Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 12 (108. szám) - Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - BENCSIK JÁNOS (Fidesz):
2871 jogszabályokon belül maradva valóban ez a “főhatóság” kifejezés ne legyen használható. Itt van egy ötpárti egyeztetés, dolgozunk ezen, és meg kell mondanom, h ogy nem dolgoznánk rajta, ha nem terjesztetted volna be. Tehát én ezt mindenképpen messzemenően előrevivőnek gondolom, mert hiszen egy intézmény létrehozásának nem az a célja, hogy létrehozzuk, hanem az, hogy működjön. Úgy látom, hogy alapvetően a képvisel ő úr ezeket vette elő. Az, hogy a bírósági eljárásba egyébként a bírósági felülvizsgálat rendje szerint tudjon beavatkozni, azt gondolom, indokolt lehet. Nem félnék attól, hogy vereséget szenved, hiszen nem arról van szó, legalábbis nem úgy képzeljük, hogy ő most sorozatban beavatkozik, hanem néhány súlyos ügyben, amikor úgy érzi, hogy visszafordíthatatlan a folyamat; amikor úgy éreztük az elmúlt időben, hogy kéne valaki, aki beavatkozik. Hasonlóképpen a magáningatlanra való bemenés dolgában, ha más mód nin cs rá. Ha sikerül megfogalmazni, hogy ha nincs más eljárás, magyarul, nincs a közelben egy rendőr, akinek szól, vagy nem tudja a hatóságot elérni és úgy érzi, hogy visszafordíthatatlan a folyamat, akkor tegye, de nem úgy kell elképzelni, hogy egy ombudsman folyamatosan járja a magáningatlanokat. Itt a kirívó esetet egy kicsit jobban körül kell határolni, és végül is a módosító indítvány erre is utal. Ő azt mondja, hogy vegyük ki, mi azt gondoljuk, hogy meg kell ezt az eshetőséget hagyni, de csak arra az ese tre, ha nincs más megoldás. Tehát ennek a megfogalmazása folyik, és amennyiben segítené a képviselő úr, akkor talán még jobb lenne, és minden esély megvan annak ellenére, hogy itt most bejöttek az indítványok. Az is mutatja egyébként, hogy sorozatban lesza vaztuk őket, de mindnyájan tudtuk, hogy utána le fogunk ülni, és megnézzük, hogy melyek azok, amelyekre ténylegesen szükség van ahhoz, hogy ez egy működőképes rendszer legyen. Ezen dolgozunk az elkövetkezendő napokban. Köszönöm a figyelmet. ELNÖ K (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Katona Kálmán képviselő úr. Megkérdezem, hogy kíváne még valaki felszólalni. Igen, kettő percben Avarkeszi Dezső képviselő úr, MSZP. DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem fogom kihas ználni a két percet. Katona képviselő úr szinte minden szavával szinte maximálisan egyetértek, én is erre kívánok törekedni, hogy közös, jó megoldást találjunk, és valóban lehet úgy fogalmazni, hogy kicsit drasztikus volt vagy durva volt néhány indítványom . Ha tudunk olyan kompromisszumos javaslatot tenni, ami ezeket a túlkapásokat ki tudja iktatni, akkor nagy örömmel fogom visszavonni az ugyanarra a témára vonatkozó indítványaimat. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Avarkeszi képvise lő úr. Kettő percre Bencsik János képviselő urat illeti a szó. BENCSIK JÁNOS (Fidesz) : Elnök Úr! Képviselőtársaim! Itt a vita során elhangzott az, mintha privilegizált helyzetbe kerülne a jövő nemzedékek szószólója; annyiban mindenképpen, mint ahogy a gyer mekeink privilegizált helyzetben vannak a saját személyes, egyéni életünkben, és mint ahogy a jövő nemzedéknek a kollektív életünkben privilegizált helyzetbe kell kerülnie, merthogy kiszolgáltatott helyzetben vannak, méghozzá a jelen irányában vannak kiszo lgáltatva, a mi döntéseinknek vannak kiszolgáltatva. Ezért fontos az, hogy “privilegizált” helyzetben legyen a jövő nemzedékek szószólója. Némileg megnyugtatott az itt lezajlott részletes vita a törvénytervezet kapcsán, hiszen az elkövetkezendő hónapokban olyan indítványokkal is fogunk találkozni, amelyek a jövőt fogják meghatározni. Van egy másik ötpárti indítvány, amelyről már az alapvető döntések megszülettek, a fenntartható fejlődésről, de jön majd a nemzeti éghajlatváltozási stratégia is. Nem szabad, hogy