Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 14 (110. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP):
3166 Most megadom a szót Nagy Kálmán képviselő úrnak, KDNP. DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én ma sem látom, és a mostani vita után sem látom azt, hogy az orvosok kompetenciája igazából hogyan vá ltozik, illetve csak azt látom, hogy negatív irányba változik ennek a törvénynek az elfogadása kapcsán. Csak azt látom, hogy az orvos és a beteg kiszorul a rendszerből. Ma is folyamatosan bizonyos fajta kompetenciaszűkülést élünk át, tehát a lehetőségeink gyakorlatilag egyre szűkülnek. Én dolgoztam magánbiztosítási rendszerben. Tudom, hogy ott a kompetencia egy alapvető, lényegi fogalom. Mindent igazolni kell, mindenfajta dolgot, amit elköltünk a betegre, és mindent számon kérnek. Már így sem bírjuk megcsin álni azt, amit a mostani rendszer működtet. Nem beszélve arról, hogy az úgynevezett ki- és befogadás, amelyik ma is teljesen rendszertelenül, sokszor tudományosan megalapozatlanul történik, most úgy fog történni, hogy mindenféleképpen szűkíteni akarják az ellátás lehetőségét - tehát minél kevesebbet. Egyedül ez az, amelyik hoz a konyhára valamit. Szűkíteni fogják a létszámot. A költségek 6070 százaléka a kórházakban személyibérkifizetés. Kérdezem Németh Erzsébet képviselő asszonyt teljesen egyértelműen, h ogy ugyan mitől fog fejlődni a kórház, amikor a műszerkiadásoknál évek óta mindig csak átírom a listát, de sose kapunk meg belőle egyet sem. Minden évben azt mondják, hogy adják be, kérem, a jövő évi műszertervet. Beadjuk, és egy se jön vissza; és nemcsak nálunk, hanem az ország legkülönbözőbb részein, mert egyszerűen hiába csinálunk tervet, nincs rá pénz, és az önkormányzatnak ezután se lesz pénze. És ha ilyenfajta rendszerben fogunk működni, még inkább nem lesz pénze. Tehát én ennek a rendszernek egyszerű en nem érzem a hasznát; rengeteg kárát érzem, de nem érzem a hasznát. Tehát önmagában azért nem lehet azon gondolkozni, hogy teljesen elszakadunk a mindennapi valóságtól, és egy gazdaságossági szisztémában próbáljuk az egészet elképzelni. Akkor ennek az eg észnek nincs értelme! A beteget akarjuk meggyógyítani, róla szól az egész! Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki pártok padsoraiból.) (13.20) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most kétperces felszólalások következnek. Megadom a szót elsőként Vojnik Mári a képviselő asszonynak, MSZP. DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP) : Tisztelt Nagy Kálmán Képviselő Úr! Először is a képviselő úr a törvényjavaslatban nem olvashatta, hogy a kormány az ellátás szűkítésére készül, és azt sem, hogy az ellátási csomagot valaki rendszerszer űen akarja szűkíteni. De ennél lényegesebb, hogy a képviselő úr a hozzászólásában a jelenlegi rendszer kritikáját adta meg legmarkánsabban, vagyis azt, hogy egy önkormányzati tulajdonú kórházban a gyógyítás feltételeinek a biztosítása bizony nagyon is eset leges. Ma világosan szólnak a törvények arról, hogy mi a fenntartó önkormányzat kötelezettsége, a képviselő úr pedig a parlament előtt azt mondta el, hogy hogyan nem tud alkalmasint ennek a kötelezettségének eleget tenni. Vagyis nincs még megváltoztatva a rendszer, amire azt mondja a képviselő úr, hogy nagyon is változtatásra szorul, mert azt mondja, hogy az orvosi technológiák fejlődése megkívánja, hogy az ennek megfelelő infrastruktúrát is létre kell hozni. Én a legteljesebb mértékben egyetértek ezzel. A problémára egyébként felhívta a képviselő asszony a figyelmet. Pont arról beszélt, hogy összhangba kell hozni a társadalombiztosításnak a gyógyítás finanszírozására vonatkozó biztosítási kötelezettségét és az önkormányzatoknak az ellátási kötelezettségét, és azt mondta, hogy meg kell teremteni az intézményesített együttműködés lehetőségét. A miniszter asszony elmondta, hogy az állami forrásokban a fejlesztési forrásokat ennek az egészségügyi ellátórendszernek a javítására kell használni, önök pedig azt mond ják, hogy a fenntartó tulajdonos önkormányzatoknak, a