Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 12 (108. szám) - Az ülés megnyitása - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - JUHÁSZ GÁBOR igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár:
2780 magam most inkább későbbre halasztanám azzal, hogy nyilvánvaló, a politikai pofonok völgyébe berángatott rendőrség nem képes úgy viselkedni, mint egy olyan rendőrség, amely alapvető kérdésekb en a politika egységes támogatását tudja a saját háta mögött. A civil aktivitás kérdésével kicsit részletesebben foglalkoznék, és hangsúlyozom, hogy nem azokra gondolok, nem azokra a szélsőségesekre gondolok, akik az egyik szélsőség utcai jelenlétére agres szivitással és verekedéssel válaszolnak, hiszen nem a verés a megoldás, bár tudjuk, hogy vannak egyes, hangsúlyozottan nem liberális pedagógiai elméletek, amelyek szerint bizonyos esetekben már csak ez segít; magam persze ezen elméletektől itt is elhatárol ódnék. Viszont az, hogy a civilek ne a jogalkotótól, ne csak a jogalkotótól várják azt, hogy megoldja az ilyen típusú problémákat, az egy nagyon fontos üzenet. Magyarországon mintha túlságosan is a törvényhozástól, egy új törvény megszületésétől várná a ma gyar társadalom a szélsőségek visszaszorulását, pedig a törvény önmagában nem fog megvédeni senkit, ahhoz kell egy következetes jogalkalmazó, és kellenek hozzá öntudatos, saját magukért és közös értékeinkért kiálló polgárok. Mindaddig, amíg a magyar parlam ent elvitatkozik azon, hogy büntető törvénykönyvet vagy polgári törvénykönyvet kell gyűlöletbeszédügyben módosítani, addig is szükséges a hazai civileknek, egyházi szereplőknek, közéleti embereknek és hétköznapi egyszerű embereknek a közös kiállása, az eg ységes kiállása. És nagyon fontos a politikai elit egységes kiállása, talán ez a legfontosabb üzenete mindannak, ami Prágában történt. Az egyébként Magyarországhoz hasonlóan meglehetősen megosztott és egymással sokat vitatkozni képes politikai elit Csehors zágban ebből a szempontból jelesre vizsgázott. Gondoljuk végig, mi zajlott, mi minden történt ebben a tárgykörben az elmúlt időszakban Magyarországon! Egy évvel ezelőtt a köztársasági elnökünk háta mögött egy menetben zsidóztak árpádsávos zászlók alatt, és a köztársasági elnöknek ehhez nem volt egy szava sem. Néhány héttel, néhány hónappal ezelőtt a köztársasági elnök rezidenciája előtt alakult meg egy olyan szervezet, amelynek a cseh mintáját éppen azok akarják megalakítani most Csehországban, akik szervez ték az ottani neonáci felvonulást. Magyarországon történelmi egyházak képviselői vettek részt a Magyar Gárda avatásán, és az elmúlt évekből vagy évtizedből hosszan lehetne sorolni a vállalhatatlan és minősíthetetlen megnyilatkozásokat olyan emberektől, aki k ezen történelmi egyházakhoz tartoznak anélkül, hogy azt utólagos egyértelmű állásfoglalás követte volna az egyházak részéről. Vagy hogy ne menjek messzebb, itt a parlamentben a vezető ellenzéki párt politikusai rendszeresen szónokolnak szélsőséges tüntet éseken, közös sajtót tartanak fönn a hazai szélsőjobbal, és nem is olyan régen, hogy csak egy példát mondjak, egyik vidéki polgármesterük együtt koszorúzott azzal a Magyar Gárdával, amelyről azt mondja a Fidesz elnöke, hogy rossz válasz a problémákra. És e z a kétlelkű beszéd, ez a kettős magatartás a kulcsa sok mindennek. És újra és újra le kell szögezzük azt, hogy nem azt kell mondani, tisztelt képviselőtársaim, hogy valami rossz válasz a problémákra. Az ilyen egyértelmű helyzetekre azt kell tudni mondani a teljes magyar politikai elitnek, amit Csehországban láttunk ezeken a táblákon (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , látták önök is a fényképeken, az volt odaírva, hogy “Nemet mondunk a nácikra”. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Tap s a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, frakcióvezetőhelyettes úr. Kérdezem, hogy a kormány részéről… Igen, Juhász Gábor igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár urat illeti a szó. Államtitkár úr! JUHÁSZ GÁ BOR igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselő Úr! Igen, sajnos a fasiszta szervezetek megjelenése Európában mindenütt gond. Ott is gond, Németországban is gond, és nálunk is gond. Ugyanak kor én úgy látom - amit ön is joggal vetett fel , hogy a szélsőjobboldal