Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 13 (109. szám) - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - VARGA MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (dr. Áder János): - VARGA MIHÁLY (Fidesz):
3055 a korai kezelésbe vétel is megtörténik a Szent László Kórházban, mely jelentősen kitolja a tünetmentesen megélhető időszakot. A fiatalok kockázati csopo rtjai körében a felelőtlen nemi élet és a drogfogyasztás miatt rohamosan terjedő betegség szűrésére eddig csak a Sziget Fesztiválon került sor hét éven át, a szűrés azonban alig volt megvalósítható, mivel anyagi feltételei mindeddig rendezetlenek, más prog ramok részeként a szűrésekre tervezett pénz elsikkadt az elmúlt három évben. Az idén 1500 jelentkezőből csak 700 főre volt elegendő a teszt. Képviselőtársaim, a számok önmagukért beszélnek. Azért, hogy az eddig egyedül sikeres szűrési modell a nagy ifjúság i rendezvényeken bevezetésre kerülhessen a fiatalok védelme érdekében, költségvetési fősoron 20 millió forint tervezését javasoljuk a HIV, AIDS- és hepatitis Cszűrések nagy ifjúsági rendezvényeken történő megvalósítására. Fontosnak tartom ezen a ponton m egjegyezni, hogy az ÁNTSZ, amelynek a HIV- és a hepatitis Cszűrés a feladata, eddig egyszer sem volt jelen ifjúsági rendezvényeken, nem végzett a fiatalok körében nagyszabású szűrési akciót, a fiatalok pedig félnek az ÁNTSZ hatósági laboratóriumába elmenn i a szűrésre. Ez a modell tehát bebizonyította működőképtelenségét, amely azt támogatja, hogy a nagy ifjúsági rendezvényeken történjen meg az ingyenes anonim szűrés. Összefoglalásképpen: a Magyar Demokrata Fórum számára elfogadhatatlan a költségvetési törv ényjavaslat, hiszen a középosztály lecsúszásának megállításához reformretorika helyett átgondolt, normális gazdaságpolitikára van szükség. Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Áder János) : V arga Mihály képviselő úr jelentkezett még kétperces hozzászólásra. (Varga Mihály: Én?) Igen. VARGA MIHÁLY (Fidesz) : Bocsánat, csak nem értettem, hogy a tisztelt elnök úr kit szólított, de köszönöm szépen a szót. ELNÖK (dr. Áder János) : Úgy látszik, hogy ne mcsak azokkal a mikrofonokkal van baj, hanem az enyémmel is. VARGA MIHÁLY (Fidesz) : Igen, nehezen terjed a hang. Két percem van arra, tisztelt Ház, hogy összefoglaljam az általunk beadott módosító javaslatok lényegét, ezért nyilván csak töredékesen tudom e zt megtenni. Azt mindenképpen elmondhatom, a mai vita is meggyőzött bennünket arról, hogy szükség van azokra a módosításokra, amelyeket javasoltunk az oktatási, az egészségügyi és a szociális területen, hiszen ez egy olyan költségvetés, amely lényegében eg y elvesztegetett évet ígér Magyarországnak 2008ra. Nincs benne adócsökkentés, egy komolynak nem nevezhető, 0,6 százalékos béremelkedési javaslat van benne, ami az emberek számára nyilván nem elfogadható. Azt jól látjuk, hogy azok a területek, amelyekről b eszéltünk, normatívákban igencsak vészesen megfogyatkoztak a támogatás tekintetében. Utalhatnék arra, hogy az önkormányzati normatívákban a középfokú oktatás, az iskolai előkészítés és az alapfokú oktatás normatívái összességében nem érik el a 2006os szin tet, tehát jelentősen csökkenni fognak 2008ban. Ezért tartjuk fontosnak, hogy a szociális lecsúszást, az iskolák bezárását, a szociális intézmények megszüntetését igyekezzünk fékezni 2008ban. Ennek érdekében olyan módosító javaslatokat nyújtottunk be, am elyek talán csökkentik a válság nagyságát, méreteit, és amelyek az önkormányzatokon keresztül fenntartott egészségügyi és oktatási intézmények működését próbálják meg biztonságosabbá tenni, és a családok leszakadását megakadályozni. Teljes mértékben osztom Pettkó képviselő úr hozzászólását: 2008 valóban a magyar középosztály lecsúszásának, a további megszorításoknak az esztendeje lesz. Igyekeznünk kell ezt minden tekintetben fékezni. A mi módosító javaslataink ennek teremtik meg a lehetőségét, ennek teremti k meg az alternatíváját. Arra kérjük a tisztelt Ház képviselőit, hogy támogassák ezeket a módosító indítványokat.