Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 6 (106. szám) - Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - NYITRAY ANDRÁS (Fidesz):
2617 Ami meg különösen felháborító, hogy ha valakit mégis rajtacsípnek, akkor megbüntetik a helyszínen mint szabálysértőt, és mint tulajdonos kap még majd egy másik csekket. Szóval, ne haragudjanak, ha van ebben a Házban komoly jogászember, aki azt mondja, hogy ez így nem meríti ki a jogsértés és az alkotmánysértés olyan fokát, ami egy demokráciában tűrhetetlen, akkor én azt hiszem, hogy nem jó helyen van, Kuba, ÉszakKorea vagy valamilyen hasonló ország látszatparlamentjé ben kellene ülnie, vagy tisztséget viselnie. Szóval, én nem is értem, hogy egy ilyen típusú gyalázatos dolog hogy kerülhet elénk! És hogy ez mennyire átgondolatlan és mindenféle elemzést nélkülöző javaslat, a mi bizottságunkban megkérdeztük a jelen lévő kö zalkalmazottakat, illetve köztisztviselőket - csak úgy zárójelben jegyzem meg, hogy se a miniszter, se az államtitkár nem vette azt a fáradságot, hogy bejöjjön a bizottságunk elé, hogy netán mint politikus védje meg a mundér becsületét, és szerencsétlen ti sztviselőket piszkáltuk ezzel , hogy volte valamiféle összehasonlító elemzés. Mert állítólag van Európában talán kettő darab ország, ahol ehhez az objektív felelősséghez hasonló módon csinálnak bizonyos dolgokat. De amikor megkérdeztük, hogy ott hogy van , mint van, tanulmányoztáke, átnéztéke, bevallották, hogy hát nem, erre nekik nem volt idejük, vagy kedvük nem volt, nem tudom, mi nem volt. Engedje már meg a világ, hát hogy lehet ilyet csinálni?! Hogy lehet ilyet csinálni? Hát miféle törvényelőkészítő munka folyik ott, abban a minisztériumban, ha így elő lehet valamit terjeszteni? A másik téma: itt van a segédmotoros kerékpárok ügye. Itt belekevertek már quadot meg mindenfélét. Kezdjük az elején: mi a segédmotoros kerékpár? Alapvetően az a pedállal is hajtható, átlagosan 1,52 lóerős kis libakergető, amit 80 százalékban használnak a vidéken élő parasztemberek, az egyszerű munkásemberek, aminek az értéke átlagosan körülbelül 1015 ezer forint ma már, de van, amelyik annyit sem ér. (Az MDFes képviselők j elzésére:) Vagy 5 ezer forint, mert már 20 éves, de még mindig megy, és annyiért tudná eladni. Ezeket a gépeket - itt van leírva - 1520 ezer forintért akarják közlekedésbiztonsági, nem tudom, miféle procedúra alá vetni, ami azt jelenti, kiszámoltam - nem a maximális számokkal, megközelítve azokat az adatokat, amiket itt leírtak , hogy 10 milliárd forintot akarnak ezektől a feltehetőleg a legszegényebb rétegekből származó emberektől beszedni. Micsoda disznóság ez már megint?! Mi a fene szükség van erre? Az égvilágon semmi. Sokkal fejlettebb motorizációjú országokban, Olaszországban, Németországban eszébe se jut senkinek, hogy ezekre az 12 lóerős, kis semmi gépekre rendszámot tegyenek, meg nyilvántartsák. Ez semmi másról nem szól, megint a pénzt akarják beh ajtani. Az előbb mondottaknál is csak erről van szó, mert ettől a közlekedés biztonsága biztos, hogy nem fog növekedni, hogyha a tulajdonosokat bőrölik meg, ezt csak úgy zárójelben tettem hozzá. A harmadik dolog, amiről nem esett eddig szó - csak megint ut alásszerűen , a kerékpárosok. Én nem vagyok annyira szelíd és megértő velük szemben, mint a környezetvédelmi bizottság elnöke, mert én meglehetősen sok eszetlenül közlekedő és a gyalogosforgalmat és az embereket súlyosan veszélyeztető kerékpárossal találk ozom nap mint nap. És én például nem tudom megérteni azt, hogy miért szabad a biciklistáknak a járdán biciklizni olyan megpatkolt, megvasalt, ugrabugrálós biciklikkel - nem is tudom, hogy hívják ezeket , amikkel pörögnek a levegőben, meg csinálják a külön böző kunsztokat. Ma délelőtt, amikor jöttem be a Parlamentbe, az Isten őrzött meg, hogy a Szent István körúton el nem ütöttek. Mentek legalább 3035tel, ami a biciklinél nem olyan nagyon csekély sebesség, a járdán. És ezt csinálják mindenütt, a tereken, a járdákon. Ezt szabad? Ez nem balesetveszélyes? És ilyenekről szó nem esik, a nulla toleranciába ez nem fér bele, mert innen nem lehet pénzt beszedni. Még egyszer mondom, kedves jelen lévő kevesek, ez az egész dolog, ez a törvény egyfelő l egy demagóg, álszent és hatástalan eljárás kísérlete, másrészt egy arcátlan pénzbeszedő akció fedőkerete. És ahogy átgondoljuk - itt többen is utaltak rá, nem akarom ismételni , ennek így, ebben a formában, ami a közlekedés biztonságát illető részét éri nti, valójában semmiféle tevőleges,