Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 30 (104. szám) - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László):
2308 az allokáció megszabja, mintegy meghatározza, definiálja a kötelező álta lános egészségbiztosítás szolgáltatástartalmát. Ebben a költségvetésben - látva az irányszámokat - ezt a szolgáltatástömeget, amit eddig gyógyítómegelőző szolgáltatásokként a rendszerben nyújtani tudtunk a betegeknek, többféle veszély fenyegeti. Ez a nagy léptékű forráskivonás azt jelenti, hogy a kötelező általános egészségbiztosítás szolgáltatási tartalma szűkülni fog. Ezt ki kell mondani és az emberekkel meg kell értetni, meg kell magyarázni nekik, hogy a jelenlegi kormányzat a súlyos forráskivonásokkal olyan helyzetet eredményez, amelyben az egészségügyi ellátórendszerben számára járó szolgáltatások csökkentése, azok minimalizálása folyik. Ez nagyon kemény dolog, hiszen nem is lehet ilyen ráfordítások mellett megőrizni az egészségügyi szolgáltatások jele nlegi mennyiségét és minőségét, illetve egyféleképpen lehetne, de ez sem járható út: a lakossági sarcok - vizitdíj, napidíj, gyógyszerdobozdíj, gyógyszertámogatási rendszerbeli változások s a többi - növelésével. Ezt viszont a lakosság nem bírja ki. Felhí vjuk tehát a figyelmet arra, mi úgy látjuk, itt nincs további lehetőség. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a lakosság, a betegek 10 százaléka ma már nem váltja ki a patikákban a gyógyszerét, de a betegek 1015 százaléka nem is megy el orvoshoz, s aztán a baj elhatalmasodva sokkal nagyobb ráfordításokkal kezelhető csak. Tehát a lakossági terhek nem növelhetők, sőt egy olyan circulus vitiosus alakul ki a rendszerben, amelyik indukálja az újabb és újabb, nagyobb és nagyobb ráfordításokat. Ha ez nem történik m eg, ennek természetesen szolgáltatásszűkítés a következménye. Én abban sem hiszek, hogy a járulékokat emelni lehet, annak ugyanis a közteherviselés látná kárát, hiszen az emberek már nem bírnak el nagyobb terheket. Tehát ez a költségvetés a szolgáltatásszű kítés költségvetése. Szeretném a WHO, az Egészségügyi Világszervezet egy nagyon fontos intelmét - amit a tagországai számára közvetít - elmondani: a betegséggel járó anyagi kockázat elleni védelem biztosítása kötelessége minden egészségügyi ellátórendszern ek. A betegeket tehát nem lehet olyan helyzetbe hozni, hogy anyagilag olyan szituációba kerüljenek, hogy ne legyenek képesek hozzájutni az egészségügyi szolgáltatásokhoz. Még egy gondolat. Úgy látom, a 2008. évi költségvetés mintegy előkészítése, megágyazá sa egy nagy értékváltásnak. Most nem az a feladat, hogy az egészségbiztosítás tervezett úgynevezett reformjáról, privatizációjáról szóljunk, de úgy tűnik, hogy ez a költségvetés egyre inkább a pénzpiac, a hamis öngondoskodásra hivatkozás, a fizetőképesség szerinti differenciálás irányába tolja el a jelenleg még működő szolidaritási rendszert, ahol állami felelősségvállalás és esélyegyenlőségre való törekvés történik a rendszerben. Néhány területen módosító javaslatokat fogunk benyújtani, hiszen nem mi vagyu nk kormányon, nem áll módunkban ennek a költségvetésnek a teljes stratégiai újragondolása. Igyekezni fogunk, hogy néhány területen segítsünk a nyomorúságos helyzeten. Többek között a lakossági gyógyszerterhek enyhítése vonatkozásában tennénk módosító javas latokat, az Országos Mentőszolgálat - amely máig nem kapta meg a beígért 2 milliárd forintot , az Állami Népegészségügyi Tisztiorvosi Szolgálat - amelynek a leépítése folyik - számára fogunk megjelölni összegeket, és azt is, hogy honnan szeretnénk ezeknek az átcsoportosítását, aztán az Országos Vérellátó Szolgálat vonatkozásában. Nem értjük a Magyar Vöröskereszt újbóli megszorítását költségvetési oldalról. Tavaly már megvívtuk ezt a harcot, és mind a két oldal egyetértett abban, hogy a Vöröskereszt fontos, a Vöröskereszt működőképességét biztosítani kell, már csak a véradásszervezés miatt is, hiszen állami monopóliumnak számító feladatokat is visz; és természetesen a gyógyászati segédeszközök területén, valamint az egészségbiztosításnak a saját működési köl tségvetését illetően fogunk módosító javaslatokat tenni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra következik Kökény Mihály, az MSZP képviselője. Parancsoljon, ké pviselő úr!