Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 13 (109. szám) - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László):
3066 egyértelmű. Ahhoz, hogy az ország versenyképességét javítsuk, erre a szigorú és fegyelmezetten végrehajtott költségvetésre van szükség. Pettkó András képviselőtársam - látom, még itt van a teremben - fölvetette a kö ltői kérdést, hogy talán rosszak az ő módosító indítványaik, hogy ilyen sorsra jutnak. Felolvasnék egyet, a 488as módosító indítványt, ami úgy szól, hogy a 471es számú főútvonal Nyíradony belterületi szakaszának rekonstrukciója, az ÁrpádSzéchenyiVörösm arty úti csomópont megépítésének megkezdése 1 milliárd 320 millió forint. Tessék belegondolni, egy belterületi út ilyen értékben beleszuszakolva a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium fejezetébe, nem hiszem, hogy ez az a példa, amire a képviselő úr gondol t, hogy ők igenis jó javaslatokat tesznek. Mert az egy bevett gyakorlat, hogy az ellenzéki képviselő a saját választási körzetére vonatkozó, ilyen részletekbe menő javaslatot tesz, de azért ha mindenki a szívére teszi a kezét, nem biztos, hogy ettől lesz a költségvetés egyenszilárd, nem biztos, hogy ettől lesz betartható, és nem biztos, hogy az ilyenek fogják javítani az ország versenyképességét. Tehát ilyen értelemben kellő önmérsékletre inteném az ellenzéki oldal képviselőit is a módosító indítványaik meg írása során. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Babák Mihály, a Fidesz képviselője, két percben, parancsoljon! BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Mélyen tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szólás lehetőségét. Nagyon saj nálom, hogy Wiener képviselőtársam nincs a teremben, mert még azt is megkérdeztem volna tőle, hogy ugyan mennyi neki a nyugdíja. Ugyanis az átlagok Magyarországon sok mindent eltakarnak. Ha azt nézzük, hogy Budapesten vagy a nagyvárosokban, ahol a jövedelm ek korábban is magasak voltak, és jelenleg a nyugdíjak is magasabbak - sőt a megélhetés is könnyebb volt, mert azért tanácsi lakás meg sok egyéb más , akkor nyilvánvaló, hogy az önök szavazótábora ebből a rétegből kerül ki, és akkor nem kell arról beszéln ünk, hogy szociális válság van. Nagyon szeretném kérni a képviselőtársaimat, és azért sajnálom, hogy nincs itt Wiener képviselő úr, mert szeretném önöktől tisztelettel és alázattal kérni, hogy azokat a szociálisválságenyhítő javaslatainkat, amelyeket Varg a Mihály képviselő úr és a Fidesz egységesen benyújtott, szíveskedjenek támogatni, ugyanis tényleg nagy baj van. Higgyék el, az ország egyharmadában megélhetési gondok vannak, és egészen más vidéken a helyzet, és más a hétköznapokban. Nem flegmaságból mond tam azt, hogy nem kell nekem statisztika, hisz magam látom otthon. Gondolják el, hogy egy kisvárosban 18 ezer polgár esetében, idős és csecsemő is van köztük, évente négyezer akta, kérelem kerül elém, és ehhez tartozó határozat. Ennyi nem volt még, higgyék el nekem, amit alá kell írni egy polgármesternek, mert a képviselőtestület a jogosultja ezeknek a juttatásoknak, és átadja ezt a hatáskört a polgármesternek, hisz ő dolgozik naponta, és a képviselőtestület nem. Higgyék el, egyszerűen aggasztó vidéken az élet és a helyzet. És ami a legnagyobb gond, hogy a kisnyugdíjasok kiszolgáltatott körülmények között vannak. Úgyhogy tényleg fontolják meg azokat a javaslatainkat, amelyek mindezek enyhítésére szolgálnak, mert önök tényleg sok terhet raktak ezeknek az em bereknek a nyakára, és különösen vidéken, nem Budapesten és nem a nagyvárosokban. Lehet, hogy önök és sokan lefitymálják a vizitdíj problémáját (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , de aki beteg és 2025 ezer forint nyugdíja va n, annak ez nagyon nagy kiadás, nem beszélve a gyógyszerről. (19.50) ELNÖK (Mandur László) :