Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 30 (104. szám) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint egyes törvények módosításáról a nemek közötti tényleges esélyegyenlőség megteremtése érdekében szóló törvényjavaslat együttes általános vitájá... - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. SÁNDOR KLÁRA (SZDSZ): - ELNÖK (Harrach Péter): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
2397 akarja túlpolitizálni a nemi szerepeket. Az MDF is egyetért azzal a szándékkal, hogy növeljék a nők arányát a politikusi pályákon. Erre azonban a kvóta semmiképpen nem megoldás, sőt újab b előítéleteket fog gerjeszteni. A kvóta lavinát indíthat el, ez a kezdeményezés - mikor lesz roma- vagy nyugdíjaskvóta? Egy esetleges kvóta bevezetésével kiengednénk a pozitív diszkrimináció szellemét a palackból, hiszen joggal vethetnék fel a nyugdíjasok vagy éppen a szintén sok hátránnyal küzdő romatársadalom a kvótaigényeket. Láthatjuk, ez a tendencia már meg is indult, a két nagy párt bejelentette igényét a munkáskvóta meghatározására. Salamon László képviselőtársam néhány perccel ezelőtt beszélt a nyu gdíjaskvóta és az ifjúsági kvóta rendszeréről, amiről majd a részletes vitában el fogom mondani a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának az álláspontját. A munkáskvótáért a Magyar Szocialista Párt munkástagozata már több internetes fórumon, például a z iwiwen is indított kampányt. Ez a tény is alátámasztja a félelmeinket. Tisztelt Képviselőtársaim! Számos szakmai álláspont sem osztja a női kvóta szükségességét. “A nők növekvő érdeklődését és javuló lehetőségeit a politikai pálya jelzi, hogy 1990 óta fo lyamatosan emelkedik az arányuk a jelöltek között.” - Koncz Katalin 2002es tanulmányában lehet ezt olvasni. A 2003as kutatás - Palasik Mária, Lévai Katalin kutatása - szerint léteznek olyan mozgalmak, elsősorban NyugatEurópában, amelyek az úgynevezett p aritásos demokráciát tartják az egyedül helyes és elfogadható rendszernek, azaz azt követelik, hogy a politikai döntéshozatalban a nők és férfiak aránya érje el az 5050 százalékot. A Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint ez nálunk is jó és fontos lenne , de Magyarországon nem a számarányok jelentik a legnagyobb problémát. A jogegyenlőség nem egyenlő az arányegyenlőséggel. A jogkiterjesztés csak az érem egyik oldala. A formális jogegyenlőség, a normatív szabályozás nagyon fontos lépés az emancipáció megva lósítása során, de ez önmagában kevés. A társadalmi nemek valódi egyenjogúságának és esélyegyenlőségének megteremtése jóval túllépi a jogi szabályozás határait, a társadalom, mind a férfiak, mind a nők szemléletének megváltoztatására és közös cselekvésére van szükség. Kormányzati szinten pedig a szemlélet megváltoztatására lenne szükség, nem időnkénti akciókra, a nőképviselet formális megjelenítésére, még csak nem is egy kormányzati intézményre van szükség. Az SZDSZ maga sem tudja igazán, mit akar elérni a saját kezdeményezésével. Az ötletet az is bizonyítja, hogy még az SZDSZen belül sincs egyetértés a kvóta jogosságát illetően. Mit szól vajon a kezdeményezéshez a párt egyik vezető nőpolitikusa - egy fővárosi képviselőről van szó , aki korábban több fórum on fellépett a női kvóta intézménye ellen? Tisztelt Képviselőtársaim! Az MDF a nők többségének életében változást nem eredményező gesztusok helyett valódi megoldásokat akar. A Magyar Demokrata Fórum a női esélyegyenlőség területén csak a valódi megoldásoka t tudja elfogadni. A kvóta pedig nem az. Mi nem szeretnénk, hogy azért üljenek a nők a parlamentben, mert ők nők, hanem azért üljenek nők a parlamentben, mert a választópolgárok elismerik kvalitásukat. Vitatkozom Sándor Klárával; a kvóta bevezetése továbbá alkotmányos aggályokat is felvet, hiszen az országgyűlési mandátumok kiosztása csakis a szabad és egyenlő verseny biztosításával elképzelhető, ahol minden ember választó és választható. A Magyar Demokrata Fórum számos olyan, valóban megoldást jelentő, a m indennapokban segítő programot dolgozott ki, ami sokkal fontosabb lehet a munkát kereső negyveneseknek vagy a kisgyermekes nőknek. Ilyen például a Tandem munkacsoport foglalkoztatással kapcsolatos csomagja vagy éppen a családbarát társadalom létrehozását c élzó programunk, amelyen belül olyan felvetések találhatók, mint a netmamaprogram is. Tisztelt Képviselőtársaim! Általános kormányzati feladatnak tartjuk, hogy a biológiai nemből eredő különbözőségek ne váljanak a nők számára társadalmi hátrányokká. Az MDF női esély programjában szakpolitikai szintű megoldásokat kínál a női esélyegyenlőség problémáira. Javasoljuk a részmunkaidős foglalkoztatás és a távmunka ösztönzését, a gyermekgondozásról visszatérő szülőkre vonatkozó felmondási idő három hónapra való kit olását, illetve az Egyenlő Bánásmód Hatóság megerősítését.