Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 30 (104. szám) - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitájának folytatása - SZABADOS ÁKOS (MSZP):
2310 Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik az MSZP képviselőcsoportjából Szabados Ákos képviselő úr. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. SZABADOS ÁKOS (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vita utolsó szakaszában szeretnék néhány szót szólni a költségvetés szociális és önkormányzati területet érintő néhány fontos eleméről. Ugyan a vita során ezzel kapcs olatosan már többen kifejtették véleményünket, azért én mégis fontosnak tartom, hogy néhány ténybeli dolgot és számszerű adatot felsoroljak ezekből a fejezetekből, hiszen a szociális törvény módosítása napirenden van, annak jó néhány elemét elfogadta már a parlament, és ezt a következő évi, a 2008. évi költségvetésben fogjuk tudni realizálni, ami az önkormányzatok számára új feladatokat határoz meg. A mostani merev költségvetési tervezés során fontos dolog, hogy a helyi önkormányzatok normatív hozzájárulása i között felsorolt szociális és gyermekjóléti ellátások normatívái nem csökkennek, sőt a szociális törvény módosításával összhangban kiemelt cél az alapellátás fejlesztése. Ezzel összefüggésben a házi segítségnyújtás és az étkeztetés differenciált normatív ái fokozottan szolgálják a rendszer bővítését. Bizonyos esetekben közel két és félszeres növekedést eredményez a változás - igaz, itt azért meg kell jegyezni, hogy a jelzőrendszeres segítségnyújtás esetében 25 százalékos csökkentést javasol a kormány. A sz ociális törvényből eredő többletfeladatokra 2,3 milliárd forint többlettámogatás áll rendelkezésre a szociális tárca fejezetében. Az SZMMfejezetben szereplő szociális, alap- és szakosított ellátások fejlesztésének előirányzata 1 milliárd 450 millió forint támogatást mutat, amelyek között szerepel a kistérségi szociális felzárkóztató programok keretében megvalósuló fejlesztés, a szociális földprogram, a felülvizsgálatokkal, állapotfelmérésekkel kapcsolatos szakértői munkák finanszírozása, valamint az alapel látás fejlesztésével kapcsolatos fejlesztési többlet. Ez utóbbi 850 millió forint kiadást jelent, amiből étkeztetésre a várhatón 20 ezer fő növekményre eső igény forrásbiztosítására 238 millió forint van előirányozva, továbbá a házi segítségnyújtás létszám növekedése - ami körülbelül plusz 10 ezer fő - következtében megemelkedik a gondozási óraszám, itt a többletigény megint csak 332 millió forint, amire a forrás megtervezésre került. Az ehhez kapcsolódó kötelezően elvégzett állapotvizsgálatok szakértői tevé kenységére is tervezett a tárca. A 2008. évben várható állapotvizsgálatok, rászorultsági vizsgálatok száma meghaladja a 19 ezer főt. Az ÁSZ is leírja: a szociális alapszolgáltatások, a szociális étkeztetés, a házi segítségnyújtás bővítésre, a szociális seg élyek, juttatások reálértékének megőrzésére 16,4 milliárd forinttal növelt állami támogatást, hozzájárulást tartalmaz a javaslat. Jelentős tétel a szociális célú humán szolgáltatások normatív állami támogatása, ez több mint 36 milliárd forintot tesz ki. A szociális szolgáltatások kiegészítő támogatása az új belépőként megjelenő szociális szolgáltatások normatív hozzájárulásának szabályozását segíti elő egyrészt a nem állami és egyházi fenntartók, másrészt az önkormányzati fenntartói kör esetében. Az új belé pők esetében az 50 százalékos normatíva szabályai a 2008. évben a korábbi hét jogcím helyett négy jogcímen maradnak fenn: támogató szolgáltatás, közösségi ellátások, utcai szociális munka és a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás. Így 800 millió forint töb bletforrást találhatunk. A többletigény pályázat keretében, az étkeztetés 300 millió forint és a házi segítségnyújtás 500 millió forint fejlesztését érinti. Köztudott, hogy a szociális feladatokat ellátó egyházi fenntartók a működési támogatáson túl egyház i kiegészítő támogatásra is jogosultak. Az egyházi kiegészítő támogatás mértékét a költségvetési törvény állapítja meg: jövőre ez 4,5 milliárd forintot fog kitenni. A szociális ellátások fejlesztésében kulcsterület a hajléktalanellátás - erre jövőre mindös szesen közel 800 millió forint jelenik meg a tárcánál. Az egyik legnagyobb tétel a hajléktalanellátás fejlesztése, ez 567 millió forintot tesz ki. Most különösen aktuális lesz a téli ellátás megszervezése, hogy az utcán élők ellátása biztosított legyen, ho gy a közvetlen életveszélyt, a súlyos egészségkárosodást okozó helyzeteket el lehessen kerülni.