Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 27 (102. szám) - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János):
2115 De hát kiadásokat általában nem lehet csökkenteni, tisztelt képviselőtársaim, és mé g ha lehetne is, a sokat felpanaszolt 1,2 százalékos ez évi gazdasági növekedés bizony éppen a kiadáscsökkentésekből származik. Általában azonban, még egyszer mondom, nem lehet kiadásokat csökkenteni. Konkrét kiadásokat lehet csökkenteni, ezeknek a konkrét kiadásoknak a csökkentését azonban önök egytől egyig ellenezték. Ahány ellenzéki felszólaló volt, mindegyik elmondta a maga szakterületéről, hogy az ottani kiadásokat nem lenne szabad csökkenteni. Azok az érvek, amelyeket önöktől vártunk, úgy hangzottak v olna, hogy mi nem ide adnánk pénzt, hanem oda, és ezt innen vennők el. Na, ez az utóbbi mondat volt az, ami egyetlen ellenzéki képviselőtől sem hangzott el. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Varga Mihály képviselő úr jelentkezett hozzászólásra, 37 másodperc áll rendelkezésére. VARGA MIHÁLY (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Közben módosító indítványokat is gyártunk, miközben a vita folyik, de aki ma ezt a vitát nyomon követte, az talán egyetért vele m abban, hogy 2008 messze van még attól, hogy arról beszéljünk, hogy túl vagyunk a nehezén. 2008 bizony a mélyülő szociális válság esztendeje lesz, amikor, mint kiderült, béremelésre érdemben az emberek nem tudnak számítani; kiderült, hogy legalább 10 száz alékkal fog növekedni az áram ára - és még nincs benne a költségvetésben, hogy ennek milyen következményei lesznek majd , amikor vasúti vonalakat zárnak be, amikor a lakossági és a közösségi fogyasztás, az állami beruházások volumene nem fog emelkedni. Eb ből a szempontból tehát meggyőződtünk arról, hogy a 2008. év bizony Balatonőszöd ára, a szociális válság éve, ami az emberek számára a kilábalás lehetőségét még nem teremti meg. Köszönöm, elnök úr. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : T isztelt Országgyűlés! Látható, hogy teljes egészében kihasználták a rendelkezésre álló 30 órás időkeretet. Úgy, tűnik, még talán egy kicsit kevésnek is bizonyult, de majd a részletes vitában lesz mód és lehetőség a további gondolatokat kifejteni. (Közbeszó lások: Kedden folytatódik.) Kedden folytatódik, pláne! Akkor készüljenek keddre, úgy látom, van, akiben buzog a készség, a tettvágy. Egy rövid pihenő után, egy rövid vasárnapi pihenő után kedden máris gyűjthetik az újabb érveket; de addig is, miután most a képviselői felszólalások végére értünk, az általános vitát elnapolom. A folytatásra, mint ahogy itt ezt az imént helyesen mondták, helyesen hívták fel rá a figyelmemet, kedden, jövő héten kedden kerül sor. A Magyar Köztár saság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (dr. Áder János) : Most pedig egy új törvény tárgyalásához kezd az Országgyűlés, méghozzá soron következik a Magyar Köztársaság 2008. évi kö ltségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése . Az előterjesztést T/4009. számon, a bizottsági ajánlásokat pedig T/4009/413. terjedő számon, valamint 16. számon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket , hogy a pénzügyminiszteri expozé a költségvetési törvényjavaslat megkezdésekor már elhangzott.