Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 13 (109. szám) - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. WIENER GYÖRGY (MSZP):
3057 Kovács Zoltán képviselő úr következik hozzászólásra. DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz) : Tiszt elt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mai délután folyamán jó néhány alkalommal előkerült a vidékfejlesztés, az ellenzéki képviselők részéről pedig elhangzott, hogy ez nem vidékfejlesztés, hanem a vidék elsorvasztása. Szó esett arról is, hogy miként kerül sor a személyszállítás felfüggesztésére jó néhány vasútvonalon, ahol a Gazdasági Minisztérium már meg se rendelte a MÁVnál a személyszállítást december 8ától. Miközben folyik a társadalmi egyeztetés, és mielőtt ezeknek a vonalaknak a sorsáról a végleges döntés megszületett volna, a személyszállítás megrendelése már elmaradt, és nagy valószínűséggel a hátralévő néhány hétben nem fog változni. (19.10) Ezt az ellenzéki képviselők interpellációkban, illetve a mai nap folyamán számon kérték a kormánytól, ille tve a kormánypárti képviselőktől. Azt mondták a kormánypárti képviselők, illetve a minisztérium, hogy ezzel szemben viszont jelentős fejlesztések lesznek a vasútnál, és ezek a fejlesztések az utazóközönséget nagymértékben ki fogják szolgálni, egy környezet barát és az Európai Unió normáinak megfelelő vasúti szállításról fogunk beszélni. Egy módosító indítványt nyújtottam be, amely a GyőrPápaCelldömölkSzombathely vasútvonal villamosításának az első ütemére vonatozik. Nevezetesen azért tettem ezt, mert a 20 06os parlamenti választások során a most már államtitkár Gőgös úr arról írt, hogy 2006ban ez megvalósul. Lehet, hogy ezért nem találom a költségvetési fejezetben, mert lehet, hogy úgy tudják a minisztériumban, hogy ez megvalósult. Én állítom, hogy nem va lósult meg. Volt ehhez egy EBRDhitel is, azt is elmulasztotta a kormány, csak a saját forrást kellett volna hozzátenni. Ez egy 6 milliárdos keret volt, ezzel megvalósíthatóvá vált volna ennek a vasútvonalnak a villamosítása. Nosza, itt az alkalom a vidékf ejlesztésre, tisztelt képviselőtársak, támogassák ezt a módosító indítványt! Ez a módosító indítvány lehetőséget adna fejlesztésre egy fővonalon, és az ott élő embereket megfelelő módon tudná szolgálni. Ehhez a fejlesztéshez, ennek első üteméhez nyújtottam be módosító indítványt. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Wiener György képviselő úr következik, szintén kétperces hozzászólásra. DR. WIENER GYÖRGY (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Ál lamtitkár Úr! Képviselőtársaim! Varga Mihály felvetésére reagálnék. Ez ugyan korábban hangzott el, de a nem túl jó koreográfiánk miatt kifutottunk az időkeretből, ezért csak most tudok utalni arra, hogy hiába jelezte, hogy számtalan tévedést követtem el az adatok ismertetése során, egyébként egyet sem nevezett meg ezek közül, csak egyetlenegy fő érve volt, hogy Magyarország az euró bevezetésével jelentősen késlekedni fog. Ha a reálbéradatokat nézzük, akkor világosan láthatjuk, szó sincs arról, hogy jelenleg Magyarország a Bokroscsomag időszakának színvonalán élne. 1996ban Magyarországon az 1966. évi reálbérszint volt érvényes, és az 1990es évek elején már lesüllyedt az 1971. évi szintre. Jelenleg Magyarországon, akármilyen hihetetlenül is hangzik, a harma dik legmagasabb reálbérű esztendőt éljük. Két esztendő volt ennél jobb, 2006, illetőleg 2005. A jelenlegi szint a 2004es és a 2005ös között található. Ugyanakkor a választópolgárok, az állampolgárok teljes joggal érzik úgy, hogy helyzetük radikálisan rom lott, mert egy viszonylag magas szintről, persze, nem uniós átlag szerinti magas szintről, hanem magyarországi viszonylatban magas szintről csúsztak vissza. Varga képviselőtársamnak az az adata teljes mértékben helytálló volt, hogy 6,2 százalékos a reálbér csökkenés, 2007. augusztus 31ig bezárólag. Újabb adat jelen pillanatban, legalábbis nekem nem áll rendelkezésemre, és úgy tudom, neki sem.