Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 13 (109. szám) - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP):
2996 számadatot érdemes megnézni. Az egyé b pótlásokból, kiegészítésekből jön ki az a szám, amennyi többletet kapnak az önkormányzatok, amiről a számvevőszéki anyag beszél. A 22 órás óraszámemelésre érdemes visszatérni, képviselő úr. Amikor önök fölemelték az óraszámot, akkor valóban adtak hozzá b éremelést is, csak azt mi 2002ben nem vontuk vissza. Tehát úgy fogható föl, hogy a pedagógusoknak öt évig nem kellett ugyanazért a pénzért elvégezniük azt a többletmunkát, amit önök kiróttak rájuk. Sőt legyen szabad megemlíteni, hogy valamivel több bért i s kaptak 2002től, utalok itt az akkori béremelésre. Nem jó tehát egyoldalúan felfogni a dolgokat. Nem akarjuk szépíteni, Szabó képviselő úr is elmondta, hogy a központi költségvetés hiányának a csökkentésére realizáltuk azt az óraszámemelést, amit önök ko rábban elkövettek. Mi azt állítottuk vissza. Ezt nem tagadjuk, és nem azért, hogy az önkormányzatok terheit csökkentsük, hanem azért, hogy a központi költségvetés hiányát csökkentsük. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sá ndor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Vincze László képviselő úr ügyrendben jelentkezik. Öné a szó. VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz) : Tisztelt Ház! Elnök Úr! Kérem a tisztelt kormány képviselőjének a biztosítását a vita e fontos szakaszában. ELNÖK (Lezsák Sándor) : I tt van a teremben, képviselő úr. VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz) : Akkor meg minimum a figyelmét kérem, ne a hátát fordítsa ide - bocsánat, most már látom, hogy az oszlopnál beszélget. Köszönöm. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Ké t percre megadom a szót Szabó Zoltán képviselő úrnak. DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Ha jól számolom, szeptember óta már háromszor beszéltük meg a pedagógusok óraszámának a kérdését, a zárszámadáskor, a Pedagógusok Demokratikus Szaksze rvezetének népi kezdeményezése megtárgyalásakor és a költségvetés általános vitájában, de szívesen elmondom még egyszer, végül is repetitio est mater studiorum. Tisztelt Képviselő Úr! Amikor önök 2001ben 10 százalékkal megemelték a pedagógusok óraszámát, akkor 10 százalék bérfejlesztést is adtak hozzá. Ez így igaz. 2002ben a Medgyessykormány eltörölte ezt a kétórás többletmunkát - elég rosszul tette, zárójel bezárva , de nem vonta el a 10 százalékos béremelést, sőt még tett is hozzá, de ezt most ne firt assuk. Most, öt év után be kell látnunk - ilyet is ritkán szokott tőlem hallani , önöknek volt igazuk, nem tudjuk megúszni a 10 százalékos pedagógusóraszámemelést, tehát visszacsináltuk. Még egyszer ki kellett volna fizetni a 10 százalékos béremelést, am it önök egyszer már kifizettek, és mi nem vettünk vissza? Szerintem nem. Tisztelt Képviselő Úr! Ön azt mondja, hogy 2011ben fog ez a forráskivonás véget érni. Ez nem igaz! 2011ben a teljesítménymutatóra történő átállás fog véget érni, és még egyszer mond om, a teljesítménymutatónak a világon semmi köze nincs a forráskivonáshoz, a teljesítménymutatóval forrásbővülést is el lehet érni, attól függően, hogy mekkora teljesítménymutatót állapítunk meg. Nem ezen múlik a közoktatás finanszírozása, illetve a közokt atásra fordított pénzek összege, hanem azon, hogy milyen összeget rendelünk hozzá. Az ehhez hozzárendelt összeg valóban - amint azt ma már ötvenkétszer elmeséltük - 29 milliárdot kivont a közoktatásból, 32 milliárddal csökkent a pedagógusok óraszámának eme lése miatt a költség, ebből 3 ott maradt, 29et kivontunk. De ez nem folytatódik, képviselő úr, mert a pedagógusok kötelező óraszámát nem kívánjuk tovább emelni.