Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 13 (109. szám) - Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről szóló beszámoló, valamint az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - CZERVÁN GYÖRGY, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
2936 És mit tesz a kormány? A 2008as költségvetésben, ami majd ezután kerül tárgyalásra, nyomát sem látom annak, hogy ezekkel a problémákkal foglalkoznának. Az agrárnépesség kereseti viszonyai az agrártörvény előírásai ellenére nem javulnak, a 2006os nemzetgazdasági átlag 65 százalékát érik el. Ez megalázó és elfogadhatatlan, és itt is azt kell mondanom, hogy semmiféle megoldásra utaló jelet nem látunk a jövő évi költségvetésben. Az Agrárgazdasági Tanács, én úgy számolt am, 11 pontban foglalja össze a teendőket, ebből én csak néhányat szeretnék már kiemelni. A fejlesztés- és jövedelempolitikában - ahogyan Godó képviselőtársam is mondta - a hozzáadott érték növelését ajánlja. Egyébként - zárójelben jegyzem meg - már 2003 ó ta minden évben ajánlja a hozzáadott érték növelését, ami rendben is van, ez egy magasabb feldolgozottsági szintet jelentene, jelenthetne. De az élelmiszeriparunknak több mint 60 százaléka külföldi kézben van, akkor hogyan növeljük ezt a feldolgozottságot: visszavásároljuk, vagy párhuzamos kapacitásokat építünk ki? Tehát ez nem teljesen világos. Az oktatással és kutatással kapcsolatosan most talán idő hiányában csak annyit szeretnék elmondani, hogy radikálisan csökken a szakképzésben az elméleti képzés norm atívája, és ugyanakkor az ágazatban az elöregedés folyamata pedig nyomon követhető; tehát itt óriási feszültségek lesznek majd, ha valamit nem lépünk. Kiszámítható, megegyezésen alapuló agrárpolitikára, gyors és megalapozott döntésekre van szükség. Ezzel e gyetértünk, a sertéskérdést sem akkor kell megtárgyalni és akkor kell eldönteni, vagy valamit ígérni a termelőknek, amikor tüntetni akarnak. Minden egyes költségvetésnél felhívtuk a figyelmet az agrárjóléti intézkedések növelésére. Elhangzott az államtitká ri expozéból, hogy 2009től egy új rendszerre, az összevont támogatási rendszerre fogunk áttérni. Hol tartunk a felkészülésben? Még a bizottság is csak egyszer hallhatta, vagy maximum kétszer tárgyalhatta az ezzel kapcsolatos jelenlegi álláspontot, és tudo másom szerint egy év kell a fölkészülésre. Úgy gondolom, hogy hatalmas az információhiány, az érintett agrártermelőknek fogalmuk sincs, hogy 2009től hogyan fog ez a rendszer működni, és hogyan fogja ez érinteni őket. Végezetül az Agrárgazdasági Taná cs megítélése szerint társadalmi érdek a magyar fogyasztók folyamatos tájékoztatása az agrárgazdaság sokszínű szerepéről, az állampolgárok egészségét, életminőségét, életszínvonalát érintő valós hatásairól. A társadalom számára megismerhetővé kell tenni az orvostudomány, a táplálkozástudomány és az agrártudomány legújabb kutatási eredményeit, amelyek az egészséges élelmiszerfogyasztást alapvetően befolyásolják. Rá kell ébreszteni - és valamennyiünknek, közösen - a lakosságot, hogy a fogyasztó és a termelő hosszú távú érdekei lényeges pontokon - élelmiszerbiztonság, minőség, környezetmegóvás, jó hagyományok - azonosak. Tudnia kell mindenkinek, hogy az agráriumra fordított támogatás nem ablakon kidobott pénz, hanem a relatíve olcsóbb élelmiszer feltétele. Tá mogatás nélkül az élelmiszerárak a jelenlegi többszörösére emelkednének. Leszögezhetjük, hogy mezőgazdaság nélkül Magyarország nem létezik. A mezőgazdaság élelmiszeralapanyagot, illetve élelmiszert termel, tehát hatása minden állampolgárt érint. Tisztelt Országgyűlés! Összességében a beszámolót korrektnek tartjuk, de az itt megfogalmazott negatív tendenciák miatt nem tudjuk támogatni az előterjesztést, ezért született a bizottsági ülésen az általános vitára való alkalmasság tekintetében a 12 igenlő szavaza t mellett 2 nem, illetve 6 tartózkodó vélemény. És végezetül még egy gondolatot hadd mondjak: többek között a bizottsági ülésen én javasoltam azt, hogy jó lenne, ha végre egyszer agrárkérdésekkel kapcsolatos dolgokat élő tévéadásban tudnánk megbeszélni. Ez részben sikerült, hiszen mint azt az itt levő képviselőtársaim tudják, csak ma délig van lehetőségünk ezt a kérdést megvitatni, és utána, ha folytatni akarjuk, akkor éjféltől erre lehetőségünk lesz. Sajnálom, hogy ilyen felemás megoldás született, azért e nnél az agrárium, az agrártársadalom többet érdemelne.