Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 13 (109. szám) - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - SZABÓ LAJOS (MSZP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP):
2987 televíziónézők azt nem hallják, engem meg nem zavar! Tehát a lakosság korrekt tájékoztatása a Miniszterelnöki Hivatalnak és a kormánynak általában véve is kötelezettsége. Volt még egy nagyon népszerű ilyen forrás, ez a reneszánsz év progr amjainak az Oktatási és Kulturális Minisztériumnál tervezett 4 milliárd forintja. Ebből 22,5 milliárd forintot tetszettek elkölteni más célokra. Mindazonáltal azt kell mondjam, hogy ha nem is értünk egyet azzal, hogy ezt a reneszánsz év programjára szánt ö sszeget megkurtítsuk, abban egyetértünk minden ellenzéki bírálattal (Font Sándor: Hívó szó! Ez az volt!) , hogy ez a program a költségvetésből kellő részletességgel nem bontható ki. (13.40) Ennek megfelelően azt kezdeményezzük - második körös kapcsolódó mód osító indítványként , hogy ez a költségvetésben részletezett módon jelenjék meg, legyen világos az Országgyűlés számára, hogy a reneszánsz év programja címszó alatt milyen programokra milyen támogatást milyen összegben nyújt. Tisztelt Ház! Ezek után szóln ék arról, hogy melyek azok a módosító indítványok - most már szűkebb területen, az oktatás területén , amelyekhez néhány megjegyzést fűznék. Azt mondta Kuzma képviselőtársam, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök több ízben is nyilvánosan kijelentette, hog y stratégiai kérdés a közoktatás, az iskolák kérdése. Azt gondolom, hogy ebben egyet is érthetünk, illetőleg azt gondolom, hogy az a bírálat, amely azt állítja, hogy ebben a költségvetésben mindez nem tükröződik, nem állja meg a helyét. A költségveté s jelenlegi állapotából, a költségvetésbe betervezett összegekből nem olvasható ki az a kijelentés, amelyet önök az általános vitában is, és most a részletes vitában javaslataik indoklásaként is számtalanszor előadtak, jelesül, hogy a közoktatási normatívá k drasztikusan csökkennek. A közoktatási normatívák mindössze annyival csökkennek - amint ezt TataiTóth képviselőtársam már említette volt , amennyivel a közoktatás kiadásai csökkennek annak révén, hogy a pedagógusok óraszáma 20ról 22re emelkedett. Még ennyivel sem csökkennek egészen pontosan. Ebből mintegy 3 milliárd forintnyi ott marad a közoktatás normatívájában, tehát mintegy 3 milliárd forintot nyer a közoktatás ennek révén. Ez azonban természetesen nem volna elég. A közoktatásban fejlesztési felad atokat a következő években a nemzeti fejlesztési terv keretén belül az európai uniós forrásokból tervezünk megvalósítani igen nagy léptékben. A közoktatásban megvalósítandó felújítások, iskolaépítések, fejlesztések csaknem 1000 milliárdra rúgnak a nemzeti fejlesztési tervben. Azt gondolom, hogy ez igazán szép összeg. Ezen túlmenően a miniszterelnök úr arról is több ízben nyilvánosan beszélt, hogy bár a költségvetésbe nem kívánják betervezni - mert meg nem lévő pénz elköltését nem tervezzük meg , de a gazda ság további kifehérítéséből származó, a jövő évre óvatos becslések szerint is 100 milliárdot közelítő összeg jelentős részét úgyszintén a közoktatás támogatására kívánja a kormány fordítani, akkor majd, amikor ez az összeg meglesz. Én tehát azt gondolom, h ogy hamis mindaz az állítás, és ennek megfelelően hamisak a módosító indítványok azon indoklásai, amelyek azt állítják, hogy a kormány ki kíván vonulni a közoktatás finanszírozásából, hogy jelentős forráskivonás zajlik a közoktatásban. Még egyszer mondom: annyi igaz, hogy a közoktatásból majdnem annyi forrást kivonunk - mert hiszen ebben az évben, illetőleg a következő évben zajlik mindez , amennyi megtakarítás a pedagógusok kötelező óraszámának megemelkedéséből keletkezik. Tisztelt Ház! A helyzet az, hogy ma is több módosító indítvány, illetőleg a kormány politikája általános bírálatának indoklásaként elhangzott, hogy a kiadások nem csökkennek kellőképpen, ehelyett állítólag a kormány az adókat növelné. Nos, tisztelt Ház, az a baj, hogy a kiadások csökkent ése bizony ilyen fájdalmas dolog. A költségvetés hiányához képest nem jelentős összeggel, néhány 10 milliárd forinttal csökken a