Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 13 (109. szám) - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - PETTKÓ ANDRÁS (MDF): - ELNÖK (Mandur László): - VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz):
3061 PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Én a parlament falain belül és a bizottsági üléseken is mindig örömmel hallom Wiener György képviselőtársam fölszólalásait, mert azok mindig szakmaiak, tárgyilagosak, de a képviselő úr által elmondottakhoz én azért szeretnék még egy gondolatot hozzátenni. Örültem volna, ha a tisztelt Ház falai között Wiener György képviselő úr ezt is elmondja, hogy azért itt történt egy hiba 2002 nyarán, késő nyarán, amikor az MSZPFideszkoalíció megszavazta azt a bizonyos száznapos programot. Ha annak idején önök ezt nem szavazzák meg, egyedüli parlamen ti frakcióként a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja volt, amelyik tartózkodott ennek a jóléti csomagnak a megszavazásától, mert mi láttuk, ha ezt a csomagot megszavazzák a tisztelt kormánypárti képviselők, és megszavazza a legnagyobb ellenzéki párt, ennek mi lesz a következménye. Persze mindannyian tudjuk, egy önkormányzati választási kampány előtt voltunk néhány hónappal, az MSZPnek valójában voltak ígéretei, ezeket próbálta megvalósítani. Sajnos ezeknek a nagy része még ráadásul rosszul is valósul t meg; gondolok itt például az adójóváírás kérdésére és egyéb területekre. Szóval én azt gondolom, hogy ha annak idején ez a csomag nem megy itt át, akkor, tisztelt képviselő úr, ma nem itt tartunk, ma a költségvetés vitájában sokkal jobb számokról beszéln énk, a költségvetés vitájában esetleg sokkal több módosítót tudna befogadni a kormány, akár ellenzéki, akár kormánypárti oldalról is érkeznek ezek a módosítási javaslatok. Ma, ha magunkba nézünk, és megnézzük, akkor tulajdonképpen azok a módosítási javasla tok, amelyek bekerültek az ellenzék részéről, azok mind a kormánypárt ígéretei, a nagy része, egy másik része szakmai javaslatok, és a harmadik rész, amit a kormánypárti képviselők a mundér becsületét védve nyújtottak be. De én Gegesy képviselő úrral ellen tétben nem sok esélyt látok arra, hogy a végszavazásnál, mondjuk, ez a hatos szám ötven fölé fog emelkedni. Bárcsak így lenne! Köszönöm megtisztelő figyelmüket. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettőperces felszólalásra következik Vinc ze László, a Fidesz képviselője. VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót. Kedves Wiener Képviselő Úr! Én pedig azt mondom, hogy radikálisan romlott az életminőség, főleg vidéken. Elég, hogyha a közüzemi tartozásokat megnézzük, legyen az a víznek vagy távfű tésnek a díja, nagyon sok a kintlévőség. Ugyanakkor, ha végiggondoljuk, nemcsak a közüzemi díjak emelkedtek, hanem az üzemanyagárak másznak naponta űrhajósebességgel, rohannak fölfelé az égig, és halmozottan sújtja ez a vidéken gazdálkodó parasztságot. Val aki a délelőtt folyamán mondta, hogy adószedőt bántani népszerű. Távol áll tőlem, hogy bárki adószedőt is bántsak, viszont a kormánynak fölrovom azokat az intézkedéseket, amelyeket merényletként az adószedőkkel meglép a kisemberek rovására. Mire gondolok? Megbüntették a szívességi szüretelők miatt a gazdát, kétszer annyit fizetett be, mint amennyit a szőleje ért. Vagy egy legutóbbi eset szintén a választókerületemből, amikor egy hetvenéves házaspárt azért bírságolnak meg, és kobozzák el az apránként fölhalm ozott gázolajat, amit nehezebb időkre raktak el fűteni, illetve hogy meg tudják vele művelni a kistraktorjukkal a területet, és nyilván, mint jó gazdák, tartalékoltak, és nem pénzben, hanem üzemanyagban pakolászták el ezt a kis pénzecskéjüket. (19.30) És h ogy hol lehetne a forrást mégiscsak megtalálni azokra az intézkedésekre, amelyek enyhítenék ezt a szociális feszültséget, elmondanám: ön nagyon védte a kormányzati negyed megépítését. Én nem teszem. Védte képviselő úr - vissza lehet a jegyzőkönyvből keresn i , 140 milliárd forintba fog ez kerülni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)