezem Schvarcz képviselő ú rral, mert a Fideszkormánynak volt már olyan tevékenysége, amikor visszacsinált valamit. Emlékezzenek rá, a nyugdíjtörvényben megadott nyugdíjemelést bizony visszacsinálták. Attól én nem vagyok különösebben meglepődve, hogy a Fideszpolitikusoktól ezt hal lom. Ennek ellenére azok, akik a néhány év alatt megismertek, tudják, hogy kompromisszumkereső ember vagyok, és mindig értékelem, ha valami jó történik, még akkor is, ha az ellenkező oldalon. Például rendkívüli módon támogattam Gógl miniszter úr idején a s ürgősségi ellátást, és rendkívül szomorú voltam, hogy Mikola miniszter úr már nem akkora vehemenciával és erővel támogatta, mondhatnánk úgy is, hogy sarokba tette. Tehát egy koncepció megdőlt, megmondom őszintén. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy né ztem az önök programját: a ’98as program három és fél oldalas volt, a 2002es körülbelül kettő, a 2006os meg egy oldal meg egy kicsi, olyan mondatokkal, hogy ha vigyázunk magunkra, egészségesek maradunk, ez a cél. Tehát nincs mit egymás szemére vetni, ke dves képviselőtársaim. Azt kérem, tényleg segítsük egymást abban, hogy egy megfelelő törvény szülessen. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szintén két percre megadom a szót Ékes József képviselő úrnak, Fidesz. ÉKES JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Schvarcz Tibor és Czinege Imre képviselőtársaim felhozták a visszacsinálás kérdését. 2002ben a három évre megkötött gyógyszermegállapodást felrúgták és csinálták vissza úgy, ahogy önök gondolták. S millió és egy példá t lehetne még felhozni, nagyon sok példát lehetne felhozni. Czinege képviselőtársam, mi a garancia? A szociális törvényben is volt hosszú éveken keresztül egy garancia az idősek otthonában élő személyek számára, ami két héttel ezelőtt fel lett rúgva. A tár sadalombiztosítás területén volt egy garancia, hogy ennyi tbt kell mindenkinek fizetnie, és akkor majd abból részesül visszafelé. Aki 2008. január 1jétől elmegy nyugdíjba, az 8,5 százalékkal kevesebb nyugdíjat fog kapni. Beszélhetünk garanciákról? 2003b an felvetettem, hogy Magyarországon körülbelül 400 csontvelőátültetésre lenne szükség. Abban az időszakban százhatvanat engedélyezett a forrás. Örömmel jelentette be Kökény Mihály, hogy 190re fel tudták emelni a csontvelőátültetések számát. Én magam is örültem, hogy eljutottunk odáig, hogy 160 helyett 190re fel tudtuk emelni. Milyen garancia van arra, hogy az évente