Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 6 (106. szám) - A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz):
2576 fordított arányban csökkenteni kell, mert az önök biztosításmatematikája ezt kívánja, ezt diktálja. Ez a szó szintén a törvényterveze t mindent elfedni igyekvő leleménye. Egy kép erre a tervre: olyan ez, mint amikor egy embert vagy egy nagy közösséget egy takaróval be kell takarni, csak közben kiderül, hogy kicsi a takaró. Mit csinálnak erre önök? Ahelyett, hogy a takaró nagyságáró l gondolkodnának el, ami kilóg a takaró alól, legyen az kéz, láb, fej, körülvágják kímélet nélkül. Ezt a három év alatti 120 milliárd forintos megtakarítást ráadásul, úgy gondolom, hogy érdemes összevetni a 2008. évi - már elhangzott ez a szám is - 2833 mi lliárd forinttal, vagyis az évi 30 milliárdot a 3000 milliárddal. Így talán megint a közemberek számára világosan érthető a dolog. Most nézzük meg ezt a nemzedéket - mert egyszer, most éppen e törvénymódosítás kapcsán ezt meg kell tennünk , hogy milyen ez a nemzedék, amelynek kezét, fejét, lábát körbenyírják, levágják, ezt az úgynevezett Ratkónemzedéket, amely csak az önök fejében, az önök történetírásában létezik ilyen néven. Önök hatalmasat tévednek, ugyanis ehhez a nemzedékhez viszonylag kevés köze vol t Ratkó Annának, a szövőnőből lett egészségügyi miniszternek, akinek a butaságáról és erőszakosságáról legendák keringtek már akkor is, abban a megfélemlített világban. A Ratkókorszak az 195053 közötti korosztályokat jelentené, ha csak Ratkó Annát néznén k, de bizony már 1947ben majdnem 190 ezren születtek az országban, és ez a tendencia 1956ig tartott. Ez zuhant radikálisan a következő évben le. Tehát egyáltalán nem Ratkó Anna vagy a mindenható párt kedvéért születtek nagyobb számban gyerekek, hanem egy jobb élet reményében, egy világégés utáni nekibuzdulásban. Az életösztön, az életszeretet, az akkor még élő, teljesen szét nem zúzott polgári, keresztény, parasztpolgári, és ki kell mondani, munkáspolgári, munkás etikai hagyomány őrzésének nevében. Én pon tosan tudom ezt, hiszen én magam is ennek a korszaknak vagyok a gyermeke. Mélyen hívő szüleim szeretetéből hatan vagyunk testvérek. 1950ben születtem, de mégis visszautasítom, hogy Ratkógyerek volnék. Én és a testvéreim az egymást szerető szüleimnek a gy ermekei vagyunk. Az önök felmenői, az önök pártjának jogelődjei próbálták ezt a keresztény középosztályt - mert túlnyomórészt ennek a tagjait támadták most önök meg - összetörni, tönkretenni. Jelentem, nem sikerült. Önöknek sem fog sikerülni ezt továbbfoly tatni, amit a múltban és jelenleg is csinálnak. Önök között is sokan vannak a Ratkókorszakból, de az önök fel- és lemenői máig kivételezettjei ennek a rendszernek. Ebből alakult a KISZtitkárok, a milliárdosok pártja. Milyen ez a '4756 közötti nemzedék? Sokat próbált, nagy szegénységet megélt korosztályok ezek. Számtalan becsapás, elvetélt remény és álom nemzedéke. Ez az a nemzedék és a szüleinek a nemzedéke és a gyerekeinek a nemzedéke, amelyiknek a máig továbbélő szocializmus a legtöbbet ígérte, és a le gtöbbet vette el tőle. De ez az a nemzedék, amely földre lapulva továbbvitte, továbbéltette a családokban, egyházi kisközösségekben önöktől, az önök máig élő besúgó- és megtorlóhálózatától félve a hitet és a reményt sok évtizeden át. Ez az a nemzedék - más félmillióan élünk még a kétmillió '4756 között születettekből - és a szülei és az unokái, így összesen már mintegy 34 millió ember, amelyik megtanulta, hogyan kell alkalmazkodni elnyomó, antiszociális, önös érdekeit néző kormányok intézkedéseihez. Amelyi k tudta, hogyan kell a sorok között olvasni - azt tettem meg a beszédem elején , amelyik a gyermekeinek lefordította, hogy az önök hazugságai mit jelentenek, és mindvégig bujdosó lett, és az is maradt a saját hazájában. Mindig ott volt előttünk a Himnusz két sora: “Szerte nézett, s nem lelé/ Honját a hazában”. Ezt a nemzedéket önök már annyiszor becsapták, hogy 12 százalékos nyugdíjemeléstől nem hatódik meg. Szánalmas és nevetséges, hogy önök lassan már tízéves eseményekre hivatkoznak hazug és álságos mód on, tudniillik, hogy az Orbánkormány elvett volna 19 ezer forintot a nyugdíjasoktól. Most önök a nemzedékünk férfitagjaitól 28 ezer forintot akarnak havonta elvenni. Arról elfeledkeznek, hogy ez a nemzedék tartotta egyensúlyban az aktívinaktív népességet , hogy ez a nemzedék szegényen, sokat nélkülözve, értelmetlenül és aránytalanul sokat dolgozva rokkant meg