Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 5 (105. szám) - A Magyar Köztársaság hosszú távú fenntartható fejlődésével kapcsolatos tervezési és egyeztetési folyamat feladatairól szóló országgyűlési határozati javaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
2481 Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vitában elhangzottakra mindössze két rövid megjegyzé st szeretnék tenni. Az elsőnek a lényege, az expozéban elmondtam, hogy a módosításra azért van szükség, mert akár a külügyi vagy pedig az európai ügyek bizottságából kevesen járnak el a nagybizottság ülésére, és mondtam néhány üdítő kivételt, majd láttam L egény Zsolt képviselő úr szemrehányó tekintetét. El kell hogy ismerjem, hogy persze többen voltak, például Legény képviselő úr is. Most persze megint igazságtalanságot követek el, mert nyilván mások is lehettek, de azt kérem a Háztól, hogy azt az általános igazságot fogadják el, hogy a képviselők többsége többnyire nem járt el a nagybizottságokra. A második megjegyzésem pedig úgy hangzana, hogy a vitában hozzászóló frakciók támogatásukról biztosították a törvényjavaslatot, de azért el szeretném mondani, tis ztelt elnök úr, hogy volt egy fanyalgás is a hozzászólók között. Ez a fanyalgás Herényi Károly frakcióvezető úr részéről hangzott el, ami részben meglepő volt számomra, hiszen jegyzi a törvényjavaslatot. Hát akkor nem értem, hogy ha jegyzi és aláírja, akko r miért fanyalog a felszólalásában. A másik oldalról azonban megértem a fanyalgását, hiszen láttuk, hogy ebben a ciklusban az MDF vezetői többnyire fanyalognak. Hát ettől persze a népszerűségük megy fölfelé - sok sikert kívánunk ehhez. Azt javaslom azért, tisztelt képviselőtársaim, hogy ha egyszer az előterjesztés konszenzusos, akkor legalább az aláírók ne fanyalogjanak a törvényjavaslat vitájában, mert ez nem vezet sehova. Azt kérném a tisztelt Háztól, hogy támogassa a módosító javaslatokat is, majd végül egységesen, minél nagyobb támogatottsággal szavazzuk meg ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban. - Herényi Károly tapsol.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most a határoza thozatalok következnek. Az előterjesztők, mint ahogy az előbb elhangzott, a törvényjavaslathoz érkezett két módosító javaslatot támogatják. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae ezeket az ajánlás 1. és 2. pontjai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 322 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta. Tisztelt Képviselőtársaim! Zárószavazásunkra a következő ülésünkön kerül sor. A Magyar Köztársaság hosszú távú fenntartható fejlődésével kapcsolatos tervezési és egyeztetési folyamat feladatairól szóló országgyűlési határozati javaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most pedig soron követke zik a Magyar Köztársaság hosszú távú fenntartható fejlődésével kapcsolatos tervezési és egyeztetési folyamat feladatairól szóló országgyűlési határozati javaslat módosító javaslatainak határozathozatala . Tóbiás József, MSZP; Ékes József, Fidesz; Nagy Andor , KDNP; Katona Kálmán, MDF; Béki Gabriella, SZDSZ, képviselők önálló indítványát H/3850. számon, a bizottságok ajánlásait pedig H/3850/10. és 12. számokon kapták kézhez képviselőtársam. Megkérdezem, hogy az előterjesztők nevében kíváne valaki válaszolni a vitában elhangzottakra. (Nincs ilyen jelzés.) Jelentkezőt nem látok.