Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 10 (87. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettes megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök:
22 fog megváltozni, sokak akaratával és sokak cselekvésével. Igen, ezek már nem tervek, ez a realitás. (Taps az MSZP soraiban.) Szóval, summa summarum, 2006 és 2007 az átmenet éve volt; az a cél, hogy ez az átmenet 2008ban egyre inkább befejeződjön, és 2008tól sokkal inkább a növekedés, a fejlesztés, a gyarapodás és a rend váltsa fel ezt az időszakot. Hát, a vitáink között központi hely et foglal el egyetlenegy kérdés, hogy no de akkor mi legyen a reformokkal. Az én álláspontom az elmúlt egy évben nem változott. Valamivel több mint egy évvel ezelőtt, egy frakcióülésen azt mondtam, hogy reform vagy bukás. Azt kell mondjam önöknek, ma is ez t mondom. És nem azért, mert ez lenne a személyes mániám, vagy úgy gondolom, ez a modern, ilyeneket kell mondania egy európai politikusnak. Hanem azért, mert azt látom, hogy csak azok a nemzetek és országok sikeresek, és csak akkor volt sikeres Magyarorszá g is történelmileg, amikor megértette és elfogadta, hogy Európához kell kötni életét, és az európai változásokhoz alkalmazkodással kell folyamatosan erősebbé tenni önmagát. De hozzá kell tennem, hogy a reformokat nem elég diktálni. Ezt már magunknak mondom , elsősorban a kormánypárti oldalnak. Az átalakításokhoz támogatást is kell szerezni. Igen, a politika világán belül itt, a parlamentben - hiszen nyilván abból van döntés, amihez van többségünk , de igaz ez, hogy támogatást kell szerezni az országban is. Sok vagy kevés legyen a reform? - kérdezik. Hát nézzék, én azt mondom, hogy a lehető legtöbb és a lehető legbátrabb. Azért, mert azok jutottak előre, akik erre képesek voltak. De azért szeretnék világosan beszélni. Van, hogy egy vezetőnek népszerűtlen dönt éseket kell hoznia. Ez nem különlegesség. Ez nem csak a politikusokra vonatkozik. Bizony néha ez a dolga egy iskolában egy igazgatónak, egy vállalatnál a művezetőnek, és hát ez a dolgunk nekünk is, de hát nemegyszer ezzel találkozunk otthon, a családban is . Ez önmagában nem baj, de muszáj hozzátennem: attól még, hogy ez igaz, hogy időnként a vezetőknek népszerűtlen döntéseket kell hozni, ebből az nem következik, hogy az a reform, ami népszerűtlen és fáj. Ez így nem igaz. Azt gondolom, hogy mindig arra kell törekedni, hogy értsék és támogassák az emberek azt, amit teszünk. Az elmúlt egy évre felhalmozódott, nagyonnagyon régi és hosszú időszakból származó gondokbajok megoldása nyilvánvalóan követelt gyors döntéseket. Adhat felmentést is sokaknak. Mi nyilván meg tudjuk magyarázni, hogy miért kellett ezt a tempót diktálni; vannak, akik elfogadják a magyarázatunkat, vannak, akik nem. De nem kétséges, hogy a változás és a reformok ügye, az nem lehet csak a politikai elit vagy annak csak egyik felének az ügye. Azt az ország ügyévé kell tenni. Mert előbbutóbb az országnak kell elfogadnia. És ha már választani kell, akkor jobb, ha az ország előbb elfogadja ezeket a változásokat, és utána döntünk, mint fordítva. Azaz szeretnék eloszlatni itt egy vitát. Nem arról szól ez a diskurzus, hogy valaki reformot akar, valaki meg nem, a kormányoldalon. Ilyen diskurzus van: a parlamentben. De ez nem kormányoldalon belüli diskurzus; az ellenzék egy része és a kormányoldal közötti konfliktus; hogy menjünke előre, vagy őrizzünke meg mindent úgy, ahogy volt. Ilyen vita van. A kormányon belül nem ez a vita természete. A kormányon belül az a vita természete, hogy a reformoknak, az átalakulásnak milyen a természete; hogy az párbeszédben fogalmazódike meg, hogy olyan a tempó, hogy az sokak ügye lehessen, alkalmat ad, ha kell, korrekcióra, hogy az átmenet, az megélhető. Hát, ha tipizálni kell, akkor azt mondom, hogy Magyarországon vannak reformtagadók, akik azt mondják, hogy egy dolgunk van: nem engedni, hogy bármihez is hozzányúljanak; hozzányúljanak az iskolához, az igazgatáshoz, az egészségügyhöz, a nyugdíjrendszerhez, az adórendszerhez, nem, nem, soha. A magyar történelemben vannak hagyományai ennek a magatartásnak. Ha úgy tetszik, vannak reformradikálisok, akik meg azt mondják, hogy reformot, időnként önmagáért. És nekünk az a dolgunk - nyilván az ország megválasztott vezetőinek , hogy mintha felkent papok lennénk, minden mástól függetlenül diktáljuk a tempót, igazi, II. Józsefre jellemző módon, aztán a nép, az istenadta
